Pusztuló ipari emlékek nyomában

Az Etelka kohó

A Rozsnyói járásban, Alsósajó községben (pontosabban a hozzá tartozó, Gócs irányában elterülő bányatelepen) találjuk Felső-Gömör egyik legérdekesebb ipari emlékét, az Etelka kohót. A vaskohászat egyik legmodernebb hazai üzemét Andrássy Manó gróf építtette 1867-ben, és édesanyja nevét adta neki. Nagyolvasztó kemencéje 11 méter magas, és 60 köbméteres űrtartalmú. Fénykorában, a 19. század utolsó évtizedeiben az egyik legjövedelmezőbb ipari létesítmény volt Magyarországon, 1907-től azonban már nem üzemelt. A körülötte eredetileg álló létesítményekből nem sok maradt, az Etelka megőrzését is megnehezítette, hogy magántulajdonban van, a megmentésével civil szervezetek próbálkoznak.

A rózsahegyi mészégető

Rózsahegy Fehérpatak városrészében találjuk az országban megmaradt kevés mészégető üzem egyikét. A két hatalmas téglakéményt nem lehet szem elől téveszteni. Az épület fiatalabb, mint hinnénk, az 1940-es évek elején építette a Floch család. Nem sokáig volt a tulajdonukban, mert 1953-ban államosították, és a litvaillói (Lietavská Lúčka) cementgyárhoz csapták. A 70-es évek végén fejezte be a termelést, azóta volt benne raktár, parkettagyár, és bár magántulajdonban van, ötletre és befektetőre vár, állaga egyre romlik.

A szirki nagyolvasztó

Gömör másik híres ipari zarándokhelye, immár a Nagyrőcei járásban. A szirki Vashegy rendkívül gazdag vasércben, így már a középkorban is elsősorban a bányászat tartotta el a helyi lakosságot. Később, a 19. század második felétől létesült a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű egyik fontos telepe, magát a kemencét 1874–75-ben építették. A századfordulóra elavulttá vált, 1903-ban olvasztottak benne utoljára. Bár az idő foga kikezdte, a 4 × 4 méteres alapon kőből épült, 14 méter magas építmény statikailag kifogástalan állapotban van (Červeňany településrészben kell keresni).

Az oroszkai cukorgyár

Oroszkán keresztülhaladva azonnal szembetűnik az egykori cukorgyár kiterjedt, pusztuló épületegyüttese, a hozzá tartozó tisztviselői házakkal, munkásotthonokkal együtt. A Garamvölgyi Czukorgyár Rt.-t 1893-ban alapították, fénykorában ezernél is több embernek adott munkát. A több mint ötven hektáron elterülő üzem saját iparvasúttal rendelkezett, ennek maradványai ma is láthatóak a falut átszelő úttesten. A gyár alig élte túl Csehszlovákiát: 1993-ban állami likvidációba került, és megszűnt, azóta nagyrészt elhagyatottan áll.

A pozsonyi Dimitrovka

„De a reggel eljön újra, s beindul a Dimitrovka”, énekelte Hobo a Ghymessel kiadott közös albumán. Ami a Dimitrovkát illeti, már aligha indul be. Az 1873-ban, Pozsony külvárosán túl alapított Dynamit Nobel vegyi üzem helyén és a szomszédságában működött utódvállalatok közül az Istrochemben még folyik a termelés, bár a korábbinál jóval kisebb területen. A szocializmusban a bolgár kommunista politikus, későbbi miniszterelnök Georgi Dimitrov nevével működő vegyi üzem területe ma is erősen szennyezett, nem is látogatható. Aki mégis kíváncsi rá, a Récsei és a Szőllősi út közt keresgélhet megrongálódott kerítésrészeket, vagy a Szenc irányába közlekedő vonatokból láthatja a századforduló hangulatát idéző, téglából épült régi gyárépületeket.