Új év, új megoldások

Vasárnap

Ahogy változik az ember és a környezete, úgy változik a lakótere is. Tegyük is gyorsan hozzá, hogy csak ideális esetben.

Ahogy a ruháinkat kinőjük vagy elhasználjuk, ugyanúgy el tudjuk használni a lakótereinket is. A berendezést, az elrendezést, a színeket és a hangulatokat mind-mind meghaladjuk egy idő után, és ha harmóniában vagyunk önmagunkkal, a változtatás igénye automatikusan megjelenik bennünk.

Nem mindenkinek van lehetősége, hogy öt- vagy akár tízévente lecserélje a bútorait, vagy átrendezze a házát, mégis mindig akad legalább egy pici mozgástér, amelyen belül változásokat eszközölhetünk az otthonunkban. Sokaknál éppen az új év elején jelenik meg az igény valamiféle változtatásra, hiszen az új esztendővel új lapot kezdünk az életünkben, vagy legalábbis szeretnénk. Mindenkiben megvan az igény a változásra, még akkor is, ha otthonával vagy életével maradéktalanul elégedett. Tegyük hozzá, hogy ez elég ritkán van így, és ha éppenséggel kívánhatna valamit attól a bizonyos mesebeli aranyhaltól, kapásból tudna mondani mindenki három változtatást az otthonában, amelyet már évek óta tervez, csak még nem sikerült előteremtenie a pénzt vagy az időt a megvalósításhoz.

Ha belépünk egy lakásba, amelynek a berendezése évtizedek óta változatlan, érezzük a szobák hangulatában a megrekedt időt. Biztosak vagyunk benne, hogy ha ide kellene költöznünk, azonnal változtatnánk, még akkor is, ha éppenséggel nem lenne rá meg az anyagi keretünk. Sokszor elég áthelyezni vagy kivinni valamit, ami rontja az összhatást. Minden ember a saját igényeihez igazítja az otthonát, ezért a jó lakberendezés eredménye (és célja), hogy az ott élők a magukénak, otthonosnak érezzék, és szívesen tartózkodjanak benne.

Létezik néhány általános lakberendezési szempont, amelyet érdemes végiggondolni minden egyes helyiségben. Az első, hogy megfelel-e az adott helyiség hangulata és berendezése annak az elképzelésnek, mit szeretnénk ott csinálni, és hogyan szeretnénk érezni magunkat benne.

Szoktunk nagyokat beszélgetni a nappaliban a barátokkal vagy a családtagokkal? Mert ha nem, akkor az azért is van, mert nem úgy van berendezve, hogy támogassa az ilyesfajta időtöltést.

Gyakori, hogy az emberek olyan tárgyakat vagy bútorokat helyeznek központi szerepbe egy-egy helyiségben, amelyeket valamiért szeretnek, kötődnek hozzájuk, az illető darabnak viszont nincs gyakorlati funkciója, és inkább csak a helyet foglalja, nem képezi szerves részét a berendezésnek. Minden házban és lakásban akadnak ilyenek. Ha ezeket sikerül észrevennünk és áthelyeznünk, máris új fuvallatoknak nyitottunk utat életterünkben.

Križanovič Melinda

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?