Térhez kötött adatok tudósa

Vasárnap

A geoinformatikáról legtöbben nemigen hallottunk, pedig ennek a tudományágnak a segítségével tudják feldolgozni és értékelni a geográfiai adatokat, műholdfelvételekből meghatározni objektumok pontos elhelyezkedését, vagy akár felkutatni terroristák rejtekhelyét. A komáromi származású Ivana Ivánová huszonegy éve oktatja, ebből tizennegyedik éve külföldi egyetemeken. Most épp Ausztráliában, ahol az oktatás területén végzett munkájáért márciusban megkapta az Asia Pacific országos díjat.

Ezek szerint ön azon kevesek közé tartozott, akik már az érettségi után tudták, hogy ez a szakterület létezik.

Ez így nem pontos. Habár ebben nőttem fel, mert a szüleim mindketten geodéták voltak, gyerekként gyakran jártam velük mérésekre, ahol ilyenkor mindig én voltam a nulladik pont. Amikor döntenem kellett, hol tanulok tovább, anyámnak azt válaszoltam: Mindegy, hová, csak el innen! El akartam menni Komáromból. Az ő kérdésére: „Oké, de mégis, hová?” azt válaszoltam: Legyen geodézia! A geoinformatikára pedig, mint akkor új egyetemi tudományágra, kíváncsi voltam.

Laikusoknak hogyan magyarázná el, miről szól ez a tudományág?

A térhez kötött adatok kezeléséről és feldolgozásáról. Ezek elemzése és kiértékelése révén lehetséges a föld meghatározása. De földrajzi információs rendszereket is tervezünk a digitális térbeli adatok feldolgozására, és ezekből az adatelemzés révén próbáljuk megismerni, hogy működik a Föld. Mindehhez földrajzi, geodéziai, térképészeti, matematikai és informatikai ismeretek kellenek. De a természeti erőforrások, valamint a földhivatali és közmű-nyilvántartásban, talajtani, domborzati és meteorológiai adatfeldolgozásokban is szükség van geoinformatikai elemzésekre.

Amióta műholdak térképezik fel a Földet, elmondható, hogy az adatok abszolút hitelesek, a geoinformatikában kizárt a pontatlanság?

A felvételt illetően aránylag igen, de a modellezés eredménye mindig a bevitt adatok hitelességétől függ. Az viszont már nehezen fordulhat elő, ami annak idején a szocializmusban, hogy az oroszok a katonai épületeket úgy tüntették el a térképekről, hogy pont olyan formájú egységes foltokat hagytak.

2007-ben a hollandiai Enschedében működő geoinformatikai és földtani intézetbe kapott meghívást szakasszisztensi posztra. Miért döntött úgy, hogy távozik Szlovákiából?

Egyrészt, mert a 2003-as hollandiai ösztöndíjam alkalmával láttam, hogy amíg a szakágamról a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár csupán három könyvvel rendelkezik, ott legalább három könyvespolcra való volt. De igazából azért, mert elegem lett abból, hogy már megint az újnak öltözött régi rendszer kapaszkodik a politikai csúcsra (2006-ban megint Fico nyerte meg a választást). Hollandiában úgy jelentkeztem az állásra, hogy azt hittem, sokkal kevesebbet tudok náluk, de ott beigazolódott, hogy a szakmai tudásommal nincs gond. Lehet, hogy nem tudtam úgy helyezkedni, könyökölni, de nem volt okom a kishitűségre. Abban az időben Hollandia volt a geoinformatika Mekkája, ott a kezdetektől tudománynak tekintették ezt a szakterületet. Valóban sokat tanultam ott, de idővel rájöttem arra is, hogy itthon nagyon jó alapokat kaptam.

Ennek ellenére a tudományos dolgozókat, egyetemi oktatókat nem különösebben becsülik Szlovákiában. Ennyi külföldön töltött év után biztosan még jobban érzékelhető a különbség.

Másutt a világban valóban jobban tisztelik a tanult, művelt embereket, ahol eddig dolgoztam, mindenhol ezt tapasztaltam. Ahogy Szlovákiában gyalázza a volt kormányfő a tudósokat, a szellemi elitet, az egyszerűen szánalmas, de nem újdonság. Szlovákiában évtizedek óta szisztematikusan lealacsonyítják a tanult embereket, ebben a régióban mindig gyanús volt az, aki a könyveket bújta. A műveltséget úri huncutságnak tartják, kigúnyolják, lekicsinylik, még mindig ott tartunk, hogy csak annak van becsülete, aki kétkezi munkát végez.

Mi lehet ennek az oka?

A kisebbrendűségi érzés. A szlovákok a történelem során mindig alárendelt szerepben voltak, lehet, hogy sosem gondoltak arra, hogy tanult emberek is lehetnének. Ez nem jó perspektíva egy nemzet részére. Azokban az országokban, ahol eddig éltem, Hollandiában, Brazíliában és Ausztráliában annyiban más a helyzet, hogy a kormányok pénzt fektetnek a tudományba, és azoknak, akik intellektuális munkát végeznek, nincsenek megélhetési gondjaik. Brazíliát sokan fejlődő országnak tartják, de az ottani pénzügyi és politikai elit sokat fektetett az oktatásba és a kutatásba, legalábbis abban az időszakban, amikor én ott dolgoztam, és ez megmutatkozott az ország gazdasági eredményein is. Amelyik társadalom nem fektet a művelődésbe, elveszett, mert a fiatalokat csak arra tanítja, hogy minden megvehető, elintézhető.

Amikor bemutatkozott a diákjainak, tudták egyáltalán, hol van Szlovákia?

Hollandiában még igen, de például amikor Brazíliában akartam feladni egy levelet haza, a postai alkalmazott megkérdezte, Brazília melyik állama Európa. Az ő szemszögéből érthető volt a dolog, hiszen egész Európa elférne a 8,5 millió négyzetkilométer alapterületű Brazíliában. Amikor az ottani dákjaimnak elmondtam, hogy Szlovákia 49 ezer négyzetkilométeren fekszik, és harmincöt főiskolánk, egyetemünk van, leesett az álluk. Biztos azt hitték, hogy a tudósok országa vagyunk, holott ezek többsége csak diplomagyár.

Mi döntötte el, hány évet töltött egy bizonyos helyen? Kötött időre szóló szerződések, vagy jobb állásajánlatok?

Mindig előre meghatározott időre szerződtem, így dolgoztam Hollandiában hat évig, majd Brazíliából kaptam ajánlatot. Ott is a geoinformatikai adatok értékelését oktattam a São Paulo államban található Presidente Prudente városban. Nagyon fejlett, kellemes hely volt, azt hiszem, mostanáig ott éreztük magunkat a legjobban. Folyamatosan azt érzékeltem az egyetemen, hogy a kollégák és diákok is fejlődni akarnak. Az ottani politikai rendszerváltás után, 2016-ban azonban tisztában voltunk vele, hogy költöznünk kell.

Hol különbözött az élet leginkább attól, amit Szlovákiában tapasztalt?

Ma már úgy érzem, Szlovákia különbözik a leginkább attól az országtól, amelyben hajdan éltem. De úgy gondolom, hogy ez a folytonos összehasonlítgatás nem helyes, inkább azt kell szem előtt tartani, mivel szeretnénk foglalkozni, és ehhez hol a legjobbak a körülmények. Mindig ott éltem, ahol azt végezhettem, amihez értek.

Mégis, mindenhol más a helybeliek mentalitása, rugalmasnak és nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember mindenhol alkalmazkodni tudjon.

Ezt otthonról hoztam, mert szlovák nyelven beszélő magyar családban, magyar környezetben nőttem fel Komáromban. Ahhoz, hogy a szüleimmel épp úgy nevessek Hofi Géza viccein, mint Lasica és Satinský jelenetein, át kellett állni az agyamnak az értő-elfogadó módra. Emellett, szerencsére, könnyen tanulok nyelveket, Brazíliában egy év alatt megtanultam portugálul is, mert ezt várták el tőlem. A humán geográfus diákokkal megegyeztem, hogy én megtanítom őket a geoinformatika alapjaira, ők pedig a portugál nyelvhasználatomat javítják. A számítógépes jelszavuk egy Galgóc melletti falu, Krvavé Šenky neve volt.

Hollandiában és Ausztráliában is ilyen könnyen befogadták? Mindenhol azt tapasztalta, hogy csak a tudás számít?

Az egyetemi közösségek mindenhol eléggé zártak, és az évek során megtapasztaltam, hogy mégiscsak némi távolságtartással kezelik a külföldi vendégtanárokat. Hollandiában még azt is megéltem, hogy egy ebéd során engem oktattak ki a holland kollégák, milyen volt az élet a szocialista Csehszlovákiában. Mondtam nekik, hogy nincs igazuk, én ott éltem, már csak tudom, mire az volt a válasz, hogy ők most olvasták valami holland lapban. Hiába ajánlottam fel, hogy elmondom, mi volt a valóság, nem érdekelte őket. Brazíliában nagy tudásvágyat tapasztaltam, Ausztráliában pedig leginkább tiszteletet. Tudják, hogy most épp a NASA-val dolgozom együtt a területi adatok értékelésén, amiért az ember nem szokott Nobel-díjat kapni, de a hétköznapi felhasználást illetően nagyon fontos dolog. Egy ilyen nemzetközi együttműködés nemcsak számomra inspiráló, szakmai körökben is elismerik.

Most a pedagógusi munkáját ismerték el. Miért kapta az Asia Pacific díjat?

Az Ausztrália és Óceánia országait tömörítő szervezet tagállami és szövetségi szinten adományozza ezt a díjat. Nyugat-Ausztráliában a Women’ Leadership, azaz a női vezetőknek jár, valamint a geoinformatika oktatásában végzett munkámért kaptam. Minden évben a tagállami díjazottak közül választanak ki valakit, aki a nemzeti díjat is megkapja, idén a pedagógiában ez én voltam.

Egy ilyen díj növeli az ember szakmai presztízsét?

Ezt majd az fogja megmutatni, meghosszabbítják-e az itteni szerződésem. De elégedett vagyok, mert a díj egy elég nehéz üvegglóbusz, ha betörőt találnék a lakásban, hasznát venném. A viccet félretéve, megbecsültnek érzem magam. Úgy érzem, a díj által elégtételt kaptam a két évtizedes munkámért, és ez nagyon megtisztelő.

De elképzelhető, hogy egy következő országban folytatja?

Elképzelhető, mert mindig ott fogok élni, ahol munkám lesz. Nem szeretek költözni, bútorokat vásárolni, berendezkedni, de soha nem ragaszkodtam helyekhez annyira, mint a munkámhoz, ezért, ha kell, újra megteszem.

Lehet ilyen körülmények között szoros baráti kapcsolatokat kialakítani, vagy az ember eleve úgy áll hozzá, hogy minden csak ideiglenes?

Arra kell figyelni, ami van, mert amit régebben tartósnak gondoltunk, az is mulandó. Vannak nagyon jó barátaink olyan országokból, ahol csak rövid időt töltöttünk, és sok fiatalkori barátságunk szakadt meg az évek során. Nyitottan kell élni, észrevenni a másikat, mert ha csak egy ideig adatik meg, hogy gazdagítsuk egymást, az is érték. Nem szabad úgy gondolkozni, hogy ami nem tart életünk végéig, annak nincs is értelme. Minden perc figyelem, amelyet valaki nekünk szentel, értékes.

Az ön számára Szlovákia is múlt már. Azt is el tudja képzelni, hogy valaha visszaköltözik?

Amikor elköltöztem, nem tudtam elképzelni, de rájöttem, hogy nincs értelme olyan listát írni, ahová sosem mennék. Ha Szlovákiában kapok megfelelő ajánlatot, megfontolom.

A férje Macsovszky Péter író. Ő mit szól ehhez a vándor életmódhoz?

Ebben alkalmazkodott hozzám, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ahol ő velem van, ott van az otthonom. Szerencsére, írni, fordítani mindenhol lehet, és ő is olyan ember, aki mindenütt talál valamit, amitől jól érzi magát. Érsekújvári, régen tökmagosoknak csúfolták őket, és amikor 2018-ban Kínában voltunk, rögtön megtalálta az ottani piacon a tökmagot. Nem különböznek ám annyira a világ népei, mint gondolnánk. Hát nem úgy van, hogy ezen a Földön, amit én mérek és elemezek, mindannyian csak átutazók vagyunk?

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?