14 éves diák végezte bilincsben, miután legálisan kapható drogot vitt az iskolába

hhc drog

A diák egy bevásárlóközpontban jutott hozzá a droghoz, amelyet felnőttek legálisan vásárolhatnak.

A HHC/HHC-P kábítószer legálisan terjed Szlovákiában, és könnyen megvásárolható például a bevásárlóközpontokban. A vásárlók életkorát senki nem ellenőrzi, így történhetett az is, hogy egy 14 éves eperjesi fiatal besétált vele az iskolába - írja a tvnoviny.sk.

A drogra a portál már korábban is figyelmeztetett, mint egy szintetikus kannabisz utánzatra, amely bevásárlóközpontokban beszerezhető, és főleg gyerekek élnek vele, akik gyakran sürgősségi osztályra kerülnek a használat után. Teljesen új szerről van szó, ezért a hosszú távú hatásokat sem lehet megjósolni.

Az iskolába drogot vivő gyermek édesanyja vette fel a kapcsolatot a tvnoviny.sk portállal, Miriamot hétfőn (február 19-én) hívta fel a nyolcadikos fia iskolája. „A fiam valami fűnek látszó dolgot vitt az iskolai vécébe, és két barátjával is ott volt vele” - mondta, hozzátéve, hogy a HHC nevű drogról volt szó. A fiúk állítólag nem használták az anyagot, csak megvizsgálták és megszagolták. A mosdóban azonban rajtakapta őket egy tanár, aki értesítette az igazgatót, és riasztották a rendőrséget.

A fiút végül az anya jelenlétében kihallgatták, és közölték vele, hogy a rendőrkapitányságra viszik, ahol vizsgálni fogják az ügyét. A fiút bilincsben vitték a gyermekkórházba is, ahol vért és vizeletet vettek tőle további vizsgálatokra. Az anyának eddig nincs információja arról, hogy pontosan mekkora bajban van a fia.

Az iskola nem akart nyilatkozni az ügyben, a rendőrök beszámolójuk szerint a szükséges eljárások után átadták a fiatalkorút törvényes képviselőjének, az esettel összefüggésben pedig kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt indítottak eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?