Pletykálni mindenki szeret. Interjú Szvetelszky Zsuzsanna pletykakutatóval

Amikor jó húsz évvel ezelőtt pletykakutatással kezdett foglalkozni, sokan felkapták a fejüket, hogy hát ez is tudomány? Az elmúlt években az Ön számára is kiderült valami új a pletykáról?

A 2010-es évek közepén alakult a Társadalomtudományi Kutatóközpontban egy olyan hálózati kutatócsoport, melynek egyik kutatási területe a pletykakutatás és a szervezeti hálózatok kutatása. Lehetőségünk nyílt új, kérdőíves kutatásokra, egyrészt ez is hozott új eredményeket, másrészt viszont nagyon megváltozott körülöttünk a világ. Egész Európában megnőtt a munkaerőhiány, ezért a munkaadók számára a toborzásnál és a megtartásnál is nagyon fontos lett a kommunikáció. Az emberek már nemcsak az újságokban olvassák el, milyen egy vállalat, hanem a közösségi médiában alakult csoportokon belül is megkérdezhetik azoktól, akik ott dolgoztak, dolgoznak, mi a helyzet valójában. Itt hamarabb kiderül, miért mondott fel valaki egy hét után, tényleg megadják-e az ígért juttatásokat... Ez a rejtett információáramlás sokkal intenzívebb, mint az elmúlt nyolc évben, és a Covid még fel is gyorsította.

A vezetők szerint a munkahelyi pletyka ártalmas és gátolja a hatékony munkavégzést. De akkor mégis hasznos és szükséges?

Nélkülözhetetlen, mert a beosztottak a pletyka által töltik fel a hivatalos információk közti réseket. Veszélyes lehet azonban az olyan cégekben, ahol a dolgozók nem kapnak részletes, érthető és korrekt információkat például az átszervezésről, tulajdonosváltásról. Ilyenkor szokott megtörténni, hogy úgyis mindegy alapon az alkalmazottak fele félgőzzel dolgozik, a másik fele pedig munkaidőben új munkahelyet keres. Akivel törődnek, annak a munkahelyváltás nehezebben jut az eszébe, akivel viszont nem, az a cégben meglévő kapcsolati potenciál egy részét is magával viheti.

Az elmúlt két évben szinte csak telefonon és a közösségi oldalakon pletykálhattunk. Lehet ez annyira élvezetes, mint amikor két ember személyesen cseveg?

Semmiféle chatelés és Zoom-értekezlet nem adhatja vissza azt az élményt, amit a személyes találkozás. A résztvevők száma meghatározó, mert egy értekezleten, ahol két olyan ember van jelen, akik megbíznak egymásban, nagyobb valószínűséggel fogunk pletykálni, mint ahol öten vagyunk. Pletykálni igazán csak kettesben lehet, a közösségi hírfolyamban nemigen jelenik meg személyes pletyka.

Lehet a pletyka jó vagy rossz?

Abban az értelemben, hogy valakinek a háta mögött terjesztik, alapvetően rossz, de attól is függ, kik és milyen szándékkal terjesztik. Ha egy fiatal lányról két idős kolléganő mondja, hogy milyen rövid szoknyában volt a vállalati bulin, az elítélő, de ha a férfi kollégák jegyzik meg ugyanezt, az elismerés is lehet.

A pletyka mindig az ismert tények közti hézagokat tölti ki.

Ha tudjuk, hogy valaki új autót vett, arról már lehet pletykálni. Hogy vajon örökölt, fizetésemelést kapott, vagy végre nem veri a fogához a garast. Ha egy pár nem úgy viselkedik egymással, mint régebben, arról is elkezdenek kombinálni a többiek, mi történhetett közöttük, csalják-e egymást? Mindez azért történik, hogy értsük a bennünket körülvevő világot. A közösség életében azért fontos a pletyka, mert ha bármi feszültség keletkezik, azt hamarabb és könnyebben lehet informális kommunikációval kezelni, mint hagyni, hogy a helyzet eszkalálódjon, és bíráskodásra legyen szükség, amikor meg kell mondani ki jó és ki rossz.

Mikor válik a pletyka rágalommá?

A rágalom vagy intrika mögött szándékról beszélünk, míg a pletyka mögött nincs szándék – csak szájról szájra terjed és alakul. A rágalmat valaki mindig irányítja, általában egyetlen emberről szól, és ugyanazt a dolgot ismétlik vele kapcsolatban, gyakran a közösségi médián keresztül. Ennek modern és nagyon látványos formája a karaktergyilkosság.

Fontos, hogy a pletyka igaz legyen, vagy elég, ha hihető?

A pletykánál mindig kiderül az igazság. Kovácsék elterjeszthetik a lépcsőházban, hogy Horváthék minden este hangosan dáridóznak, de ha ez nem igaz, hamar ki fog derülni, hogy Horváthékkal semmi baj nincs, csak Kovácsék haragszanak rájuk. Itt már arról van szó, hogy valaki szubjektív elemet visz be a másik ember lehúzásába. A pletykát a közösségi tapasztalat is meghatározza, például egy rosszul tanuló osztályban strébernek számít az, aki jól teljesít, és könnyen elterjesztik róla, hogy a tanár kedvét keresi.

Milyen szempontok alapján keletkezik és terjed a pletyka?

Az egyik, hogy ki milyen szerepet tölt be közösségi hierarchiában. Bármilyen tiszteletnek örvend valaki, bármilyen okos és rátermett, ez megváltozhat. A másik szempont a reputáció, azaz a közösségi megbecsültség. Amikor azt mondjuk, hogy akit kineveztek, az csak azért kapta a posztot, mert XY rokona, barátja, szeretője. A harmadik pedig az együttműködés, amikor az ember azért mond el valamit a másiknak, hogy az kezdjen valamit az információval. Például, ha jön egy új kolléga a csoportba, annak rendszerint elmondják, hogy a folyton kölcsönkérő kollégának ne adjon pénzt, mert nem adja vissza.

A pletyka akkor igazán érdekes, ha személyes ismerősünkről, esetleg az ismerősünk ismerőséről szól. De akkor miért érdekli az emberek nagy részét a számukra idegen celebek magánélete?

A celebeket sokan az ismerőseikként érzékelik, mert az elmúlt évtizedekben a médiának köszönhetően fontossá váltak számunkra azok, akiknek az arcát látjuk, hangját halljuk. Ennek evolúciós pszichológiai magyarázata van. Könnyen elképzelhető, hogy egy népszerű sorozat főszereplőjének az arcát gyakrabban látja valaki, mint a saját testvéréét, és valaki közelebbinek érezheti magához George Clooneyt, mint egy távoli rokonát.

Mi az, ami a pletyka értékítéletét megszabja? A közösségi normáink, például az, hogy nem illik a házastársat megcsalni? Mindig arról pletykálnak, aki ezt a normát megszegi?

Igen, hacsak nem egy normaszegő társaság veszi a szájára az illetőt. Ha olyanok pletykálják ki, akiknek az értékrendjében elfogadott a házasságtörés, mondhatják azt, hogy milyen unalmas ember. Magyarországon van egy kifejezés arra, ha valaki húsz-harminc éve dolgozik egy munkahelyen és jutalmat kap – a kollégák ezt egymás között bambasági pótléknak hívják. Egyébként főleg három dologról pletykálnak az emberek: hatalomról, pénzről és szexről, és ez a három gyakran összekapcsolódik.

Mennyire manipulálható a pletyka? Mindig kiderül az igazság?

A szándékosan terjesztett rosszindulatú információ már rémhír vagy rágalom.

A pletyka többnyire irányíthatatlan, mert mindenki a saját szájíze és gondolkodása szerint adja tovább, amit hallott. Aztán a pletyka elkezdi élni a saját életét, és néha úgy kerül vissza ahhoz, aki elkezdte terjeszteni, hogy ő is visszaigazolásnak tekinti...

... ezért egyáltalán nem biztos, hogy kiderül az igazság.

Önnél olvastam, hogy azok a leggyanúsabbak, akik azt mondják, ők aztán sosem pletykálnak. Mindenki pletykál?

Mindenki érintett a pletykában. Vagy mondja, vagy hallgatja, vagy róla szól. De nem mindenki pletykál. Vannak elfoglalt emberek, akik nem érnek rá, vagy olyan a személyiségük, hogy inkább csak meghallgatják a többieket, akik nekik mesélnek el mindent, mert tudják, hogy ők nem adják tovább.

Van a pletyka terjedésének szabályszerűsége?

Kisebb közösségekben van, ott nagyon hamar el is terjed. A központi személyiségek tudják meg a leghamarabb. Ez lehet a helyi csapos, boltos, egy cégben a recepciós. Róluk tudja is a közösség, hogy általában jól értesültek, és ha valamit el akarnak terjeszteni, nekik kell szólni. Soha nem közösítik ki őket, mert ők biztosítják az információáramlást.

Azt már tudjuk, hogy a férfiak sem pletykálnak kevesebbet, mint a nők. De másként teszik?

Ők az általánostól indulnak a konkrét felé, elkezdik a politikánál, a gazdasági helyzetnél, és oda lyukadnak ki, hogy szegény Feri is csődbe ment.

A nők a konkrét esettől indulnak, kitárgyalják, hogy Józsi csalja a feleségét, és odáig jutnak, hogy miden férfi csapodár. A férfiak többet pletykálnak, a nők pedig jobban.

Ez azért van, mert az évszázadok során a férfiak kiváltsága volt a formális kommunikáció, ők szónokoltak, prédikáltak, a nőknek meg maradt a főzés, mosás, varrogatás közbeni csevegés, ami által az érzelmek értelmezéséhez kerültek közelebb.

A szakirodalom szerint a társas kommunikációnk hatvan százaléka pletykálkodás. De aki fecseg, az magáról is fecseg?

Így van! Az, hogy valaki mit mond el nekem, az arról is árulkodik, mit szán nekem, vagyis mit gondol rólam. Ami a megbízhatóságot illeti, annak az embernek hihetünk, akiben soha nem csalatkoztunk. Ha egyszer tévedett, az lehet véletlen, de ha többször, akkor óvatosan kell kezelnünk.

Hogyan lehet védekezni a pletyka ellen? Vagy ez lehetetlen?

2020-ban jelent meg A pletyka természete című kötetünk, amelyen Bodor-Eranus Elizával dolgoztunk, és ennek a mellékletében felsoroltuk a hárítási mechanizmusokat. Általánosságban annyit tudnék mondani, hogy unottan. Ha nekem azt mondja valaki, hogy nézd, milyen új kocsival jött haza a szomszéd, akkor válaszolhatom azt, hogy mennyire fáradt vagyok és még mennyi dolgom van. Ez finom, de hatásos elutasítása a pletykahelyzetnek.

És ha én válok a rosszindulatú pletyka tárgyává?

A hárítás a legjobb eszköz. Elég annyit mondani, hogy annyi mindent beszélnek az emberek, és érdeklődve, kedvesen másra terelni a szót. Mindenki szeret magáról beszélni, elég, ha megkérdezzük, ő hogy van, milyen szép az új táskája, és máris témát váltottunk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/9. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene