Sohasem vagyunk annyira szegények

hitélet

Sohasem vagyunk annyira szegények, hogy ne tudnánk egy kis fényt ajándékozni. Egyik barátom ezt írta nekem pár évvel ezelőtt. Persze, nem tudunk mindenkin segíteni, de mindenki tud segíteni valakin.

Napjaink krízishelyzetei mintha ezt igazolnák. Maurizio Chiodi atya erkölcsteológus, a Pápai Életvédő Akadémia tagja, a koronavírus betegségből lábadozva számolt be tapasztalatáról a Vatikáni Rádió olasz műsorában. A betegségben megtanulta, hogy Istenre bízza magát, mint ahogy Jézus is a szenvedésben tanulta meg az engedelmességet. Mindenekelőtt arra tért ki, hogy mit jelent egy pap számára az ismeretlen és potenciálisan halálos betegség megpróbáltatása. Felejthetetlen időszakról van szó, mert ez a megpróbáltatás, a radikális magány nehéz ideje. Olyan tapasztalás, ami könnyen válságba sodorja a beteg hitét. A válság, a görög eredetű krízis szó azt a pillanatot fejezi ki, amikor képtelenek vagyunk dönteni.

Az Istenre való hagyatkozás soha nem önmagától értődő. A hit nem old meg minden problémát, minden elméleti kérdést. A hit választás eredménye, amely elvezet egy útra, és támaszt nyújt a megpróbáltatásokban. Ebben az értelemben lehetővé teszi, hogy a válság elől ne elmeneküljünk, hanem áthaladjunk rajta. Ez lehetne a járvány utáni időnk kiindulópontja: nem felejteni törékenységünket és sebezhetőségünket. Engedni, hagyni, hogy tanuljunk a történtekből. Ehhez mindenkinek meg kell újulnia. Az egyháznak is. Meg kell tanítani az embereket örülni, remélni… „…tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11).

Túl kell jutnunk az énközpontú nézeten, miszerint egyedül is képesek vagyunk megoldani a nehézségeket. Vissza kell szereznünk a köztünk lévő kapcsolatok erősségét, hiszen ez az, amit az Úr Jézus kér követőitől: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.” (Jn 15,12).

Az egyházak és a felekezetek felfüggesztették a nyilvános szentmiséket, a vallási szertartásokat, és a világhálóra költözött a közösségi-vallási élet. Hasonlóképpen, mint a digitális térben történő oktatás. Mindez egyik napról a másikra ment végbe, ami sokkszerűen érint sok millió embert. Megtetézve számos más kérdéssel: Hogyan menjünk dolgozni? Megszűnik a munkahelyünk? Miből fogunk élni? Hogyan tartjuk el a családunkat?

Ugyanakkor visszatérhetnek a családi tűzhely melegéhez. Nem véletlen, hogy a világhálót ellepik a saját sütésű cipók, kalácsok és pizzák. Előkerülnek a szekrények mélyén porosodó társasjátékok, és a mindig rohanó, elfoglalt felnőttek most leülnek gyermekeikkel játszani. Az emberek nem kifelé figyelnek. A család, az ember, ha a szívével néz, lát és hall, fölfedezi ennek az új életnek az előnyeit is, mert a korlátozásokon, megvonásokon túl sok lehetőséget is rejt magában a szigorú karantén.

Vajon jó irányba haladtunk eddig? Mi az, ami tényleg fontos az életben? Kik és mik számítanak igazán? A kocsik dübörgése helyett beálló csöndben élesebben hallatszik-e már számunkra a templom harangja? A nagyvárosok reggeli forgalmi dugója, az ideges dudálás helyett fülünk ráállt-e már a rigók, a fecskék, a vörösbegyek csivitelésének hullámhosszára? Megértettük? Sohasem vagyunk annyira szegények, hogy ne tudnánk egy kis fényt ajándékozni. Igaz, nem tudunk mindenkin segíteni, de mindenki tud segíteni valakin…

Gábor Bertalan szepsi római katolikus esperesplébános

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?