A szülői szövetség negyed évszázada

SZMSZSZ közgyűlés
GALÁNTA |

A fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége az országos közgyűlésen vezetőségi tagokat választott és megfogalmazta a következő időszak fő célkitűzéseit.

A hétvégén tartotta nyolcadik országos közgyűlését a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége. 

Az elmúlt 25 év

Köszöntőjében Mézes Rudolf, a szervezet eddigi és ismét megválasztott elnöke emlékezni és ünnepelni invitálta a Szlovákia minden részéről érkezett résztvevőket. „A létért, a megmaradásért, a fennmaradásért folytatott küzdelemben mindig nagy jelentőségű feladat volt és marad ezután is a jövő nemzedék megfelelő nevelése, amelyet a szülők mellett az iskola végez. Valójában e hármas – szülő, gyermek, iskola – sikeres együttműködésének köszönhetően tudunk csak fejlődni, előbbre jutni, felemelkedni. A megfelelő háttér biztosításában talán a legfontosabb láncszem a szülő, a szülők által létrehozott közösség, szövetség, a szülők szövetsége, esetünkben a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, amely már létrejötte előtt igyekezett mindent megtenni a legfontosabb feladatának teljesítése érdekében, ami nem más, mint az anyanyelvű oktatás és nevelés támogatása” – fogalmazott a szervezet beszámolójában, összefoglalva az elmúlt huszonöt év legfontosabb eseményeit. Elmondta, a szervezet további fontos tevékenységei közé tartozik szakmai értekezletek, képzések, előadások, regionális összejövetelek szervezése, de igyekeztek aktívan bekapcsolódni országos rendezvények sikeres megvalósításába is, ami elsősorban abból állt, hogy a szülők szervezték meg a különböző versenyeken részt vevő diákok utaztatását. Kiemelte, 2019-ben számos alapszervezet újrajegyeztetését végezte el a SZMSZSZ, hogy működőképesek legyenek, naprakész tevékenységet tudjanak folytatni, módjuk legyen pályázatokat benyújtani. A mostani közgyűlést 2020 novemberében tervezték megvalósítani, de a koronavírus-járvány miatt csak most volt rá mód. Mézes Rudolf sok sikert kívánt a helyi alapszervezeteknek ahhoz, hogy újra sikeres rendezvényeket szervezzenek. Hangsúlyozta a többi szervezettel való együttműködés fontosságát, elsősorban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Csemadokkal és a Cserkészszövetséggel és megköszönte a szervezet támogatását egyebek mellett a Határon Túli Magyarok Hivatalától, a Bethlen Gábor Alaptól és Magyarország pozsonyi nagykövetségétől. 

Célkitűzések

A közgyűlés további programpontjai között szerepelt a SZMSZSZ különböző bizottságainak jelentése és az egyes tisztségek vezetőinek megválasztása, ajándékok, emléklapok, oklevelek átadása. Demecs Andrea, a javasló bizottság elnöke ismertette a következő időszak fő célkitűzéseit, melyek között kiemelt helyen szerepel az anyanyelv szabad használatának ösztönzése, a szülőföldhöz és a hazához való jog tudatának, a magyar nemzethez való tartozás elmélyítése, az önazonosság megtartása és erősítése. Hamerlik Richárd a vitában a bölcsődei, óvodai helyek megtöltésének és a szociálpolitika elemei megváltoztatásának fontosságát emelte ki. A határozat elfogadása után az újraválasztott elnök, Mézes Rudolf sok türelmet, kitartást kívánt a szülői szövetség minden tagjának és arra biztatta őket, hogy ne azzal foglalkozzanak, hogy mások mit hogyan tesznek, hanem mindig arra törekedjenek, hogy ők maguk jól csinálják a dolgukat. 

 

SZMSZSZ közgyűlés 2
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?