Tartson velünk bátkai virtuális kirándulásunkra! FOTÓGALÉRIA

Bátka

Biztosan ismerősen cseng Bátka neve mindazok számára, akik a Pozsony és Kassa közötti déli útvonalon róják a kilométereket. Legyünk többek, mint átutazók, nézzünk szét a faluban!

"A vidék szemet kápráztatóan szép, északról Balog várának sziluettje és az egykori zavaróállomás antennái, kelet felől kanyargós utakat mutató dombok, nyugat felől erdő és termékeny mezők, dél felől apró falvak látszanak. Messziről nézve idilli táj, de sajnos kissé hátrányos helyzetű nagyközség ez."

Ezt írta Bátkáról Szászi Zoltán tavaly ősszel, amikor ott járt, és faluriportot készített a Vasárnap számára.

Fotói segítségével nézzünk szét most újra a faluban.

 

Galéria

 

A falu neve a történészek szerint török eredetű; sáros vidéket, sárvizet jelent. A Balog völgyének ez a része azonban jóval korábban lakott volt a török kornál. Balog várának volt egy ideig a tartozéka, majd nemesi családok birtoka, három úrilak állt itt egykor. A falu első írásos emléke 1294-ben keletkezett, de alapítása jóval korábbi, feltehetően az államalapítás idejére nyúlik vissza. Alsó- és Felsőbátkát 1906-ban minisztériumi rendelettel egyesítették, írja a településről Szászi Zoltán.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?