Mit okoz a túlzott online jelenlét, és hogyan hat a családra?
„Állandóan a telefonomon lógok. A feleségem meg a Facebookját pörgeti minden este. Szerintem én normális arányt tartok ebben, de ő... Órákat ül a gépe előtt, és amikor szólok, hogy gyere már lefeküdni, úgy néz rám, mint egy idegenre. Vagy egy kápóra, aki parancsokat osztogat. Már nem sokáig bírom ezt...” (44 éves férj)
A koronavírus-járvány idején viszonylag váratlanul kerültünk mind olyan helyzetbe, amely következtében a szükséges korlátozások miatt a megszokott társas kapcsolati terünk jórészt áttevődött az online térbe. Ennek szükségszerű következménye az online idő és a közösségi médiaplatformok érzelmi fontosságának erőteljes növekedése. Többen számolnak be arról, hogy egész nap valamilyen okoseszköz előtt ülnek, vagy a telefonjukon több órán keresztül böngészik az oldalakat. E tevékenységek egy része nyilván szükségszerű, például home office (otthoni munkavégzés) okán, ám előfordulhat, hogy az idő egy jelentékeny mennyisége már nem magyarázható ilyen észszerűen. Ha feltesszük a kérdést, miért műveljük mindezt, a válasz lehet az ismerősökkel való kapcsolattartás, az információk keresése, közösségi érzés átélése, érzelmi élmények keresése.
Jelenleg épp a lazítás időszakát éljük, de azzal a kiegészítő információval, hogy készen kell állni egy második járványhullám jelentkezésére. Szabadságunk tehát nem felhőtlen, épp ellenkezőleg, olyan érzelmi állapot, melyet egyfajta felelős készenlét kellene, hogy jellemezzen. Ennek értelmében kell továbbra is maszkot, kesztyűt és kézmosást alkalmaznunk, mert a vírus nem tűnt el, továbbra is köztünk van, csak gyengült. Ez a helyzet így azt is jelenti, hogy a bizonytalanságot kell uralnunk, hinnünk kell a tudósoknak, és továbbra is be kell tartani a szabályokat.
Miért nehéz ez?
Az eddigi időszak korlátozásai alapvetően olyan érzelmi hullámzásokat indítottak meg, amelyek talán addig nem voltak ismertek. Milliókkal együtt a világon mi sem tehettünk mást, minthogy megtanultunk egy új, szűkített, passzivitásra kényszerítő életformát. Mindennek elfogadása akkor lehetett sikeres, ha érett személyiségre jellemző érzelmi mechanizmusaink tudtak ebben segíteni. Így nem termelődött bennünk túl sok indulat, harag, vagy depresszív, kilátástalan érzés, csak annyi, amennyi a helyzet mértéke megkívánt. Ám most, amikor az oldás-zárás kettősségének mentén kell élnünk továbbra is, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen szerepe lehet érzelmeink megélésében az online tér közösségi média platformjainak.
Mire érdemes figyelni akkor, ha észrevesszük, hogy túlzó mértékben tapadunk a mérhetetlen mennyiségű információt ránk zúdító okoseszközeinkre? Hogyan vehetjük észre, ha valójában azt a magányt és az elzártságot oldjuk, amit valójában az offline helyzeteinkben kellene megélnünk és kezelnünk?
Kutatásokból már évek óta tudjuk, hogy a közösségi média pörgetése olyan boldogságlökethez juttat, mely erősen függővé tesz, mert az általa megszerezhető örömélmény könnyen elérhető, azonnali érzelmi szükségletkielégítést nyújt, örömeink újabb és újabb vágyat teremtenek az átélésére. Meg is szoktuk és meg is szerettük az azonnali kapcsolódás lehetőségét, melyet a 21. század legerősebb megatrendje, a gyorsulás is nagyban támogat.
Ám mivel mindezt a technológia segítségével kapjuk, épp ezért kellene óvatosnak lennünk. „A tech cégek rengeteget költöttek arra, hogy az embereket minél hosszabb időre lekössék online, és ezt egyre jobban csinálják” – mondja Tristan Harris, a Google volt designetikai szakértője. „A Facebook hírfolyam nem semleges dolog, ugyanis számítógépek, szakemberek és adathalmazok mérlegelik, mi lesz az, amitől majd ott maradsz az oldalon, vagy tovább görgetsz. A történelem során még soha nem fordult elő, hogy egy maroknyi technológiai tervező, akik három tech cégnél dolgoznak, emberek milliárdjainak a figyelmét tudták volna befolyásolni.”
A közösségi média folyamatos használata – már tudjuk – oldja az önkontrollt, és jóval hirtelenebb, gátlástalanabb érzelmi munkát hív elő. Emellett talán még fontosabb, hogy az állandó visszaigazolás keresése egyfajta „kívül hordott” önértékelést biztosít, mert a folyamatosan kapott érzelmi támogatás (noha nem lehetünk biztosak abban, hogy valódi reakciót tükröznek) pozitív.
Az online tér lehetővé teszi egy olyan nárcisztikus buborék létrehozását, amely ezt az érzelmi állapotot visszatérő módon biztosítja, ezáltal lehetővé téve, hogy ne is kelljen a valósággal foglalkozni.
Mit is keresünk ennyire?
A válasz: a szeretetet és az elfogadást. Megérintjük a képernyőt, elérünk valakit, akiről feltételezzük, hogy válaszol, és akinek szintén egy telefon van a kezében. Manapság a technológia megkönnyíti, hogy már akkor kifejezhessük az érzéseinket, amikor még csak formálódnak. Sherry Turkle kutató szerint ebben a folyamatban az érzelmeket nem lehet teljesen megélni, amíg nem kommunikálták őket. Vagyis: minden lehetőség megvan arra, hogy úgy szülessék meg egy gondolat, hogy elküldjük, a kommentekre várva. A technológiai eszközök tehát a társas lét illúzióját úgy nyújtják, hogy a bemutatásra szánt Én-ek találkozását segíti, azzal az ígérettel, hogy figyelnek ránk, meghallgatnak minket, és sosem kell egyedül lennünk. Az állandó kapcsolatban levés azonban azt is megváltoztatja, ahogy az emberek önmagukról gondolkodnak. Kialakul a létezés új módja: „Megosztok (információkat), tehát vagyok.” Turkle szerint el kell kezdenünk foglalkozni az egyedüllét képességének a fejlesztésével. „De ha nem vagyunk képesek egyedül lenni, sokkal magányosabbak leszünk. Ha nem tanítjuk meg a gyerekeinket az egyedüllétre, sokkal magányosabbak lesznek majd.”
Járványhelyzet és szeparáció
Az online térben megkapjuk annak lehetőségét, hogy sose kelljen átélnünk a magányosság félelmetes érzését. Nem kell egyedül lennünk, nem kell magunkra maradnunk a gondolatainkkal, nem kell gondolkodnunk önmagunk érzelmein, sem azon, hogy valójában hogyan is érezzük magunkat. Mindez helyettesíthető azzal az állandó kapcsolatban levéssel, melyet a technológia nyújt nekünk.
Minden személyiség vágyik olyan biztonságos kötődésre, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, hogy a másik nem fogja bántani.
A közösségi média és az online tér lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolati terünkben megbízva, információkat keressünk és adjunk, ami különösen felerősödhet a mostani járványhelyzetben. Vannak, akik beszámolnak arról, hány ismerősüket tiltották le, mert látszatra egyszerre ötmillió virológus országa lettünk. Mindenkinek vannak hírei, titkai, biztos tudása és értelmezései a helyzetet illetően. Az, hogy ennek mekkora a valóságtartalma, és mennyire indulatvezérelt, azt már mindenkinek a saját karakterjellemzői fogják szabályozni. De véleménye mindenkinek lesz.
Az, hogy ki mennyire marad benne olyan kapcsolati hálókban, ahol valójában csak a feszültségei nőnek, esetleg szorongásai támadnak, a magánytól és a kimaradástól való félelme is fogja vezérelni. Az online térben is érzékelhető, milyen mértékben szabályozza kapcsolatainkat az érzelmi elutasítástól való szorongás, és a törekvés az elfogadásra.
Az érzelmi inkontinencia, vagyis a megdolgozatlan érzelmek kiadása lett az egyik fő jellemzője tehát a közösségi média megosztási lehetőségének. A tartalmazás nagyon fontos képessége az embernek, ami akkor képes fejlődni, ha az az érzelmi élmények belsővé tételének folyamatát elsajátítottuk. Az információs kor előtti életben ennek gyakorlása, vagyis az érzelmek benntartása és megosztása másokkal önkéntes lépés volt, valójában elmozdulás az intimitás felé. Ma az azonnali kapcsolódás, az érzelmi szükségletkielégítés és magány elkerülése mentén az érzelmek megosztása működési jellemzővé vált.
Vágy a szeretetre és a megértésre
Ma nagyon sokak szenvednek attól, hogy azt érzik, nem a legfontosabbakká, hanem egyenesen láthatatlanokká váltak mások számára. A tudattalan szeparációs szorongás és a nárcisztikus vágyak együttese azonban komoly érzelmi nyomást helyezhet a másik félre. Amikor látjuk, hogy a közösségi média használata következtében egy családban, párkapcsolatban vagy társas közegben a pozitív érzelmek helyébe, olykor érthetetlen módon és váratlanul, az irritált, ingerlékeny, azonnali kielégülést kereső mohóság lép, akkor tudhatjuk, hogy ez lesz az egyik fő tényező abban, ami az emberi kapcsolatokat valóban átírhatja a 21. században.
Nemrég olvastam egy cikkben, hogy a válóperes ügyvédek nem maradnak munka nélkül, mert erősen megugrott a válni szándékozó párok száma. Nyilván sokat rontott egy konfliktussal terhelt párkapcsolaton a kijárási korlátozás, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az olykor indulatokat korbácsoló és folyamatos összemérést, rivalizálást generáló közösségi média mennyit tesz ehhez hozzá. Akiknek családjában a tagok szinte folyamatosan valamilyen okoseszközzel járnak, gyakran nem is érzik, mennyire áthangolják a hangulatukat az online felületen átélt érzelmek és élmények. Nézni ismerőseink örömteli képeit, a hangzatos „énidő” szuper eltöltését, és azt, hogy mindenki szép, vonzó és boldog, nos ezt még a legerősebb személyiség sem bírja anélkül, hogy ne kezdené a saját valóságát szürkébbnek látni. Mások életét nézegetve egyre fogyóban lesz az empátiánk, az a „beleérzés”, mely által képesek vagyunk egy másik személy helyzetének az átélésére, miközben tudatában maradunk saját identitásunknak.
Ez a jelenség természetes és korhatár nélküli, tehát egy tinédzser éppúgy szenvedhet a leértékelődés érzésétől, mint egy középkorú ember. Ám abban, hogy milyen gyorsan képesek visszatérni saját offline életük értékeihez, már eltérő időtartamot láthatunk. A szülők korosztálya azért nem felejti, hogy a hétköznapjaiban megélt élete a valóság. De a fiatalabb korcsoportokban ennek az érzésnek még kevesebb offline megtapasztalása mellett, hangsúlyosnak, majdnem ugyanolyan értékűnek látszhat az az online világ, melyre sokkal inkább vágyna, a meglévő helyett.
Ha sikerülne visszaállítani az offline–online idő jobb arányát, akkor lenne esélyünk arra, hogy újra rátaláljunk saját életünkre, kapcsolatainkra és azokra az érzelmeinkre, melyeknek lassú időre van szüksége, hogy valódi mélysége alakuljon, amire aztán bármikor támaszkodhatunk.
Tari Annamária pszichoanalitikus
A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.