Teremtsünk vegyszermentes otthont!

hasznos

Némi tudatossággal, tervezéssel és elszántsággal fel tudjuk számolni a klasszikus háztartási szereket, amelyek olyan vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek nemcsak a környezetet, hanem bennünket is károsítanak.

A tudatos vásárló igyekszik úgy kialakítani az életét, hogy környezetére minimális negatív hatást gyakoroljon. A háztartásokban előforduló tisztítószerek – melyek egyébként vegyszerek – az ivóvízkészletünkön át az életünkre is ártalmas hatást fejtenek ki. Ezt a jelenséget felismerve egyre több család tér vissza a természet tiszteletéhez. Mutatjuk, mivel tudjuk megreformálni, környezetbaráttá tenni a takarítást!

 1. Néhány alapösszetevő a vegyszermentes háztartáshoz

Az ecet, a szódabikarbóna, a citrom, a só, némi illóolaj és víz épp elég lesz a háztartási szemléletmód-váltáshoz. Ezekből az alapanyagokból már hatékony tisztítószereket tudunk kreálni. Egyes szakemberek azt javasolják, hogy mostantól másképp vélekedjünk a koszról, ugyanakkor vigyázzunk arra is, nehogy a másik végletbe csússzunk. A túl steril környezet vegyszerekkel való fenntartása kontraproduktív lehet, vagyis a kívánttal ellentétes hatást eredményezhet: sokkal több hátránnyal, mint előnnyel jár.

2. Tükör- és ablaktisztítás egyszerűen

Ne gondoljuk túl a takarításnak ezt a szakaszát: elég meleg vízzel és ecettel dolgoznunk. Az eredmény kitűnő lesz, s abban is biztosak lehetünk, hogy semmivel sem mérgezzük szeretteinket. A környezettudatosságot hangsúlyozó tanácsadók arra is felhívják a figyelmet, hogy sok esetben még az ecetet is mellőzhetjük ablaktisztításkor, mivel az egyfajta placebóként működik. Sokszor azért javasolják, hogy helyettesítsük valamivel a korábbi tisztítószereket. Érdemes azt is meggondolni, hogy az ecet mellőzése azért is megfontolandó, mivel az is műanyag palackban érkezik hozzánk. A tükör- és ablaktisztítást feltétlenül valamilyen régebbi, kiselejtezésre szánt textillel végezzük, így a papírtörlővel sem terheljük a környezetünket.

3. Könnyítsük meg a felmosást

Meleg vízzel és némi illóolajjal teli felmosóvödörrel fussunk neki a járófelületeinknek. Ügyeljünk arra, hogy semmiképp se vigyük túlzásba az illatosítást, mert az akár rosszulléthez is vezethet. Az illóolaj kiválasztásánál azt vegyük figyelembe, hogy ne szintetikus eredetűt használjunk. A természetes illóolajok közül nagy kedvenc a citrom, levendula, citromfű. Ezekből a kellemes illatot árasztó üvegcsékből elég egy-két csepp a felmosóvödörbe, s máris elérjük a kívánt hatást.

4. Elektronikai eszközök tisztítása

Alkohollal benedvesített ronggyal az elektronikai eszközeinknek nem árthatunk, nyugodtan alkalmazzuk ezt a megoldást! S ha már rongy, akkor cseréljük le a divatos mikroszálas törlőkendőt, mivel az mikroműanyagok formájában belekerül a természetes vízkészletünkbe.

Gondolta volna, hogy az emberi immunrendszer nem tudja lebontani a szintetikus anyagokat, s ezért a rendszeresen belélegzett dózisok felgyülemlenek a testben, beépülnek, keverednek egymással? Manapság egy átlagos európai ember vérében körülbelül 300 szintetikus anyag mutatható ki. Ezeknek a vegyi anyagoknak magzat- és génkárosító hatásuk is van. Léteznek azonban kozmetikai termékek is, amelyek az emberek szaporodási képességeit hátráltatják. Éppen ezért ajánlatos megfontolni, hogy milyen drogériát, szépítő- és tisztítószereket alkalmazunk a hétköznapi élet során.

Készítsünk általános tisztítószert!

1 púpos teáskanál citromsav

3 csepp mosogatószer

3 csepp teafaolaj

3 csepp citromolaj

120 ml víz

gardenista.hu | hazimokus.hu | divany.hu | zoldtars.hu | femina.hu | R. N.

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?