70 éves az ekecsi szociális otthon (VIDEÓ és KÉPEK)

A közönség álló tapssal jutalmazta a szereplő lakókat és gondozottaikat (A szerző felvétele)
Ekecs/Apácaszakállas |

Ünnepi programsorozat keretében emlékeztek meg az Ekecs-Apácaszakállasi Szociális Otthon elmúlt 70 évéről az ekecsi kultúrházban. Kedd délelőtt hivatalosan is átadták az intézet vadonatúj épületeinek kulcsait, délután pedig egy színvonalas, megható műsorral várták a látogatókat.

Korábban tudósítottunk a Nagyszombat megye fenntartása alatt álló szociális intézet újonnan felépült objektumairól és arról is, hogy kedd délelőtt szimbolikusan átadták az épületeket a lakóknak. Az ünnepség java csak a megye képviselőivel, az intézet dolgozóival és a lakókkal közösen elköltött ebéd után következett, ugyanis egy valóban szívhez szóló műsorral készültek a lakók. Az elmúlt 70 évet a búcsú témája köré fonták, a színpadon felidézve az intézet legfontosabb történelmi momentumait, köztük az első időket, amikor még apácák látták el a lakókat, a 2007-ben bekövetkezett sajnálatos tűzesetet és az újrakezdés nehézségeit. Közben egy-egy világító mécsessel emlékeztek meg elhunyt társaiktól, akik már nem lehetnek köztük és nem osztoznak az új kezdet örömében, akiknek arcképeit képgalériába összegyűjtve a színpad mögé vetítették ki.

 

 

Csémi Andrea és László Tamás voltak a program műsorvezetői (A szerző felvétele)

A búcsú

Hiszen egy tisztes búcsú mindig valami újnak a kezdete. A lakók esetében egy varázslatos eseményé, egy valóra vált álomé, melyben végre beköltözhetnek korszerű otthonaikba, a várva várt családi házas környezetbe, ahol az egyes házaknál a természethez, a másikaknál pedig a falusi nyüzsgéshez kerülhetnek közelebb.

A jubileumi ünnepségre érkezők egy tarka, kézzel díszített ajándéktáskával lettek gazdagabbak, benne a lakók munkájával, egy kerámia angyalkával, melyekkel megköszönték nekünk, érkezőknek, hogy eljöttünk, hogy figyelünk rájuk. Gondozóik, az otthon munkatársai örömmel az arcukon adták át őket, hangsúlyozva mindazoknak, akik vonakodtak vették el a zacskókat, hogy ez mindenkinek jár, aki eljött. Az ekecsi kultúrház előtermében a lakók műalkotásaiból álló színes kiállítást helyeztek el a szervezők, s mint később megtudtuk, ezek csupán töredékét képezik a teljes, általuk készített kézműves gyűjteménynek.

Senki sem mehetett el ajándékcsomag nélkül (A szerző felvétele)

Visszaemlékezés

A műsort a nagymegyeri Janiga József Művészeti iskola pedagógusainak csodás gitárjátéka nyitotta, majd Veres Tibor, az otthon igazgatójának köszönöntője következett. Beszédéből kiderült, hogy az intézmény 70 éves fennállása alatt volt olyan időszak, amikor 160 fő ellátását végezték. Ezzel szemben a mai 60 fős létszám nagy fokú életminőség-növekedést jelent a lakók életében. A különféle hazai és nemzetközi sporteseményeken, versenyeken és kulturális fesztiválokon való aktív részvételük és kézműves tevékenységük nagy mértékben hozzájárul készségfejlesztésükhöz. Többen részmunkaidős állást töltenek be ezen foglalkozások eredményeként. A tűzeset utáni lakhelyük, ami jelenleg is az, az apácaszakállasi „Rózsika-kastély” melletti épület, valamint két másik bérelt családi ház a községben.

„Megoldást kellett keresünk, ezért is vállaltuk az intézménykiváltás nehézségeit és most ott tartunk, hogy végre arról beszélhetek, hogy felépültek az új házaink”

– mondta el Veres Tibor. Hozzátette, hogy nagy utat tettek meg idáig, mely során szükség volt az emberek összefogására a hivatalokban, a községben és saját intézményük falai közt egyaránt.

„Szeretném megköszönni az otthon minden dolgozójának a segítségét, nem csak a mai napon, hanem az év összes napján. Hiszen ebben a percekben is valaki épp szolgálatot teljesít, vagy háttérmunkát végez”

– emelte ki meghatottságtól elcsukló hangon az igazgató. A közönség vastapsát követően Veronika Buc, Nagyszombat megye alelnöke vette át a szót, aki kiemelte a beruházás fontosságát, melynek köszönhetően az ellátás minősége számottevően emelkedik majd és lakók életkörülményei is javulni fognak. Köszönetet mondott a dolgozók áldozatos munkájáért és sok erőt, kitartást kívánt a továbbiakhoz. Polák László, Ekecs polgármestere beszédében örömmel üdvözölte az intézmény jövőbe tekintő fejlesztését, és ugyancsak sok sikert kívánt.

Megköszönték a több mint 30 éves áldozatos munkájukat (A szerző felvétele)

Hálájukat fejezték ki

Az otthon lakói mellett a 70 év során sokan teljesítettek szolgálatot, vannak olyanok is, akik itt dolgozták le csaknem egész életüket.

„Ez nem könnyű feladat. Nem csak önmagában a munka, hanem komoly elhivatottságot is jelent. Éppen ezért mindenki, aki ezt hosszú évtizedekig végzi, vagy végezte, megérdemli a nyilvános elismerést”

– vezette fel a jubiláló dolgozók elismerését Csémi Andrea projektfelelős, aki László Tamással projektkoordinátorral közösen vezette a jubileumi műsort. Első körben azokat szólították a színpadhoz, akik legalább harminc éve dolgoznak az intézményben. Balogh Enikő, az otthon főnővére 32 éve, Farkas Ildikó, segédápoló 35 éve, Inczédi Márta egészégügyi nővér, főnővérhelyettes 36 éve, Kelemen Éva segédápoló 39 éve, Majer Valéria, mosónő, takarítónő, szakácsnő 43 éve és Majer Zsuzsa, mosónő, aki már 41 éve dolgoznak az intézményben érkeztek a színpad elé, akik egy kisebb ajándékcsomagot vehettek át egy-egy szál virág kíséretében. Őket követték azok a volt dolgozók, akik az elmúlt 5 évben vonultak nyugdíjba és legalább 30 éves munkaviszony van a hátuk mögött. Kiss Irént, aki 2019-ben ment nyugdíjba, előtte 41 évet dolgozott az intézmény kötelékében, Bíró Júliát, aki tavaly vonult nyugdíjba 38 ledolgozott év után, Kováč Teréziát, aki 40 ledolgozott év után szintén tavaly ment nyugdíjba, Farkas Máriát, aki 2020-ban, 36 év után vonult nyugdíjba és Lénárth Katalint, aki 38 év után 2020-ban vonult nyugdíjba szólították ki. Ők ugyancsak elismerésben részesültek, ajándékcsomagot és virágot kaptak.

Elismerték a nemrégiben nyugdíjba vonult dolgozók munkáját is (A szerző felvétele)

Köszöntötték a lakókat, akikért és akikkel együtt dolgoznak. Legidősebb lakójuk Pavlásek Karol, aki egészen a kezdetektől, azaz 70 éve az otthon lakója, őt mindenki csak Karolként, vagy a falu deduškója-ként ismer, aki nemrég töltötte be 80. életévét. Rajta kívül az otthon legrégebbi lakói, Lakatošová Terézia, Klamo Marcel, Chlebničan Miroslav és Timotej Tomovič, akiket a színpadhoz szólították és egy-egy kisebb szimbolikus figyelmességet adtak át nekik.

Bemutatták a színpadon az intézet 70 éves történetét (A szerző felvétele)

Megható színpadi előadás

A köszöntők és elismerések után következett a jubileumi előadás a kultúrház színpadján.

„Sokat gondolkodtunk azon, hogy most mit vigyünk színpadra. Az elmúlt években sok témát feldolgoztunk. Színpadra vittük az otthon történetét, egészen a megalapítástól napjainkig” – kezdte felvezetését Csémi Andrea. „Bemutattuk a hozzáállás megváltozását, teljes szemléletváltást. Lakóink azt is színpadra vitték, hogy milyen fájdalmas az előítélet és azt is, milyen az, amikor egy pillanat alatt változik meg minden és hogyan válik valaki egy baleset következtében kiszolgáltatottá, és hogy milyen törékeny az egészség. Végül úgy döntöttünk, hogy ez a 70 év méltó arra, hogy megemlítsük az otthon történetét, de ezúttal más megközelítésből, ami most a búcsú, a búcsúzás. 70 év egy egész emberöltő, ezalatt az időszak alatt korszakok, szemléletek, emberek váltották egymást. Vannak lakók, akik 3-4 éves gyerekként kerültek be az intézménybe, itt nőttek fel és itt élték le egész életüket. Sokszor kellett búcsúzniuk”

– szólt a közönséghez. Az előadás során betekintést nyerhettünk a lakók és gondozóik mindennapi életébe a könnyed, vidám és az ólomsúlyú pillanatok sűrűjébe is. A mécsesek megérkezésével a közönség soraiban többeknél előkerültek a zsebkendők, melyekkel a kéretlen könnycseppeket itatták fel. A lelkes taps a műsort követően sem maradhatott el, majd következett a ráadás előadás, amit a közönség álló vastapssal jutalmazott. A színpad függönye ugyanis újból szétgördült, ahol Veres Tibor ült egy szintetizátor előtt és Miro Žbirka: Tiszta világ című dalát játszotta el és énekelte, miközben a lakók és gondozóik egyenként csatlakoztak hozzá a színpadon, majd a együtt hallgatták őt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?