Pihenő

Tízezer éves mamutot találtak Szibériában

Az órási mamut körülbelül 15-20 éves lehetett, amikor elpusztult, a maradványok meglehetősen jó állapotban vannak.
Vasárnap

2020. augusztus 19. 10:27

mamut
- Shutterstock-felvétel

Ahogy arról a The Siberian Times ír, a Jamal-félszigeten még nem találtak eddig ilyen kifejlett – három méter magas, hím – példányt. A Sarkkutató Központ munkatártársa, Andrej Guszev így nyilatkozott a Pecsenelava-To körüli leletekről:

 

Azt hittük, sokkal könnyebb lesz a feladatunk, amikor először megpillantottuk a csontokat, azonban hamar kiderült, hogy a részek nincsenek anatómiai sorrendben.

 

A Tadibe névre keresztelt mamut mellett megkövesedett ürüléket is találtak. Ebből rengeteg információ kinyerhető az állat étrendjét illetően. Hogy Tadibe miért és hogyan pusztult el, azt még nem tudni.

 

Az ásatásról készült fotók ITT tekinthetők meg.

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jaroslav Naď

Naď: Az ingázók ne a legelső határ menti községben teszteltessenek

tesztelés

Sok a megválaszolatlan kérdés

Beke Ádám

Beke Ádám: „Nagyon-nagyon féltem a debütáláskor”

koronavírus

Ezekben a járásokban nőtt a fertőzöttek száma

Tajvan

A sziget, ahol már kétszáz napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzést

Tragikus baleset – fának ütközött egy munkásokat szállító autóbusz

Tragikus baleset – fának ütközött egy munkásokat szállító autóbusz

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.