40 év után végre új kollégiumot kap Nagymegyer

A beszédeket követően egy szimbolikus kalapácsütéssel megkezdték a kollégium építését  (fotó: Nagyszombati önkormányzat képarchívuma)
Nagymegyer |

Élő adásban közvetítették a Nagyszombat megyei önkormányzat közösségi oldalán az új nagymegyeri kollégium alapkő-letételét.

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia kollégiumára mintegy 884.000 eurós összeget különített el Nagyszombat megye. A csütörtök délutáni ünnepélyes alapkő-letételt követően, melyen a fenntartó, a város és az iskola képviselői vettek részt, megkezdték a 9 hónapos időtartamra tervezett beruházást. Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke elmondta, hogy a 9 hónapos időtartam éppen megegyezik egy várandósság időtartamával, s így azt is mondhatják, hogy ez a projektért felelősek közös gyermeke.

„Örülök, hogy elkezdhetjük végre a terület a felújítását, egy modern kollégium létrehozását”

– mondta örömmel Jozef Viskupič elnök. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke magyarul is köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, hogy már évekkel ezelőtt felmerült bennük, hogy modernizálják a kollégiumot.

„Ennek az iskolának különleges szerepe van, hiszen nem csak Dunaszerdahelyről és Nagymegyer környékéről gyűjti a diákokat, hanem Dél-Szlovákia több régiójából is. Az iskolában kétnyelvű oktatás folyik, ezért sokaknak, akik a magyar nyelvű oktatást szeretnének, erre az iskolára esik a választásuk. Bízunk benne, hogy a kollégium hozzásegíti majd az iskolát ahhoz, hogy minél több diák iratkozzon be a Kereskedelmi Akadémiára. Diákok nélkül nincs iskola, a megfelelő létszám pedig rendkívül fontos”

emelte ki Berényi József. Az évekig tartó várakozás végre meghozta a gyümölcsét és a hosszas előkészítő munkafolyamatok után végre elkezdődhet a felújítás.

„Polgármesterként örömmel állok most itt azt látva, hogy a hosszú évekig tartó várakozást követően végre valami jó dolog történik. Hálásak vagyunk Nagyszombat megyének, akik lehetővé tették mindezt”

– mondta Holényi Gergő, Nagymegyer város polgármestere.

A Kereskedelmi Akadémia vezetőségének régi álma válik valóra az új kollégiummal.

„Dédelgetett álmunk volt ezt a fejlesztés, ami valahol mindig terítéken volt. A sok-sok jó dolog mellett, ami történt velünk a fejlesztések terén, a kollégistáink helyzete valahol mindig szívfájdalmunk volt. Most végre elmondhatjuk, hogy ők is méltó helyre kerülnek”

– mondta meghatottan Horváth Erzsébet, az iskola igazgatója. Az új, kétszintes épület ugyanoda kerül, ahol eddig 40 éven keresztül UNIMO konténerekben működött a kollégium. A modern helyiségekben kétágyas tanulószobák lesznek, valamint tanári termek és egyéb technikai helyiségek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?