A körülöttünk élő növények

Csikmák Tábor
VÁGKIRÁLYFA |

Harmadik alkalommal szervezték meg a Csikmák Tábort a helyi és környékbeli gyerekek számára. Idén a növénytan volt a fő témakör.

Daru Bertalan Elvira szervezésében harmadszor valósult meg a Csikmák Tábor a vágkirályfai kultúrházban. Az egy hetes napközis tábor célja, hogy a táborozók elsősorban a helyi értékeket fedezzék fel. „Az első tábor témája a búzától a kenyérig volt, a második alkalommal az állatok, idén pedig a növényvilág a központi téma. Ezzel kapcsolatban hívtunk meg előadókat, foglalkozásvezetőket, valamint kézműves foglalkozásokat tartottunk ezekben a témákban” – tudtuk meg a tábor szervezőjétől. A lebonyolításban négy helyi szülő és tíz középiskolás segített. A táborozók létszáma idén 40 fő volt. Az első napot biológiaórával kezdték, átvették, mi a növényvilág, milyen növényekkel találkozhatunk a Vág partján, az egyes növények megvizsgálásához mikroszkópot is használtak. „Minden napra jutott egy-egy érdekes foglalkozás, előadás. A vágkirályfai Adamkó család kertjében gyógynövényekkel foglalkoztunk, amelyekből teát készítettünk. Meglátogattuk Pastorek Zsuzsa vághosszúfalui természetes kertjét, ahol betekintést nyertünk a permakultúrás termesztésbe. A gyerekeknek nagyon jó étvágyuk lett a kerékpárral megtett út, a kertben megélt élmények után. Voltak, akik gyomláltak, mások mulcsot készítettek, vagy komposztot rostáltak, gyógynövényeket gyűjtöttek és virágokat kötöttek csokorba. Maczala Tamás, a lévai erdészettől interaktív foglalkozást tartott erdei iskola témakörben. A Galántai Honismereti Múzeumban az A sokoldalú fa című kiállításra is ellátogattunk, ahol játékos tárlatvezetés során a fáról tudhattunk meg érdekességeket, illetve az Esterházy-kastély gyönyörű parkját is megnéztük. A tábort játékos vetélkedővel zártuk, szintén a növényvilággal kapcsolatos kérdéskörökkel” – részletezte Daru Bertalan Elvira. A tábor minden napján négy különböző kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek és a kultúrház előtti téren a platánfák hűvösében pihentek. A programot Angyal Réka mesefoglalkozásával, valamint a helyi fafaragó, Szatmár Tibor bemutatójával tették színesebbé. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?