Vasárnap a világ körül – Az Eiffel-torony

Világ körül

Virtuális utazásunkon most Franciaországban megyünk. A főváros egyik legismertebb látnivalóját nézzük meg, az Eiffel-tornyot.

A párizsi Eiffel-torony az 1889. évi világkiállításra készült. Tervezője, Gustave Eiffel (aki a New York-i Szabadság-szobrot és a budapesti Nyugati pályaudvart is tervezte, meg a Margit-híd építésénél is segédkezett) először Barcelonában szerette volna kiállíttatni a hatalmas építményt, ám a városvezetés visszautasította, mondván, túl költséges a megvalósítás. Végül a franciákat sikerül meggyőznie, ám az első tervek szerint a világkiállítás után szétszedték volna a tornyot. Amikor a helyiek értesültek a tervekről, több művész is tiltakozni kezdett. Például Charles Gounod zeneszerző, ifj. Alexandre Dumas író vagy Guy de Maupassant író.

 

Az építkezés hihetetlen sebességgel folyt, mert el kellett készülni határidőre. Végül a világkiállításon olyan sikere lett az Eiffel-toronynak, hogy nem bontották le. A benne lévő modern lifteket egyébként egy magyar mérnök, Korda Dezső tervezte. Mára a világ egyik leglátogatottabb nevezetessége lett.

 

Virtuális túra egészen az Eiffel-torony tetejére

 

És ilyen az Eiffel-torony éjszaka

 

Korabeli fotók az építkezésről

 

Aki pedig párizsi koncertre menne, annak is van ajánlatunk

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?