Vendégünk a kétlaki író, Mucha Dorka

vend

„Pimasz és pontos mondatok, édeskés keserűség, öröknek látszó, mégis minden pillanatban elmúló kamaszság: ilyen (is) a Mucha Dorka-próza. Nem érdemes elkerülni” – írta Grecsó Krisztián Mucha Dorka első regényéről, a Puncsról. Azóta pedig a második, a Nincs idő is megjelent. S épp ez utóbbi apropóján faggattuk a kétlaki életet folytató budapesti lányt, aki kicsit a miénk is, hiszen a magyar főváros mellett Pereden is otthon érzi magát.

Amikor az interjút egyeztettük, említette, hogy a nemrégiben újra elrendelt határzár miatt több ideje lesz. Hogy éli meg a kialakult helyzetet?

Most sokkal jobban megvisel, mint első alkalommal, nem hiszek ugyanis abban, hogy egy hónap múltán ez feloldásra kerül. Az eseményeket nem bánom, mert online is lehet bármit csinálni, a családom viszont nagyon hiányzik, de igyekszünk tartani a kapcsolatot a lehető legváltozatosabb módszerekkel.

A férje révén szlovákiai kötődései is lettek. Az a kérdés gyakran elhangzik felénk, hogy milyen is itteniként Magyarországon élni, a fordítottját viszont nem boncolgatjuk. Milyen is magyarországiként itt?

Nehéz erre válaszolni, mert íróként a semmi közepén egy padon is tökéletesen elvagyok. Az olvasás, az írás magányos folyamat, így nem nagyon tudom megítélni, hogy otthon alkotni, vagy bárhol máshol a világon, jelent-e bármilyen eltérést. A jelenséggel, amit ön is említ, hogy milyen is a határ másik oldalán, szinte naponta találkozom. Érzek egyfajta szorongást az itteniekben. Az, hogy a magyarok itt kisebbségként vannak jelen, gyakran kisebbségi érzésben tör felszínre bennük, aminek általában semmi alapja.

Hogyan is lesz az iskolaújság irodalmi szerkesztőjéből író?

Ez jóval korábban kezdődött, nekem ugyanis már a nagypapám is ezzel foglalkozott. Ő volt a Dörmögő Dömötör egyik szerkesztője, Tolsztoj-kutató. Nekem pedig nagyon tetszett, hogy ő ír, de nem voltam teljesen tisztában vele, hogy az mit is jelent. A szüleim velem is meg akarták szerettetni az olvasást, ami csak később következett be, az általános végén. A gimnáziumban pedig szerkesztő lettem. Utána valahogy egyértelművé vált, hogy nekem ez az utam. Úgy éreztem, a bölcsészkaron jó helyen leszek. Esztétika és szerkesztő szakot végeztem. Egy nyáron pedig Csapody Kinga és a Szépírók Társasága segítségével létrejött egy rendezvény, az Ir(t)ás tábor, amely körülbelül 25-30 fiatalt tömörített a Visegrádi-hegységben, ahol teljes héten át kaptuk a kortárs magyar irodalmat. Egymás után jött Háy János, Grecsó Krisztián, Garaczi László, akik nem csupán beszélgettek velünk, hanem közös műhelymunkát is végeztünk. Ezek voltak a döntő mozzanatok abban, hogy én író lettem.

A kívülállónak lehetnek ugyan elképzelései erről a világról, de fogalma sincs, mi zajlik belül. Milyen egy irodalmi közösség tagjának lenni nőként?

Gondolom, az összes többi szakmában sem könnyű, mindenki küzd a konkurenciával, próbál dűlőre jutni, hogy elég tehetséges-e abban, amit csinál. Írók és költők esetében ez extra mennyiségű szorongást okoz, hiszen míg egy gép beprogramozása színtiszta matematika, az, hogy egy verset hogy ír meg valaki, nincs kőbe vésve. Ez pedig senkinek nem könnyíti meg a dolgát. Míg más szakmában talán a gazdasági érdekek dominálnak, akkor is, ha valaki szívét-lelkét beleadja, nálunk a teljes lényünk kerül a terítékre. Ez tud jól, de rosszul is sikerülni. Meg van olyan is, hogy kritika, ami azért pakol terheket az ember vállára, mert nem elég megküzdenie a saját életével, még valaki más is beleszól, folyamatosan bírálják. Ez a sok egó pedig nagyon széthúzó közösséget tud eredményezni. Nőként külön nehéz, hiszen nem lehet úgy írni, hogy ne kapjunk meg olyan címkéket, amiket csak nők kapnak. Például nem hiszem, hogy férfiak gyakran találkoznának olyan megjegyzésekkel, hogy ez egy igazi fiús regény. A másik oldal viszont rendszeresen szembesül azzal, hogy ez egy tipikus női, lányregény. Ezek is nehezítenek, de nyilván a metoo kapcsán egy csomó olyan történet került napvilágra, amiből azt tudtuk meg, hogy az elmúlt időszakban hány női alkotó tűnt el. Nem egyszerű, de azzal, hogy elkezdünk beszélni ezekről a dolgokról, hiszem, minden könnyebb lesz.

Önnek a Punccsal sikerült hirtelen berobbannia. Friss szerzőként pedig mindig fennállhat, hogy beleragad az egykötetes sztereotípiába. Jelentett ez bármi terhet a második regény megírásakor?

Nekem ezt sikerült megúsznom, ugyanis már összeállni látszott a második könyvem, továbbá elindultak a harmadik munkálatai is, amikor a Puncs a boltok polcaira került. Tulajdonképpen ez annak köszönhető, hogy a Punccsal elég sokáig vártam, így addigra néhány ötlet összegyűlt a fejemben. Korábban viszont nagy félelmem volt, hogy én is egykötetes szerző leszek. De hogy egymás után jöttek a különböző karakterek és történetek, ennek hála gyorsan túllendültem azon, hogy teljesítenem kéne. A harmadik kötet esetében viszont tényleg izgulok, hiszen nem akarok mindig ugyanolyan lenni.

Rokonszenves, hogy beszél a félelmeiről. A szakmában viszont tabunak számítanak az olyan jelenségek, mint alkotói válság, kiégés.

Ez minden kreatív személy állandó problémája. Egyik nap minden nagyon jól megy, máskor semmi, aztán pedig még abban is kételkedni kezdünk, hogy azon a bizonyos első napon sikerült-e bármi. Én inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy állandó alkotói válságban vagyok, amiben néha vannak jobb percek. Egyébként, ha úgy ülök le írni, hogy most aztán nagyon kell valamit csinálnom, az biztosan szörnyű lesz. Ilyenkor inkább más művészetek felé szoktam fordulni. Sok filmet nézek, olvasok. Próbálom megkeresni azt, ami inspirál. Mára kialakult, mit is kell a kezembe vennem ahhoz, hogy találjak pár olyan mondatot, amelynek köszönhetően biztosan elindul bennem egy használható gondolat. Az ilyen blokkokon viszont felesleges idegeskedni. A tehetség nem múlik el egyik napról a másikra, ott van az, csak pihentetni kell kicsit.

Mindkét könyve egy a maga nemében kifejezetten egészségtelen kapcsolatot dolgoz fel. Ahhoz, hogy valaki ebbe belevágjon, bátorság kell.

Utólag, amikor elkészült a Nincs idő, jöttem rá, hogy mindkettő egy bántalmazó viszonyról szól. Átfutott az agyamon, hogy azok, akik a kezükbe veszik, sajnálni kezdenek majd, hogy eddig vajon mit élhettem át. A Puncsban bemutatott tanár-diák kapcsolathoz semmi közöm, azt független félként szemléltem az egyetemen. A Nincs időt tekintve pedig egyszerűen ki kell mondanom: a nők jelentős része volt már ilyen bántalmazó kapcsolatban, ahol a párunk kontrollálni próbált. És talán ez nemcsak a nőkkel, férfiakkal is megesik. A kötetben pedig az lenne a lényeg, hogy ez a probléma már tinikorban is felfedezhető, tehát nem felnőttkori jelenség.

Mit gondol, inspirációforrás lehet, hogy az utóbbi pár évben megváltozott a nők helyzete a társadalomban, meg a hatalomhoz fűződő viszonyuk?

Amikor befejeztem a Puncsot, Magyarországon akkor robbant ki a metoo, emiatt tartottam tőle, azt gondolják majd, azért született, hogy a szexuális visszaélésekkel foglalkozzam. Véletlen egybeesésről volt azonban szó, viszont úgy érzem, nagyon jót tett a könyvnek is, hogy az emberek végre beszélni kezdtek arról, ami addig a zárt ajtók mögött zajlott. A megjelenése után hónapokig kaptam üzeneteket bántalmazott nőktől. Szerintem jó, hogy ez a kettő együtt történt. Nagyon érdekes, hogy a Puncs hiába szókimondó és őszinte írás, tudom, nem képes változást eszközölni. Hiszen az, aki felnőttként veszi a kezébe, már egy kialakult személyiség, őt nem fogják befolyásolni más szavai. Viszont egy tiniknek szóló mű esetében megvan az esélye annak, hogy segít felismeri a problémát, és érintett olvasója tud majd segítséget kérni. És megtanulja, hogyan álljon ki magáért. Remélem, tíz év múlva, ha visszatekintek, mondhatom majd: az írásaimmal tán én is tudtam segíteni.

Tilajcsík Dóra

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?