Pihenő

Tavaszváró dekorációk fillérekből, kezdő kézműveskedőknek

Költöztessük be a tavaszt az otthonunkba. De ne akárhogy, készítsük el mi a dekorációt. Nemcsak időtöltésnek remek, hanem a húsvétvárást is sokkal hangulatosabbá teszi. Leginkább kezdőknek ajánljuk az alábbi összeállítást, de a gyerekek is segíthetnek, hiszen az elkészítésük roppant egyszerű.
Mayer-Ázsoth Réka

2021. március 30. 09:35

Vasárnap
Shutterstock-felvétel
Vasárnap

1. A rózsa, amely mindig friss

Egy csokor rózsához nem kell más, csupán szalvéta, olló, hurkapálca, pamut, festék és ecset. A szalvétát vágjuk körülbelül három centiméter széles csíkokra, tekerjük fel a hurkapálcára a képen látható módon, az alját rögzítsük a pamuttal. A rózsák tetejét kedvünk szerint színezzük vízfestékkel. Ha szeretnénk illatos szalvétarózsákat, kedvenc parfümünkkel be is permetezhetjük.

2. Csibés tojástartók

A WC-papírgurigákat vágjuk félbe, tekerjük be őket színes pamuttal, több rétegben. Papírból vágjunk csőrt, szárnyat és talpat, ezeket ragasszuk rá a gurigára, akárcsak a pici szemeket. Ez utóbbit papírból is készíthetjük.

3. Pompontojás

Kartonlapból vágjunk ki egy tojás alakot, és ragasszunk rá pomponokat, gyöngyöket. A tetejére biggyesztett masnihoz ragasszunk madzagot, így akár ajtódísznek is használhatjuk. Legyen a tojás minél színesebb, hogy ha rápillantunk, jó kedvünk támadjon.

4. Nyuszis tojásdísz

Talán az összes közül ezt a legegyszerűbb elkészíteni. Egy régebbi zsebkendőt sodorjunk fel, a közepére illesszük be a hímes tojást – ez lesz a nyuszi teste. Gumival kössük össze a zsebkendőt, ahogy a képen is látni, majd picit feljebb szintén gumizzuk össze. Igazítsuk meg a nyuszi fülét, és jöhet is a szeme, orra. Szegfűszeget használjunk szemnek és orrnak, így illatos lesz a nyuszink.

5. Húsvétváró muffin

A muffinok feldíszítésével könnyen húsvétivá varázsolhatjuk a süteményt. Ennél a nyuszis változatnál pillecukorból készül a fül, apróra tört üvegcukorral díszítve. Az orra és a szeme lehet csoki, a bajsza pedig csokireszelék. Engedjük szabadjára a fantáziánkat, más elemekkel is díszíthetjük a muffinnyuszit.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovič

„Díjazták” Matovič szexista kijelentését

Eduard Heger

Heger: a jövő héten kiderül, milyen enyhítések jöhetnek

Bútorová

„Elfogadhatatlan a nemi sztereotípiák használata”

Dunaszerdahely

Részleges iskolanyitás sok rögtönzéssel

koronavírus-vakcina

Már a 45 év felettiek is regisztrálhatnak az oltásra

Monacói Nagydíj

Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.