Történelmet oktat, zenét szerez, fest

Kezdjük egy rövid bemutatkozással. 

1990-ben születtem Nagykürtösön, és kiskorom óta Kóváron élek. 2018-ban doktoráltam a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem történelem szakán, és még abban az évben kezdtem el tanítani a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem Történettudományi és Közép-európai Tanulmányok Tanszékén.

Édesanyád magyar, édesapád szlovák. Ebből kifolyólag otthon vagy mind a magyar, mind a szlovák kultúrában, történelemben. Befolyásolta ez a történelemtudományok iránti érdeklődésedet?

Valamilyen szinten biztos, viszont a lényegére csak a későbbiekben tapintottam rá. A gimnáziumi éveim alatt kezdtem el szimpatizálni a humán tantárgyakkal. Így a kedvenceim közé legfőképp a történelem- és a filozófiaórák tartoztak, míg végül a történelem mellett tettem le a voksot. Arra, hogy mekkora inspirációt, tudást és szabadságot nyújt a két különböző nyelv vagy kultúra ismerete, teljes mértékben csak a főiskolás éveim alatt jöttem rá.

Hálás dolog történelmet oktatni? A történész mennyire tud tárgyilagos lenni, esetünkben a magyar és a szlovák történelem tanítását illetően? Gondolok itt arra, hogy például ugyanazt a történelmi eseményt másként látják, láttatják a magyar, és másként a szlovák történészek. Te kétnyelvűként hogy látod a történelem oktatását konkrétan a Cirill és Metód Egyetemen?

Nem egyszerű, mivel a történelem az egzakt tudományokkal szemben akár radikális módon is elferdíthető és tanítható. Szerintem a humán szakoknál az ember egy kicsit mindig a maga tükrét állítja a diákok elé, és ha az időpontok, események vagy a személyek adottak is, mindig a saját „meséjét” adja elő nekik. Manapság már nem is az a probléma, ha a szlovák és a magyar tudósok véleménye bizonyos történelmi eseményekkel vagy személyekkel kapcsolatban eltérő. Hiszen bizonyos szinten érthető, hogy minden nemzet a saját kvalitásait és érdemeit helyezi előtérbe, a bűneit igyekezik eltörölni, az őt ért kellemetlenségekre pedig érzékenyebben reagál. Sőt, még talán az sem lenne baj, ha tíz szlovák történészből tíznek különbözne a véleménye, vagy tíz magyar tudósból tíz eltérő nézetét tárná elénk egy konkrét dologra. Engem inkább az zavar, hogy amikor valaki a saját igazát védi, manapság eléggé faragatlan, lenéző vagy agresszív módon teszi, és nem figyel oda arra, mit mond a másik. Nem kap teret a megértés, nincs lehetőség baráti vitákra vagy diskurzusra, és hihetetlenül nagy a versengés. A tanszékek és az egyetemek is a mindennapi megmaradásukért küzdenek. Ami az én tantárgyaimat vagy az előadási módomat illeti, a diákjaimat kivétel nélkül a demokrácia, a tolerancia, az empátia és a kritikus gondolkodás elvei felé terelem. Lényegtelen, milyen állampolgárságú, nemzetiségű, hitvallású vagy világnézetű az ember, ha önmagával tisztában van, a jó vezérli, nem ad teret a rosszindulatoknak, akkor embertársaival is békében fog élni. Ennek tükrében például a szlováknak nem a magyar, a franciának pedig nem a német az ellensége, bármiféle identitást félretéve inkább egy olyan ember, akit a hatalomvágy, a gyűlölet, a közöny, az irigység és a gőg táplál, és nem tud lelki békére lelni. Így volt ez a történelem során mindig. Nagy kritikusa vagyok a sovinizmus, nácizmus, fasizmus, kommunizmus vagy más antidemokratikus és totalitárius nézetekből táplálkozó személyeknek, ideológiáknak és államoknak. Értem, hogy minden érmének két oldala van, és attól, hogy valaki egy „romlott” rendszerben élt, még lehetett szép gyermekkora, boldog házassága, vagy egyszerűen csak jól tudott érvényesülni. Viszont minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Így hát nem a siránkozó politikai elitek előtt szoktam tisztelegni, akik felelőséggel tartoztak az állampolgáraik iránt, és gyakran cserben hagyták őket, hanem azok előtt a nagyszülők, apák, anyák és gyermekek előtt, akiket elszakítottak egymástól, kitoloncoltak, száműztek, lemészároltak, gyakran harcolniuk kellett a semmiért, nem tanulhattak vagy élhettek szabadon, bebörtönözték őket.

Írtál egy kézikönyvet Maďarčina pre historikov (Magyar nyelv történészeknek) címmel, mely 2020-ban látott napvilágot. Mi késztetett erre? Hogyan fogadták a szlovák egyetemi hallgatók?

Ennek ötlete először akkor fogalmazódott meg bennem, amikor Nagyszombatban kezdtem el tanítani. Ott például a történelmi segédtudományok, az egyháztörténet, a művészettörténet, a történelemdidaktika vagy több más tantárgy mellett német és latin nyelvet is tanítottam a hallgatóknak. Ekkor gyakran lapozgattam a különböző német és latin tankönyveket vagy egyetemi jegyzeteket, és sokszor felmerült a kérdés, miért nem írt eddig senki egy a magyar nyelv alapjaira fókuszáló egyetemi jegyzetet, amely hasznos lehetne a szlovák hallgatók, tudósok vagy akár a levéltári és múzeumi munkatársak számára is. Mivel az egyetemek az utóbbi években ijesztően nagy nyomást gyakorolnak arra, hogy a tanárok a tanítás és a különböző adminisztrációs feladatok mellett nagy mennyiségben publikáljanak, ezt egy jó lehetőségnek találtam, és végül belefogtam. Javarészt azért volt óriási kihívás, mert az alapiskolától egészen az egyetemig szlovák nyelvű iskolákban tanultam, és sohasem találkoztam a tanulmányaim során a magyar grammatika alapjaival. Ezen a téren tehát nagy segítségemre volt Benjámin öcsém, aki a Pozsonyi Comenius Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén tanul. Ő látott el megfelelő szakmai tanácsokkal és irodalommal. Nem beszélve a két kolléganőről, akik a könyvet elbírálták, és nagyon türelmesek, segítőkészek voltak. Ami a szlovák hallgatókat illeti, a kézikönyv megjelenése óta volt szerencsém letanítani nekik két szemeszter magyar nyelvet, és meglepően jól fogadták. Egy diák kivételével egyikük sem tudott egy árva szót sem magyarul, sőt sok esetben még a szlovák kiejtésük is a nyugatszlovák nyelvjárást tükrözte. Egy év után viszont megtanultak magyarul olvasni, alapesetekben főneveket ragozni, megértették az illeszkedés alapjait, és elsajátítottak több tucat magyar szót. Hiszem, hogy ehhez az is hozzásegített, hogy az óráimon sok teret kap az eszmecsere, és nincs helye az ordibálásnak vagy a szigornak. Ehelyett spontán módon kölcsönös tiszteletet építünk fel, a diákok nem félnek kérdezni, és nem érzik magukat megalázva, ha esetleg valamit nem tudnak vagy összetévesztenek.

Az Ómagyar Mária-siralom a legrégibb nyelvemlékünk, az első fennmaradt magyar nyelvű vers, egy 13. századi latin szöveg átköltése. Szövegemlékről van szó, amely régi magyar írással készült. Említetted, hogy lefordítottad szlovákra. Minek a hatására vállalkoztál erre az izgalmas feladatra?

Maga az ötlet az előbb említett kézikönyv kiadása után született. Ugye, abban a fordításra szánt szövegek a szlovák hallgatók számára modern magyar nyelven íródtak. Itt gondolkodtam tehát el azon, hogy a következő lépés az lehetne, ha írnék egy olyan kézikönyvet, amelyben autentikus középkori magyar nyelvű szövegek találhatók a megfelelő szlovák fordításokkal egyetemben. Ennek az előzménye egyelőre az, hogy az egyik tudományos cikkemben, amely megjelenés alatt áll, megpróbáltam az eddigi legelterjedtebb magyar átiratokat vagy értelmezéseket átfordítani szlovákra. Ebből persze három különböző szlovák fordítás keletkezett, kiegészítve változatos és alternatív szavakkal, megoldásokkal. A cikk a tudományos karaktere miatt természetesen nem tükrözi az eredeti rímeket, de hiszem, hogy a diákok és kollégáim számára a szöveg mondanivalója maga érdekes lehet. Nem beszélve arról, hogy a három fordítást kiegészítettem egy negyedikkel, ami az Ómagyar Mária-siralmat is ihletett eredeti latin Planctus ante nescia szövegén alapul. Ezt azért láttam helyesnek, hogy a szlovák diákok vagy a kollégák is megértsék, milyen mértékben költötte át a magyar szerző a latin szöveget, és mi teszi különlegessé és egyedivé az ő fordítását. Ez a magyar olvasók számára persze semmi újat nem jelent, az is lehet, hogy nevetségesnek találják a lépéseim. A magyar tudósok is már közel száz éve elemzik a szöveget, több tucat cikk látott napvilágot a témával kapcsolatosan. Ezért is aggódom egy kicsit, hogyan fogadja majd a cikkemet annak a szlovák szakfolyóiratnak a szerkesztősége és elbírálói, ahová nemrég elküldtem. Pár hónapja is valami hasonlóval próbálkoztam, amikor Rudnay Sándor egyik nagyon korai, 1778-ból származó négynyelvű prédikációját fordítottam le. Magát a prédikációt a szellemi mondanivalója mellett épp a változatos nyelvhasználat miatt tartottam érdekesnek. A latin, német, magyar és az Anton Bernolák és köre által használatos nyugatszlovák nyelvjárásban megfogalmazott szöveg fordítását kiegészítettem különböző elemzésekkel és értelmezésekkel, valamint Rudnay Sándor rövid, de tömör életrajzával. Egyelőre ez is megjelenés alatt áll. Ha megengednék, még az Ómagyar Mária-siralommal kapcsolatban az egyik fordításom első néhány sorát szívesen megosztanám a kedves olvasókkal: „Nepoznala som žiaľ, teraz som žiaľom mučená, som trápená od bolesti, som sužovaná. Židia ma od môjho svetla, odlúčia ma od môjho syna, od môjho milého potešenia. Ó, môj milý Pane, syn môj jediný, pozri sa na plačúcu matku, zbav ju bolesti!“ („Nem tudtam, mi a siralom, / Most siralommal zokogok, / bútól aszok, epedek. / Zsidók világosságomtól,/ megfosztanak én fiamtól / az én édes örömemtől. / Ó, én édes Uram, / egyetlenegy fiam / síró anyát tekintsed, / bújából őt kivonjad!”)

Tudom, hogy nem csak történelemmel foglalkozol. Érdekel a zene, sőt hangszereket is készítesz. Komoly képzőművészeti ambícióidról nem is beszélve. Szabadidődben szívesen festegetsz.

Ez bizonyos szinten mind igaz. Néha kapóra jön, ha az ember nemcsak a munkájára összpontosít, hanem egy kis időre ki tud kapcsolni vagy el tud menekülni a realitás elől. Ebben a zene és a művészet sokat segít. Körülbelül 2006-tól zenéltem a barátaimmal különböző amatőr zenekarokban, 2014-től már csak egymagam írtam és rögzítettem a szerzeményeimet. A gitár mellett megtanultam basszusgitározni, egy kicsit billentyűzni, dobgépet programozni, egy időben még énekkel is próbálkoztam. Elsajátítottam a dalok rögzítéséhez és keveréséhez szükséges számítógépes programok alapjait, és gyakran még amatőr videókat is vágtam a dalaimhoz. Nemrég számoltam össze, hogy 2014-től máig több mint tizenegy órányi zenét írtam több mint tíz különböző stílusban. Itt megfordultak a rock, a blues, a jazz, vagy akár a variábilis extrémebb és progresszív zsánerek alfajai is. Sokat kísérleteztem különböző hangolásokkal, voltak hét- és nyolchúros gitárjaim, vagy hathúros basszusgitárom. Ez mind nagy inspiráció volt és új mozgásteret biztosított a dalszerzésnél. Egy idő után magam kezdtem el karbantartani és javítani a hangszereim, ízlés szerint cseréltem bennük a hangszedőket és az elektronikát. Aztán félkész testekből és nyakakból új hangszereket kreáltam, megtanultam fát pácolni és lakkozni, míg végül tavaly megépítettem az első saját készítésű elektromos gitáromat. Ez nagy precizitást, kitartást, alázatot és türelmet igényelt, ami belőlem mind hiányzik, ezért úgy döntöttem, inkább maradok a történelemnél. Sok hangszeremtől vagy kellékemtől meg is váltam. Így van ez a dalszerzéssel is. Az egyik szlovák állami rádióban lejátszották olyan hét vagy nyolc dalom, aminek persze nagyon örültem, mivel amatőr rétegzenéről volt szó, de egyszer sem próbálkoztam kiadóknál, és sohasem kerestem új zenésztársakat, vagy gondolkodtam egy új zenekar megalapításán. Egyszerűen csak imádtam zenélni és alkotni. Hasonló a helyzet a művészettel is. Már az oviban és az alapiskolában is szerettem rajzolni, festeni, az első vásznam és olajfestékeim viszont csak 2010-ben vettem meg Nyitrán, ha jól emlékszem, egy az ókori Görögország történelmével kapcsolatos vizsga után. Innentől kisebb-nagyobb szünetekkel körülbelül 300 olajfestményem és több mint 400 rajzom látott napvilágot. Ami a kedvenc motívumaimat illeti, többnyire napfénnyel vagy éjjeli fényekkel átitatott esős utcák dominálnak, amelyeken esernyős nők sötét sziluettjei vagy autók bukkannak fel.

Mi az, amiről nem kérdeztelek, de szívesen elmondanád?

Szerintem elhangzott minden. Ezúton csak egy nagy köszönetet szeretnék mondani az lap szerkesztőségének és olvasóinak az interjúlehetőségért. Nagy köszönettel tartozom a barátnőmnek, a szüleimnek, az öcsémnek, a nagyszüleimnek, a közelebbi vagy távolabbi családomnak, barátaimnak és kollégaimnak, mivel támogatnak és a hibáim ellenére mindig mellettem állnak.

Bodzsár Gyula

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/41. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene