Problémás helyek, avagy hová ne menjünk kirándulni

Vasárnap

A Covid-járvány állítólag jót tett a belföldi turizmusnak, mert az emberek figyelme közvetlen környezetük felé fordult.

 

Nem csak a Kanári-szigetekre lehet menni kirándulni, hanem a szomszéd faluba is, döbbentek rá sokan. Új sorozatunkban olyan helyeket ajánlunk az olvasók figyelmébe, amelyek a maguk nemében különlegesek, mégsem tanácsos őket meglátogatni. Vagy ha mégis, csak nagy körültekintéssel, valamint helyismerettel.

A nyustyai „török” híd

Festői egy helyszín, főleg nyáron és ősszel. Tehát már két okunk is van, hogy most ne menjünk oda. További két fontos tudnivaló a nyustyai török hídról, hogy nem Nyustyán (Hnúšťa) kell keresni, és nem is török, csak a török időkből való, innen kapta a nevét. Ha mégis úgy döntünk, hogy felkeressük, érdemes elkövetni azt a hibát, hogy bemegyünk Nyustyára. Szép város. Ha Klenóc (Klenovec) irányából érkezünk, észre sem vesszük a jobb kéz felől a fűzfák alatt (és a Rima felett) diszkréten megbúvó hidacskát, csak bemegyünk Nyustyára. Ha már ott vagyunk, érdemes a központban felkeresni a hatalmas „fekvő” fát, amely tavaly bronzérmes lett az Ekopolis alapítvány által kihirdetett Az év fája versenyen. A szívlevelű szivarfa (katalpa bignóniovitá) egyik legidősebb közép-európai példányáról van szó. Ha kipihentük magunkat, rajta, irány vissza az észre nem vett török kori kőhídról. 2019-ben helyi összefogással restaurálták, megmentve a pusztulástól. Padot is raktak ki mellé a fáradt vándoroknak, az viszont már eltűnt. A hely fő problémája, hogy ha lekanyarodunk az autóval az aszfaltútról a híd mellé, nem fogjuk tudni úgy lefotózni a hidat, hogy ne legyen a képen az autónk. Gyalog a városból pedig elég messze van.

Rössler-kőbánya

Egy újabb köves hely, ezúttal a főváros határában. A Récsei út felől lehet megközelíteni, elhagyott szőlők közt vezet a megviselt betonút felfelé, nyugati irányba. Mintha a hegy gyomrába igyekeznénk, és nem is tévedünk nagyot, hiszen az egykori Rössler-kőbányában követ fejtettek, de a szocializmus végén abbahagyták. Azóta természetvédelmi terület, ahová csak a bátrak járnak kirándulni, hiszen a meredek kőfalak (írhatjuk líraian, hogy a Kis-Kárpátok húsa) tövében könnyen találkozhatunk tűz mellett melegedő hajléktalanokkal, töltényhüvelyekkel vagy eltévedt kocogókkal. Elfutni pedig csak abba az irányba lehet, ahonnan jöttünk, vagyis visszafelé. Egyébként festői hely lehetne, ha valaki kitakarítaná, ez viszont aligha várható, hiszen védettsége miatt tilos a fejlesztés, ráadásul nem is köztulajdon, hanem egy magáncég birtokolja.

Máriacsalád szelleme

Bizonyos szlovák turistakalauzok az ország legfélelmetesebb és legsötétebb múlttal rendelkező helyei közé sorolják a Máriacsalád-pusztai pálos kolostorromot. Újlót (Veľké Lovce) és Bellegszencse (Podhájska) közt találjuk, és ez is egy olyan hely, ahová nem lehet eljutni véletlenül. Gyenge idegzetűeknek nem is ajánlják, ami miatt viszont tényleg nem igazán érdemes felkeresni, az a kolostorfalak életveszélyes állapota. Máriacsaládnak nem csak jelene, a múltja is nehéz: 1512-ben kezdték építeni, de a század közepén a pálos barátokat elűzte Balassa Menyhért lévai várkapitány, a kolostort felgyújtotta, és a földjeit megtartotta magának. A pálosok az 1780-as években tértek vissza a felújított épületbe, mire néhány év múlva II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, Máriacsalád is a Vallásalap tulajdonába került. 1860-ban a Vasárnapi Újság írt a lepusztult épületről, megjegyezvén, hogy egy villámcsapás okozta tűz teljesen tönkretehetné. Ez három évvel később meg is történt. Az akkori hercegprímás pénzt ajánlott a felújítására, és javíthatatlan papfegyencek számára akart fogházat kialakítani benne, de a pálosok visszaléptek az ügylettől, és a kolostor tovább pusztult. Régészeti ásatás sosem volt itt, viszont a romok alól jelenleg is hosszú alagút vezet, állítólag Garamszentbenedekre és Érsekújvár irányába. Talán akadnak az olvasók közt is olyanok, akik felismerik időnként egy-egy különleges hely szellemét, a genius locit. Máriacsalád-pusztán járva az embernek folyamatosan az az érzése, hogy „itt valami van”. Mindenesetre szomorú példája annak, hogyan pusztulnak el műemlékeink a szemünk előtt. Felújítani már aligha fogja valaki, de talán egy Netflix-sorozatot még leforgatnak a történetéről. Legalább majd azt megnézheti az is, akit az épület egyébként nem érdekel.

Hanami Berdárkán

Aki kedveli a japán kultúrát, biztosan hallotta már a sakura és a hanami kifejezéseket. Előbbi a cseresznyevirágzás ünnepét, utóbbi pedig magát a cseresznyevirágot jelenti. Van viszont egy felső-gömöri falucska, amely újabban a szlovákiai cseresznyevirág-rajongók zarándokhelye. Berdárkáról (Brdárka) van szó, 555 méteres tengerszint feletti magasságban találjuk, Rozsnyótól északnyugati irányban. A falucskát hivatalosan hetvenen lakják, de persze a régi házikók egy része már nyaralóként funkcionál. Szlovák-érchegység ide vagy oda, az említett fekvés olyan mikroklímát biztosít a falunak, hogy a dombjaira ültetett több ezer, idős cseresznyefa virágai nem fagynak le tavasszal, hanem káprázatos látvánnyal kábítják a kirándulókat. A legtöbben épp a tavaszi cseresznyevirágzás idején érkeznek ide, és tavaly is előállt az a hálátlan helyzet, hogy nemhogy a faluban, de már a faluba vezető út mellett sem lehetett leparkolni a rengeteg autó miatt. Már csak ezért se menjünk oda, hiszen a sok ember meg autó éppen a lényegét veszi el a dolognak. Inkább nézzük meg képeken.

Clara, Újantalvölgy

Azt hinné az ember, hogy neki aztán semmi köze nincs Újantalvölgy (Utekáč) településhez. Ha viszont akad a konyhaszekrényében csehszlovák gyártmányú termosz vagy pohár, az nagy valószínűséggel az újantalvölgyi üveggyárban készült. Az üzemet még Forgách Antal gróf alapította a 18. század végén, róla kapta a telep a magyar nevét is. A gyár pedig a claritas (fény, fényesség) latin szó után lett Clara, és az maradt 1998-as bezárásáig. A kétszáz évig folyamatosan termelő gyár (még a második világháború idején sem állt le!) az 1995-ös privatizációja után három évvel megszűnt. Újantalvölgy szomorú hely, hiszen itt kétszáz évig mindenki az üveggyárban dolgozott, és nem elég, hogy a helyiek a munkájukat elvesztették, végig kell nézniük azt is, ahogy a helyi üveggyártás után a hatalmas gyárépület, a település létrejöttének tulajdonképpeni oka és büszkesége fokozatosan az enyészeté lesz. Pedig még Kubába is szállítottak innen üveget a szocializmus idején. A Rimóca patak vízesései közt vezet az út a pusztuló gyárépülethez, de tilos bemenni. Meg veszélyes is.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/2. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?