Testreszabott minták

Vasárnap

A tetoválás megatrend. Aki testszimbólummal is hangsúlyozni akarja eredetiségét, az bizony egyedi tervezésű mintát varrat magára. Mert az időtlen formák mellett ma már arra is van lehetőség, hogy a viselője kérésére készítsék az igazán személyre szabott tetoválást. Bazsó Máté ilyen jellegű alkotásaiból most kiállítás is nyílt a dunaszerdahelyi Buena kávézóban.

A tehetséges fiatal alkotó egy éve tervez tetoválási mintákat. „Végzettségem szerint grafikus volnék, tavaly érettségiztem. Először pólókra terveztem mintákat, de jelenleg egy dekor üzlet marketingmenedzsere vagyok, így weboldallal, reklámmal és a közösségi médiával is foglalkozom. A tetoválások rajzolgatása pedig egyelőre hobbi” – mondja a huszonegy éves siposkarcsai fiú.

Alkotásai tableten készülnek, az inspirációt bármi adhatja. „Leülök, és szó szerint csak firkálgatok. Aztán ha valamit belelátok az alakuló irkafirkába, akkor átrajzolom, szinte magától formálódik a minta, és mire kész, már csak harminc százalékban egyezik meg az eredeti ötlettel. Zenét szoktam hallgatni az alkotói folyamat közben. Attól függ a végeredmény, hogy éppen milyen kedvem van, milyen zenére esett a választásom.”

Az elkészült képeket a közösségi oldalon osztja meg, ide írnak neki az érdeklődők, hogy vihető-e a minta. Tehetségét anyai nagyapjától örökölhette, aki idős korban kezdte képezni magát. „Mindig is rajzolgatott, ám igazán hetvenévesen kezdte tanulni a festészetet segédvideókkal, kísérletezéssel. Nagyon tetszik neki a munkám, rendszeresen ösztönöz, sokat beszélgetünk. Jó tanácsokat tud adni. Figyelmeztet, hogy ne szegje kedvem, ha valamit félbe hagytam, és nem haladok vele, mert vannak olyan alkotások, amelyekhez több idő kell, míg kiforrnak. Nem rajzolok ugyanis mindennap” – magyarázza Máté.

A kávézó falán tizennégy rajz: köztük egy női kéz tart egy fagyitölcsért, melyben emberi szív olvad el, aztán vigyorgó házikó, alatta kinőtt egy virág, lufikutya, a lábán bohóc lebeg egy fordított világban, régimódi rajzfilmfigura, nagy test vékony végtagokkal, nagy szemmel és szájjal, egy szamuráj a mező közepén… Máté fantáziavilága.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/46. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?