Újraindítás

Vasárnap

Az egészséges, élőlényekben gazdag természet, a tiszta levegő alapvető fontosságú az emberiség számára, éppen ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy megóvjuk. Érdemes elgondolkodni, mennyit segíthet az ember olyan egyszerű és könnyen megoldható lépésekkel, mint a szelektív hulladékgyűjtés, környezetbarát csomagolóanyagok választása és az újrahasznosítás.

Szelektív hulladékgyűjtés

Ez az egyik legfontosabb előfeltétele lehetne a természeti erőforrások megóvásának, és jelentősen hozzájárulhatna a környezet minőségének javításához is. Sajnos, hazánk lakossága nem igazán érdekelt a hulladék szétválogatásában. Szlovákiában a szemét 23%-a kerül újrahasznosításra, a maradék háztartási hulladék nagy részét telepeken halmozzák fel, kis részét elégetik. A telepeken lerakott nagy mértékben károsítja a környezetet, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megfelelő módon végezzük a szelektív hulladékgyűjtést, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy az újrahasznosítható anyagok visszakerüljenek a körforgásba. Az ide visszakerülő anyagok mennyiségének növelésével nemcsak a telepeken lesz kevesebb szemét, hanem energiát, nyersanyagot takaríthatunk meg, és akár a termékek is olcsóbbak lehetnek. Sok tárgyon, csomagoláson már fel van tüntetve, hogy újra lehet-e hasznosítani. A szelektív hulladékgyűjtés kis odafigyeléssel egyszerűen magvalósítható. Mindössze annyit kellene tennünk, hogy a megvásárolt élelmiszerek és fogyasztási cikkek csomagolóanyagát kimosva, különválasztva tároljuk, majd anyaguk alapján szelektív hulladékgyűjtő konténerbe dobjuk. Több városban is jól megoldották már a szelektív hulladékgyűjtést. Dunaszerdahely családi házas övezeteiben a műanyagot, a papírt és a kertekből származó komposztálható szemetet is elszállítják. Nagyobb városokban előnyben részesítik a konténeres szelektív gyűjtést. Ebben az esetben a különböző fajtájú anyagokat különböző színű kukákban gyűjtjük. Kék kukába kerül a papír alapú hulladék, mint az újságpapír, kartondobozok, tiszta csomagolópapírok, irodai papírhulladék. Sárga kukába kerül a műanyag alapú, mint az ásványvizes, üdítős PET-palackok, tiszta joghurtosdobozok, műanyag zacskók, kozmetikai flakonok. A mi városunkban az alumínium italdobozok, valamint a fém konzervdobozok is ide kerülnek. Zöld színű kukába az üveg kerül. Néhány boltban találkozhatunk gyűjtőedénnyel, ami a használt sütőolaj és az elem gyűjtésére alkalmas. A szelektíven gyűjtött szemét további válogatáson esik át, ezért is fontos a helyes szelektálás, mert így hozzájárulunk az újrahasznosítási rendszer hatékony működéséhez.

Az újrahasznosítás

Célja, hogy az ember által készített hulladékká váló anyagokat nyersanyaggá alakítsa át, hogy olyan másodlagos anyagokat állítson elő, amelyek segítik a természetes anyagok felhasználásának csökkentését. Ez egy körforgás, ahol a nyersanyagokból kész termék, kész termékből hulladék, a hulladékból ismét nyersanyag képződik. Megkülönböztetünk értéknövelő és értékcsökkentő újrahasznosítást a termék minősége szerint. Előbbi esetében az anyag megtartja minőségét, és korlátlan számú alkalommal legyártható. Ilyen például az üveg. Az utóbbi gyengébb minőségű terméket eredményez, ami a műanyag újrahasznosításának legnagyobb problémája. Az elmúlt évtizedekben a műanyagtermelés nagy mértékben megnövekedett, ami az ilyen típusú szemét mennyiségének növekedését eredményezte. Ennek újrahasznosítási mértéke Európában sajnos nagyon alacsony. A műanyag nagy részét egyszeri használat után elveszítjük, energetikai hasznosítása pedig nagyon sok szén-dioxidot termel. Szintén óriási kihívást jelent Európa számára az elhasznált gumitermékek gyűjtése és újrahasznosítása. Hazánkban évente több tízezer tonnányi gumiabroncs állapota romlik le annyira, hogy cserélni kell a biztonságos közlekedés érdekében. A gumiabroncsok szeméttelepen való elhelyezését törvény tiltja, tehát meg kell oldani az újrahasznosítását. Egyik mód az újrafutózás. Ilyenkor új futófelületet illesztenek rá, amelyet rávulkanizálnak a régi gumibelsőre. A személyautók abroncsait nem szokták újrafutózni, ez inkább jellemző a repülőgépeknél és tehergépjárműveknél. Következő hasznosítási mód lehet a gumiabroncsok ledarálása. A gumiőrlemény műfüves focipályák, játszóterek talajaként szolgálhat. Legújabb hasznosítási lehetőségnek tűnik az aszfaltba való keverése, ami által az utak nem repedeznek annyira. Legelterjedtebb a termikus hasznosítás, amely során a gumit a cementgyárakban égetik el. Kevésbé elterjedt módszer a pirolízis, amikor oxigénhiányos állapotban nagy hőmérsékleten bontják szét a gumi szerkezetét. Ez a fajta újrahasznosítás még nem teljesen kiforrt, aminek ékes példája a Dunaszerdahely mellett működő gumifeldolgozó üzem. Az évek során különböző mérések és vizsgálatok folyamán bebizonyították, hogy működésükkor mérgező és irritáló vegyi anyagok kerülnek a levegőbe. Annak ellenére, hogy újrafeldolgozással jelentős mennyiségű nyersanyagot takaríthatunk meg, a folyamat során szennyezés is keletkezik.

A jövő kihívása

Mégpedig az egyik legfontosabb, hogy a környezettudatos életmódra való törekvés fontos része legyen az emberek hétköznapjainak. Fontos lenne csökkentenünk saját ökológiai lábnyomunkat, például azzal, hogy friss idénygyümölcsöket vásárolunk a helyi piacon, saját bevásárlótáskát viszünk, nem használunk műanyag zacskót, van saját kulacsunk, ha lehetőségünk van rá, biciklivel közlekedünk, próbálunk környezetbarát, állatkísérletektől mentes termékeket, kozmetikumokat használni. A fiatalabb generáció körében egyre elterjedtebb a zero waste, azaz a hulladékmentes életmód. Ennek lényege, hogy a szemétmennyiséget minimálisra csökkentsük, mert a teljes hulladékmentes állapot elérése szinte lehetetlen. Ez egy útkeresés, minek során az ember a szokásai átalakításával próbál egyre kevesebb hulladékot termelni úgy, hogy ez ne igényeljen extra időt, energiát, pénzt. Ahhoz, hogy ezek az életmódbeli változások az emberek mindennapjainak részévé váljanak, a gondolkodásukat kell alapjaiban átformálni. Meg kell értetni, hogy a legapróbb cselekedetet is, ami a Föld érdekében történik, a bolygó meghálálja.

Nem vagyunk képesek mindent egyedül megváltoztatni, de a változás mindig az egyénnel kezdődik. Ha pedig több hasonló gondolkodású ember összeáll, akkor erős közösségek jönnek létre, amelyek képesek hatni a nagyobb tömegekre. A tömeg pedig olyan hatalmas erővel rendelkezik, ami képes változást hozni.

Szöveg Lunák Fanni Alexa

A szerző a Cogito esszéíró verseny résztvevője

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?