Sok kicsi sokra megy – Ma van a Lego világnapja

Sok kicsi sokra megy – Ma van a Lego világnapja

Ma ünnepeljük a 20. század talán legmeghatározóbb játékának, a legónak a világnapját.

Január 28-án ünnepeljük a játékipar egyik legismertebb, legikonikusabb termékét, a legót! A Lego-kockák eredetileg Dániában, pontosabban a fajátékkészítő Ole Kirk Christiansen műhelyében tűntek fel. Christiansen cégét a dán szókapcsolat, a „leg godt” (játssz jól) alapján nevezte el Legónak, majd 1949-ben megjelent az első műanyag Lego-kocka, melyből később az ikonikus játék ma ismert formája is kialakult. A Lego hamar népszerűvé vált Európa-szerte, 1968-ban pedig megnyílt az első Legoland vidámpark. 1969-ben kerültek piacra a Duplók, a legónak egy nagyobb, kisgyerekek számára készül verziója, mely napjainkban is rendkívül népszerű.

Az alapvető Lego-kockák az elterjedésük óta nem változtak, a márka azonban az évtizedek során hatalmasra nőtt, és számtalan film, képregény, videójáték és sorozat kapott saját Lego-szetteket. A márka emellett saját, egyedi játékkollekciókkal is előrukkolt, mint amilyen például a Bionicle-széria volt, amely összerakható, gyűjthető robotfigurákból ált. 2000-ben a legót több szakértő is az évszázad játékának nevezte, népszerűsége pedig azóta csak növekedett, különösen a videójáték-iparban, ahol egész sorozata alakult ki népszerű franchise-ok legósított feldolgozásainak. Bár Lego tematikájú filmek készültek korábban is, a 2014-es A Lego kaland volt az első, mely nem csupán látványelemként kezelte a kockákat, hanem konkrétan róluk és kulturális jelentőségükről szólt.

Ha lapul pár legószett a pincében, akkor itt a remek alkalom, hogy előkapjuk őket, és ünneplésképpen kirakjunk belőlük valami izgalmasat!

(nationaltoday, britannica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?