Pihenő

Romantikus sorozatok tavaszi estékre

Szerelem. Mily csodás, mily őrült, mily lenyűgöző. És olykor mily fárasztó érzés is egyszerre. Kimeríthetetlen gazdagságú téma, amelyet ki-ki a maga fogalmi szála mentén vihet tovább. Ebben a szép, tartalmas magazinban is feltűnhet, mennyiféle formája bújik meg az emberek között.
Horváth Bianka

2021. május 7. 10:20

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

És nem csak ott. A kedves vígjátékoktól a könnycsatornáinkat nem kímélő drámákig, a romantika végtelen. Függetlenül attól, hogy minden héten ráhangolódik-e kedvenc műsorának legújabb epizódjára, vagy falatozik egy jót a Netflix izgalmas sorozatai közül, a legjobb párosok egymásra találása őrületes élmény. Elvégre ki ne emlékezne a már szinte ikonikussá vált Szex és New York egyik (sokadik) záróakkordjára Mr. Big és a bájos Carrie között, amikor a férfi a végtelen lehetőségek városában megtalálja azt az egyet, az igazán fontosat?! You are the one! Te vagy az igazi! Az én rajongó lelkem ennek valamiért nagyon tud örülni.

Vannak párok, akik csak megpróbáltatások egész sora után találnak egymásra, mások ezzel szemben kezdettől fogva sorsszerűnek tűnnek. És persze vannak azok, akik mintegy horgonyt szolgáltatva az egész műsor számára együtt léteznek és formálódnak. Szolgáljon most iránymutatóként ez a cikk mindazok számára, akik a könnyű, tavaszi estéken valami újra, romantikusra vágynak. Történelmi darabok. Fegyverropogtatással kísért újdonságok. Na és persze régi, megunhatatlan kedvencek.

SZÍVEK DOKTORA. A MEGUNHATATLAN KEDVENC

Kevés bájosabb sorozatot forgattak a Szívek Doktoránál, bár a magyar címválasztás (mint oly sokszor) itt is félrement. A sorozat eredeti címe Hart of Dixie, amely már sokkal találóbb, ismerve a történet helyszínéül szolgáló Bluebell városát, ahol mindenki ismer mindenkit, és mindenki tud mindenről. Ahol a kedves nagymamák nem restellenek a városka utcáin pletykálkodni, és ahol a szomszéd valamiért mindig előbb tudja, hogy mire van szükséged. Egyszóval, ha a sorozatok emberek lennének, a Hart of Dixie lenne az a kedves, pimasz és cserfes lány, akit valamiért mégis kötelező szeretni. A műsor még 2011-ben kezdte meg pályafutását a CW csatornán. Sosem ostromolta a nézettségi listák csúcsát, megélt azonban négy évadot, és nyilvánvaló hibái ellenére az én szívem még mindig vérzik utána. Pedig története egyszerű. A fiatal doktornő, Zoe, hogy átvegye apja praxisát, egy alabamai kisvárosba kénytelen költözni, a városi élethez szokott fiatal nő azonban nem találja a helyét. Bár megpróbál mindent megtenni azért, hogy a helyiek megkedveljék, rendre elveszíti a szélmalomharcot. A sorozat mellett szól, hogy Rachel Bilson csodás női főszereplő, a felhangzó country dalok pedig igazán eredetiek. Érdekesség, hogy az írógárda bár évente cserélődött, a showrunner (aki egy személyben felel azért, hogy milyen irányba halad a sorozat váza) a kedvenceit csak az utolsó évadban találta meg. Emiatt azonban Wade Kinsella és Zoe Hart kapcsolatánál kevés csavarosabb szerelmi történet létezik. A sorozat a tipikus rosszfiús, csibész férfiból varázsol egy majdnem tökéletes férfit, aki hajnali háromkor is kész átugrani hozzád, hogy megjavítsa az elektromos vezetékeket. 76 epizód, akár újranézésre is tökéletesen alkalmas, ha bárkinek bármikor egy kis boldogságra van szüksége.

BIRMINGHAM BANDÁJA. A NAGY ÍVŰ BRIT GENGSZTERSOROZAT

Füstös díszletek, puskaporos levegő, gőzmozdonyok hangja és persze a csigatáras Thompson géppisztolyok, hogy igazán korhű legyen a hangulat. A Peaky Blinders, avagy magyarul Birmingham bandája című remekmű egy angol iparváros zajos és nem egyszer véres világába szippant be bennünket. A sorozat szerint a múlt század eleji Birminghamben járunk, ahol egy bűnbanda félelmet nem ismerő vezére, Thomas Shelby (Cillian Murphy) gyors feltörésének lehetünk szemtanúi. Hogy ez a sorozat miért is szerepel a mi kedves és romantikus listánkon? Épp Thomas Shelby karaktere miatt, akit Cillian Murphy annyira bravúrosan alakít, hogy nincs élő (nő), aki ne esne szerelembe. Persze emellett még sok más is a sorozat mellett szól, ez a történelmi gengszterdráma ugyanis egy személyben a bizonyíték arra, hogy a televíziózás manapság is aranykorát éli. A sorozat valós események sorára építkezik, a Peaky Blinders névre keresztelt banda ugyanis az 1890-es években a valóságban is működött. Nevüket (a városi legenda szerint) sapkájukba varrt borotvapengéjükről kapták, amelyet fegyverként az ellenség megvakítására használtak. Valljuk be, kevés ennél eredetibb dolog létezik. Steven Knight, a sorozat kreátora is így gondolhatta, e legendára építve támasztotta fel a csapatot, és az én rajongó lelkem emiatt örökké hálás lesz neki. A sorozat legnagyobb erénye az olyan szereplők felvonultatása mellett, mint Noah Taylor, Tom Hardy és a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Helen McCrory mellett, hogy nem fél új dolgokkal kísérletezni és megrázni a nézőt. Másrészt viszont mint női rajongó feltétlen meg kell, hogy említsem a csodás díszleteket, a háromrészes, régi vágású öltönyök arzenálját, a szélben lobogó hosszú kabátokat és a szivarfüstben vetett pillantásokat. Azok a pillantások! Elvégre melyikünk szava ne akadna el a második évad egyik legominózusabb jeleneténél, amikor Thomas Shelby a halál torkában még felpillant a borús égre, és megvallja: „Oh, and there is a woman. The woman… I love.” Avagy: „És van egy nő. Igen. Egy nő, akit szeretek...” Az elképesztően intelligensen megírt történet során mélyen és alaposan ábrázolt, izgalmas karaktereket ismerhetünk meg, akik mellett a művészien stilizált képek a végletekig elvarázsolnak. A Peaky Blinders a következő, szám szerint 6. évaddal bár befejeződik, de izgalmas lehet azok számára, akik épp most kezdenének valami újba.

OUTLANDER. A TÖRTÉNELMI ROMANTIKUS

1945-öt írunk. A világháborút követően a Randall házaspár Inverness környékére utazik, ahol megtekintik a környék egyik különlegességét, a misztikus állóköveket, ahol a helyiek egy druida szertartást is előadnak. Másnap Claire Randall a rituálé helyszínéről hangokat hall kiszűrődni. A következő pillanatban a földön fekve ébred, puskaropogás közepette. Ez az Outlander váza, amely egy igazán vadregényes, hősszerelmes, kosztümös történet. A sorozat Diana Gabaldon monumentális, hasonló című könyveinek történetét meséli el. Leginkább egy útinaplóra emlékeztethet, amit a narráció naplószerű hangulata is erősít. Képszerűen, de gyönyörű beállítással mutatja a cselekményt, ahol a néző képes együttérezni a főhőssel. Caitriona Balfe pedig kiválóan hozza a hol harcias, hol kétségbeesett, hol pedig szerelmes Claire-t, akit nem lehet nem szeretni ezért. A sorozat sikerét a megszerzett díjak mellett mutatja, hogy egyre több turista vette fel bakancslistájára azokat az ősi kelta temetkezési helyeket, amelyeket a történetben is láthatunk. Nem túlzás azt állítani tehát, hogy az Outlander az utóbbi évek legjobb adaptált sorozata, amely messze lekörözi például a sokak által ismert Trónok Harcát is. A történelmi kalandok kedvelői és a zabolázatlan, határokat nem ismerő szerelem rajongói garantáltan örömüket lelik majd benne.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/18. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus kórház

Koronavírus: a második egymást követő napon nem jelentettek halálesetet, 36 új fertőzöttet találtak

koronavírus rendőrség határ

Szlovákiából korlátlanul lehet utazni Magyarországra

szalai ádám

A magyarokat dicséri a nemzetközi sajtó a tegnapi meccs után

rendőrség

Részeg sofőrt fogtak a Dunaszerdahelyi járásban

szepsi romák

A kormány bocsánatot kért a 2013-as szepsi razzia miatt

Peter Rakovský

Autóbalesetben hunyt el az SaS fiatal tagja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.