Sport: Szép volt, lányok!

Vasárnap

Sidó Bianka háromszor állt dobogón, egy ízben a legtetején, kétszer a második fokán. A somorjai lány partnere párosban a komáromi Bugár Réka volt. Bámulatos szereplés a szeptember eleji szegedi junior kajak-kenu világbajnokságon! Izgalommal várjuk a folytatást. Talán már Párizsban?


 

Eseménydús lesz a jövő év

Somorján feje tetejére állt a világ. Ünneplés, interjúk, az ifjú világbajnok nem tudta, mit előbb. Ha sorra jönnek a sikerek, ha nagy bajnok lesz, lehet, kicsit terhesnek érzi majd, de most lubickol benne. Életében először lett világbajnok! Kajak egyesben ezer méteren, s a fele távon is csak egyetlen ellenfél tudta legyőzni, párosban Bugár Rékával vitték el az ezüstöt.

Nem csoda, ha a Maty-érről hazatérve Somorjára, ő volt a sztár. A kisgyerekeknek épp sportbemutatót tartottak a városi sportklubok, s az újdonsült világbajnok lelkendezve mesélte, „milyen szuper volt”. Eddig ő kért autogramot a nagyoktól, most őt ostromolták. Megnőtt az ázsiója. A gimnáziumban is, ahol negyedikes. Jövőre sűrű lesz a program, érettségi vár rá és olimpiai kvalifikáció, 2024-ben Párizsban ötkarikás játékokat rendeznek. A kihívásnak áll elébe, nem izgul, sokkal jobban szereti, ha eseménydús az élete.

Elnézve, ahogy a győzteseknek szól a himnusz, kúszik fel a zászló az árbócon, mindig kíváncsi vagyok, mi járhat a fejükben. A meghatódottság lerí az arcukról, de a gondolataik láthatatlanok. „Nagyon nagy örömöt éreztem, hogy az egész ország büszke lesz rám, ránk. Nem lehet leírni az érzést, hogy végre sikerült, volt értelme ennyit dolgoznom.”

Mindkét lánynak ez volt az utolsó nagy junior versenye. Szép zárás. Nem csoda, ha meghatódik az ember. Bianka is sírva fakadt, amikor beért a célba. Meghatotta, hogy győztes menetelését a szülők is látták, ott szurkoltak a helyszínen. Még mielőtt keblükre szorították volna, kitekintett rájuk, de sűrű könnyein át alig látta őket. Próbált két egyforma ötszázas pályát menni a királyszámban, s mi azt hittük, ujjongani fog, de utólag helyére tette a dolgot, mondván: „Próbáltam.” Ez volt az új taktika, amit mesterével, Honti Jenővel kitaláltak. „Ezt a nagyok így csinálják. Én eddig könnyen indítottam el a hajót, de az utazósebességem nem volt meg, soha nem bírtam végig. Még mindig nem tudom tökéletesen, ez nagyon nehéz. Eddig a táv második fele sokkal lassabb volt. Most lehúztam belőle pár másodpercet.”

Bianka még az út elején jár, a jövő a további tanulásról, a sok-sok áldozatról, kemény munkáról, türelemről szól. Hogy nagy bajnok legyen. Szegeden a hosszabb távon nyert aranyat. Eddig mindig azt hitte, az 500 métere erősebb. „Hú, most már nem is tudom. Az ötszáz olimpiai szám, nagyobb a konkurencia. Majd kikristályosodnak a dolgok. Az már kiderült, a kétszáz nem az enyém.”

A Maty-éren három számban indult, mindegyikben szerzett érmet. Dicséretes teljesítmény, amit a kajaksport rutinos versenyzői sem mindig vállalnak csúcsversenyeken. Szavaiból kiderül, hogy bízik magában, ami nagyon fontos: „Sokan kibírták, én hittem magamban. Féltek, hogy nem fogom bírni, de a döntést rám hagyták.” Kockázat nélkül, még ha olykor bukás is a vége, nincs győzelem. Ha nem próbálkozik, soha nem tudja meg, hogyan végződhetett volna. „Tavaly épp az a probléma adódott, hogy nem engedték meg a három rajtot, s azóta ezen sajnálkozom – most végre sikerült meggyőznie az edzőket, pedig nem is ütött az asztalra. – Könyörögtem, sokat zaklattam őket.”

Bianka nyolcéves volt, amikor először beült a hajóba. „Ki szeretném próbálni a kajakot” – jelentette be, látva, hogy a testvére kenuzik, s az apukája nem mondott nemet. – Tettem egy kis kört, nem borultam ki, s megtetszett. Mentem újra. Jenci foglalkozott velem. Az elején ugyan nem nagyon volt hozzá tehetségem, a versenyekről utolsó helyeket hoztam, de szerettem csinálni, s ott maradtam Jencinél. Örülök, hogy így lett.”

Más sport soha nem érdekelte, a vízen eljátszadozott. De a játék komolyra fordult, tanulás mellett rendszeres edzés. „Akkor nem gondolkodtam rajta. Most már tudom, ismerve a prioritásokat, hogy minden mást félre kell tenni. Sajnálom, hogy az iskolával nem törődöm annyit, individuális tantervem van, kevesebb a szabadidőm, de most a kajak a fontos. A családom mindenben támogat, látják, hogy lehet belőle valami.” 2019-ben, 15 évesen kijutott a korosztályos vb-re és Eb-re. Bár nem voltak rendkívüli eredményei, már maga az, hogy ott indulhatott, óriási motivációt jelentett. Ráadásul ugyanabban az évben az olimpiai reménységek versenyén négy érmet is bezsebelt.

Voltak és vannak példaképei, a legnagyobb az új-zélandi Lisa Carrington. Annak idején Tarr Gyuritól még autogramot kért, manapság meg már baráti köztük a viszony. Gyuriék sikerei, a magyar kajaksport legendái Biankának nagy motivációt jelentenek. És nemcsak neki. Számos tehetség mutatkozik, s talán megérjük, hogy (bár csodás!) nemcsak K-4 van a világon. Ha Párizsban még nem is, de a következő játékok minden kajakszámában lesz hazai versenyző.

Tarr Gyuri pompás ötlete

„Annak idején lecseréltek minket. Most újra megpróbáltuk egy-két edzésen, és jól ment. Már gyerekkorban is ismertük egymást, most az edzőmnek meg Tarr Gyurinak, Réka mesterének az ötlete volt, hogy jó lenne ez a páros.” Ezt még Biankától hallottam, amikor rákérdeztem, a közelmúltban miért nem ültek hajóba Bugár Rékával. Úgy hittem, a távolság miatt, mert Réka komáromi. Szegeden négy (Réka megsúgja, lehet, hogy öt) edzéssel lettek vb-ezüstérmesek. Próbáltam rákeresni, de nem derítettem ki, vajon ezzel nem kerülnének-e be a Rekordok Könyvébe. Abban sem biztosak, hogy két vagy három év után ültek-e újra össze. Gyuri szerint három. S azt sem tudják, miért lett a szünet. „Azt hittem, hogy megyünk párost, de azt mondták a mostohaapukámnak, Fero Dosúdilnak, akivel akkor edzettem, hogy Bianka már valaki mással folytatja” – emlékezik Réka. Ha nem mondja, akkor is sejtem, hogy nem rajta múlt. Néha nehezen érti az ember, s jobb nem firtatni. Mindenesetre, okos döntés volt, hogy a két lány újra megpróbálja együtt. Nyilván jól működik köztük az összhang, Réka úgy véli, a titok nyitja, hogy „Bianka igen jól használja a lábát a hajóban, nekem is mondták, hogy én is, ami nem minden kajakos lányra jellemző. Esetünkben kettő ilyen találkozott, s jó a mozgás a hajóban.” Egyébként az evezéstechnika szabálykönyve is azt mondja, hogy a „felsőtestnek többé-kevésbé egyensúlyban kell lennie az alsóval”.

„Szeretnék helytállni jövőre az olimpiai kvalifikációban, kvótát szerezni a K-4-ben, és szívesen folytatnám K-2-ben is Biankával – nem lep meg, hogy Réka, aki hétéves kora óta kajakozik édesapja nyomdokaiban haladva, bár kicsi korban a birkózással is kokettált, ezt említi legközelebbi legfontosabb céljaként. De ennyivel nem éri be: – Örömmel próbálkoznék egyesben is. Az, hogy Bianka is versenyez és erős, nagyon motivál.” Réka ugyanabban a helyzetben van, mint Bianka, jövőre már ő is a felnőttek között versenyez, s az átmenet néha nem mentes az akadályoktól. Társához hasonlóan ő is tisztában van vele, hogy egy sportpszichológus megkönnyítheti a helyzetet.

Réka tavaly ifiként a maratoni távon is rajthoz állt, ami komoly, rutinos versenyzőknek is kemény kihívás. „Nem nagy dicsőség volt, egy kilométer után megfürödtem, aztán ugyan befejeztem, beértem a célba, de vagy nyolcperces hátránnyal. Tavaly nem jöttek össze úgy a versenyek, ahogy szerettem volna, s miután országos bajnok lettem a maratoni távon, elindulhattam. Most is versenyezhettem volna, de túl sok minden összejött a kajak mellett, ráadásul a derekam is vacakol, nem akarom elhanyagolni.” No és az iskoláról sem szabad megfeledkezni, harmadikos a komáromi gimnáziumban.

Galéria
Érdekes

Ott lenni Párizsban

Két év múlva olimpiát rendeznek Párizsban. Bianka és Réka is arról álmodik, hogy ott lehessen. A szegedi eredmények tanúsítják, jó úton járnak. „A két lánynak jó elrugaszkodás a jövőt nézve” – jegyezte meg Tarr Gyuri. Ez a jövő kezdődhet Párizsban, a 2024-es olimpián. Persze, előbb még kvótát kell szerezni. „Jó lenne” – ezt mindketten mondják. S azt is, hogy bár még igen fiatalok, megpróbálják. Tehetségüket igazolták, elszántságban, szorgalomban nincs hiány. A jövő esztendő, a felnőttek közé besorakozás lesz a nagy vízválasztó. Ügyelni kell rá, nehogy megtörjön a pálya.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/39. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?