Szerelemből jól vizsgáztak. Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula kapcsolata

„Nem!” – mondja töprengés nélkül, aztán mély hallgatásba burkolózik. Időbe telik, míg jelzi, hogy folytathatjuk.

Előfordul még, hogy kezében a telefon, és fel akarja hívni őt?

Az a baj, hogy nem csak vele vagyok így. Sztankay Pistával is, akivel Mari a Varsói melódiát játszotta. De akik régebben haltak meg, azokkal könnyebben elszámol az ember. Azt viszont, hogy Mari is elment, nem tudom megszokni.

Vegyük előbb sorra azokat a filmeket, amelyekben együtt játszottak. Gyalog a mennyoszágba, 1959.

Abból semmire sem emlékszem.

Álmatlan évek.

Jaj, igen! Amikor ezeket a filmeket forgattuk, Mari már sztár volt, és nemcsak itthon, külföldön is. Én meg a fiatal színész, akit foglalkoztattak.

Jaguár.

Semmi nem jut az eszembe róla.

Kártyavár.

Arra sem emlékszem.

Só Mihály kalandjai.

Arra igen. Zsurzs Éva rendezte. Én egy lenézett, kizsákmányolt, éhes parasztember vagyok benne, Mari meg egy özvegyasszony.

Házasságból elégséges.

Házasságunk hatodik évében készült a film, Wiederman Károly rendezte. Mari első férje.

Akihez nem is egy nap, inkább csak egy éjszaka kötötte. Mert ahogy felébredt mellette, máris döntött, hogy ennyi volt, vége!

És rögtön jöttem én!

Egy nappal az esküvő után.

Ő fodrászlány volt a filmben, én meg cukrász.

El tudtak vonatkoztatni attól, hogy ki áll a kamera mögött?

Mari ezen már rég túl volt akkor. A házasságkötésük után pár órával mi már együtt jártunk. Ők meg nem haragudtak egymásra. Nagyon jó munka volt.

Mari gyűlölte.

A közönség szerette. Van egy jelenet a filmben, összeveszünk Marival. A Balatonon. Mondok neki valamit, és beugrom a vízbe. Amíg próbáltuk a jelenetet, nem ugrottam be, hogy ne legyek vizes. Csak a hajó széléig mentem. Majd ha felvétel lesz, akkor ugrok, mondtam. Már a levegőben voltam, amikor a rendező utánam kiáltott, hogy Gyula, tudsz úszni? Szerencséje volt, mert tudtam. De napokig ezen röhögtünk.

Könnyű volt Törőcsik Marival összeveszni? Akár kamera előtt, akár otthon?

Könnyű volt vagy nehéz, arra nem emlékszem. De elég gyakran nem értettünk egyet. Ha nagy baj volt… egyszer a zsírban sercegő húsra ráöntötte a hideg vizet, és újra kellett festeni a lakást… akkor egyáltalán nem veszekedtünk. Néztünk egymásra, és röhögtünk. Vacak kis dolgokon kaptunk csak össze. De már veszekedés közben kibékültünk.

A főiskolán Tündérnek, Tündikének hívták.

Mindenki szerette őt, de nagyon szigorúan bántak vele, nehogy elbízza magát. Ő már akkor külföldi fesztiválokra járt. Ha visszajött, tréfából terror alá került. Egyszer bezárták a szekrénybe.

Számtalan felvétel bizonyítja, hogy táncolni nagyon tudtak együtt. Egy zenés tévéműsorban körbeletkissezték a lakást. Édesek voltak.

Emlékszem, az akkor vadonatúj tánc volt. Gyorsan elterjedt a világban. Úgy kellett betanulnunk.

Önnek, gondolom, könnyebb dolga volt a néptáncos múltjával.

Mari is kiválóan táncolt. Remek ritmusérzéke, harmonikus mozgása volt. Harmonikusan kezelte a különböző tagjait. Nagyon szép lába volt. Jól állt neki mindenfajta tánc. Bulikban is nagyon szerették, ha mi együtt táncoltunk. Megszólalt a zene, és már mentünk is.

Színpadon először 1963-ban, Jacques Deval zenés vígjátékában, A potyautasban játszottak együtt a József Attila Színházban.

Akkor én már bejátszottam ott magam, Mari a Nemzeti tagja volt. Fodor Imre állt akkor a társulat élén, az ő fejéből pattant ki, hogy vendégként meg kell hívni Marit. Mondtam, rendben, a kérdés csak az, hogy Major Tamás, az igazgatója elengedi-e. Elengedte. Mindig azt hozzák fel, hogy a Varsói melódia volt Mari első színpadi sikere. Nem így van! A potyautas volt az első. Nagy siker volt. Addig mindig bántották, hogy maradjon a filmnél inkább, legyen csak filmszínésznő. Solvejget játszotta a Peer Gyntben, és ott is negatívan értékelték. De A potyautas…! Itt volt a francia szerző, ő is el volt ragadtatva Maritól. A mostani Nemzeti Színházban is játszottunk együtt, Verebes István rendezésében, A bundában. Egy tolvajkomédiában.

Mindketten rengeteget dolgoztak. Azokban az években is, amikor házasok voltak. Ki tudtak szakadni olykor-olykor a nagy mókuskerékből, eljutottak néha, csak úgy kettecskén külföldre?

Egyszer voltunk Párizsban. Autóval. Škoda Octaviával. Mindketten megszereztük a jogosítványt, de pénzünk kocsira nem volt. Mari kis gázsikat kapott a filmekért. 65 ezer forintba került az Octavia Super. Valahogy összegyűjtöttük. Kölcsönt is adtak, 55 ezret. 10 ezret egy újpesti iskolaigazgatótól kaptunk. Mentem a kocsiért, 100 forint volt a zsebemben. Azt adtam oda annak az embernek, aki átadta az autót. De csak a Könyves Kálmán körútig jutottam, ott elfogyott a benzin. Szerencsére épp arra jött egy filmgyári autó, és egy kis gumicsővel, ahogy a bort szokták áttölteni, úgy folyattuk át a benzint az autóba, és azzal mentem haza.

Mari boldog volt?

Édes Bodrogi, mondta, akkor én most hadd menjek be autóval a színházba! Remek, menjél, mondtam. Háromnegyed óra múlva cseng a telefon. Mari hívott. Édes Bodrogi, összetörtem az autót!

Hol történt?

A régi Nemzetinél. Hátul, a színház mögött állt meg az autóval, ment a motor, még sebességben volt. Valaki kinézett a büféből, Mari kikönyökölt az ablakon, valamit mondott, közben felemelte a kuplungról a lábát, az autó pedig nekicsapódott egy másik kocsinak. Szerencsére nem keletkezett nagy kár. Mari ijedtében mondta, hogy összetörte az autót. Csak az első sárvédő nyomódott be.

Párizsig felváltva vezettek?

Végig én vezettem. Mindenütt megbámulták az autónkat. A BMW-khez és a Mercedesekhez képest a mi Škoda Octaviánk valódi különlegesség volt. Később egyébként Mari is nagyon jól vezetett. Ha utaztak valahova Maár Gyulával, mindig ő ült a volán mögött.

Nászútra volt lehetőségük elutazni?

Nem. Ha szabadok voltunk, összevissza jártunk az országban. Pélyre is lementünk, majd Erdőtelekre, mert odaköltöztek Mari szülei. De hogy lett nekünk lakásunk? Disszidált egy távoli rokonom Svájcba. Mérnökember volt. 1956 ősze, a mi lakásunkat az Alföldi utcában szétlőtték. Így költöztünk be a Városmajor utca 1/C-be. Ha nem jött volna össze a disszidálás a rokonomnak, vissza kellett volna adnunk a lakást. Szerencsére megkaptuk a kiutalást. Egyedül nekünk volt a főiskolás osztálytársaink közül lakásunk. Minden buli nálunk zajlott. Azt a lakást cseréltük el később a Váci út 64/A-ra.

A Körhinta forgatását követően, amikor Törőcsik Mari visszament a főiskolára, a 16. fegyelmije után önt éppen kipenderítették. Élete párja erről mit sem tudott. Ő mesélte: új, divatos téli kabátjának örült otthon, felvette, forgott benne, „a Bodrogi meg hallgatott, nem árulta el, mi történt”.

Valóban így volt. Később született is egy pamflet erről. Akkor mutatták be Fábri Zoltán filmjét. Ott mondja Soós Imre, ahogy a körhintában ülnek, hogy: „Repülünk, Mari!” A pamfletben is szerepelt ez a jelenet, hogy repülünk! Mármint én, a főiskoláról. Kirúgtak, de egy hét után visszavettek.

Ennyi idő elteltével hogyan értékeli a házasságukat?

Csodálatos évek voltak. Példaképek lettünk, hogy olyan gyorsan összeházasodtunk. Többen követtek bennünket.

Voltaképpen miért váltak el, ha az utolsó pillanatig szerették egymást?

Nekem jött A kaktusz virága Voith Ágival, Marinak meg a Tordy Géza. De nagy békében váltunk el.

Egy házasság, amely happy enddel ér véget.

Abszolút. Akkor írtam meg azt a jelenetet, hogy házasság előtt összeveszítő tárgyalást kellene lefolytatni. Ha nem sikerül, akkor összeházasodhatnak, viszont válási ünnepséget kell csinálni, ha a válást mindketten akarják, hiszen utána szabadok lesznek. A rádiónak írtam meg a szöveget, de később a tévének is felvették. Összeveszítő tárgyalás volt a címe.

A féltékenység, mint olyan, létezett kettőjük között?

Lehet, hogy volt. Nem figyeltünk rá.

„Megvoltak a magunk kis félrelépései, amin otthon jókat röhögtünk.” Ismerős a szöveg?

Maritól származik. Abszolút így volt.

Semmi harag, számonkérés?

Inkább féltés volt. Ez a jó kifejezés. Féltés, féltékenység. Hasonlít a két szó, csak másról szól.

Az utolsó beszélgetésükből mi maradt meg az emlékezetében?

Telefonbeszélgetés volt. Akkor már olyan volt Mari hangja, mint aki búcsúzik. De a szíve és az agya az utolsó pillanatig tiszta volt.