A Kisprojekt Alapnak köszönhetően több mint 150 projekt jött létre a kassai régióban

A mostani időszak első pályázati kiírását 2023 őszére tervezik
Tiszaújváros/Kassa/Kassa megye |

Az elmúlt öt évben 152 olyan ötlet kapott zöld utat a kassai régióban, melyek megvalósítását a Kisprojekt Alapból fedezték az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás Via Carpatia irányításával. A több éves tapasztalattal rendelkező Via Carpatia társalapítója a Kassa Megyei Önkormányzat (KSK).

A 2017 és 2023 közötti időszakban két szlovákiai és négy magyarországi megye kapcsolódott be és vesz részt a Kisprojekt Alap által meghirdetett projektekben, melyeknek köszönhetően az érintett térségekben élők kulturális tevékenységekre, valamint gyermek- és felnőttoktatásra is támogatást kaptak, de hozzájárultak ősi hagyományainak megőrzéséhez és az azzal kapcsolatos tevékenységek finanszírozásához is.

„A Kisprojekt Alapja élő bizonyíték arra, hogy egy aprócska ötlettel is lehet nagyokat álmodni. Magyarországi partnereinkkel együtt az elmúlt öt év alatt több mint 6 200 000 eurót fektettünk be kisebb-nagyobb projektekbe. Örömömre szolgál, hogy a kassai régióban már 152 kisprojektet valósítottunk meg, ami a legtöbb a megyék közül. A régiókban élők tudják a legjobban, hogy mire van szükség egy-egy településen, és a pályázók eredeti ötletei magukért beszélnek. Ilyen volt például egy új tanösvény kialakítása Kassán, de említésre méltó a határon túli nyíregyházi gyermekkert felújítása is. A Kassához közeli Rozsnyón a Népi Kézműves Akadémiának és a magyarországi Gömöri Csipkefonó Nyári Akadémiának köszönhetően népszerűsítették a hagyományokat” – olvashatóak Rastislav Trnka megyeelnök szavai a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóhírben. Mint kiderült, a Kisprojekt Alap prioritásai a határ menti régiók társadalmi kohéziójának erősítésében rejlik a helyi szintű együttműködés elősegítésével. A sikeres projektek közül a megye szerint érdemes megemlíteni például a Kassához közeli Szepsiben létrehozott Kékfestés, a Királyhelmeci Gimnázium zONA v IT! névre keresztelt robotikai programja, vagy például az Egy kattintás egy emlékműért a kassai J. Bocatius Közkönyvtárban nevű projektje is.

„Az indítvány a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától jött, ők kerestek meg bennünket, de azonnal igent mondtunk a felkérésre, mert éppen akkor fejeztünk be egy projektek egy másik gimnáziummal, melynek köszönhetően a diákok elkezdtek jobban foglalkozni és érdeklődni a számítástechnika iránt. Mikor elmondtam az iparkamarának, hogy mivel foglalkozunk, mondhatni azonnal egymásra leltünk és egymást támogatva fogalmaztuk meg a terveinket. A cél egyértelműen az volt, hogy tovább népszerűsítsük a tantárgyat, példákat akartunk emelni a diákok számára azzal, hogy természettudományi téren a nők is képesek sikeresen elhelyezkedni. Mivel elsősorban a gyengébbik nemet akartuk megszólítani, az ezen a területen dolgozó és sikeresen tevékenykedő nőket szólítottunk meg, akikkel panelbeszélgetésekkel buzdítottuk a többieket a szakmára. Rengeteg diákot sikerült megszólítanunk, akik számára IT-val kapcsolatos bemutatókat tartottunk, hogy hova lehet ezen a területen fejlődni, s nem utolsó sorban pedig a robotikai csapatunkkal két országos bajnokság után reményeink szerint a hamarosan a világbajnokságra is kijutunk. A tiszaújvárosi zárkonferencián megbeszéltük, hogy amint lehetőség lesz rá, újra be fogunk kapcsolódni ezekbe a pályázatokba” – nyilatkozta az Új Szónak Dobos Gábor, a Királyhelmeci Gimnázium igazgatója. Máté Julianna, a Via Carpatia EGTC igazgatója is nagy sikernek tartja, hogy több mint hat millió eurót sikerült regionális szintről szétosztaniuk a helyi szervezetek között.

„Mivel ez a projekt európai szinten is egyedülálló, továbbra is szeretnénk ilyen módon támogatni a határon túli régiókat. Ezt a programot a következő időszakban is folytatjuk, az első felhívások ez év őszén várhatóak. Pályázni az eddigi támogatott szervezetek is tudnak majd, ezért ajánlatos a Via Carpatia közösségi profilját, illetve a viacarpatia-spf.eu honlapjának aktualitásait figyelemmel követni” – tette hozzá Máté Julianna. A hat megye pályázói és projektpartnerei a 2023. május 24-én Tiszaújvárosban megrendezett zárókonferencián mutatták be eddig elért eredményeiket. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás Via Carpatia jelenleg a 2023-2027-es időszakra készíti elő a sikeres projektek folytatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?