Párok, akik távol élnek a nagyszülőktől

párkapcsolatok

Álló Gabriella párkapcsolati tanácsadó rovata

Azért, hogy párkapcsolatunk boldog legyen, tennünk kell. Nem egyszerű feladat ez. A mindennapokban számos olyan helyzet van, amely kihat rá. Sorozatunkban ezeket tekintjük át, hogy a párkapcsolati nehézségeket megértsük, és javulást érjünk el.

A fiatalok gyakran döntenek úgy, hogy másik országban, másik földrészen próbálnak szerencsét. A családok így ketté szakadnak, a nagyszülők gyerekek és unokák nélkül maradnak, a fiatalok pedig kénytelenek az idősebb generáció segítsége nélkül megoldani a hétköznapi problémákat. Szerencsére a technika lehetővé teszi az online kapcsolattartást, részesei lehetnek egymás életének, de ez nem teljesen ugyanaz, mint a személyes kontaktus. Van-e ennek a szituációnak párkapcsolati vonzata? Természetesen.

Egy igazán jó, személyes nagyszülő-unoka kapcsolat sokat ad mindhárom félnek. Az unokáknak a nagyi és a papa gondoskodását, szeretetét; a nagyszülőknek a fiatalok csacsogását, élményeket. A szülőknek pedig némi nyugalmat és időt önmagukra és a társukra. Ugyan nem illik beszélni róla, de a szülőség sokszor kimerítő. Mindig készen állni, mindig felügyelni a gyerekeket, a topon lenni, nevelni, oktatni és szeretni őket állandóan, ez teljesen felemésztheti a szülők erejét. Fáradt, energiahiányos állapotban pedig inkább a túlélés a cél, a párkapcsolat ilyenkor a háttérbe szorul. Természetes, hogy különböző szerepeinkben igyekszünk egyensúlyozni: hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Ám amikor kapcsolatunkat hosszú távon elhanyagoljuk, annak katasztrofális következményei lehetnek. Azok a családok, akik a nagyszülőktől távol élnek, jobban ki vannak téve ennek a veszélynek. Amikor egy-egy alkalommal a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre, és mi a társunkkal el tudunk menni színházba, vagy csak összebújunk otthon egy pohár bor mellett, és beszélgetünk, az felbecsülhetetlen a párkapcsolatunk szempontjából.

De mit tehetünk akkor, ha a körülmények miatt távol élünk a nagyszülőktől, és csak Skype-on tudjuk tartani velük a kapcsolatot? Legyünk kreatívak. Hogyan lehet az online találkozás minél személyesebb? Akármilyen korúak a gyerekek, biztosítsunk nekik és a nagyszülőknek intim perceket, amiket nélkülünk tölthetnek. Talán a nagyi vagy a papa olvashatna mesét, majd meghallgathatják az óvodás, iskolás élményeket. Mi pedig kihasználhatjuk a lehetőséget, és foglalkozhatunk picit a párunkkal. Nagy lehet a kísértés, hogy a felszabadult időt elmaradt háztartási munkára fordítsuk, gyorsan elmosogassunk vagy felporszívózzunk, de a párkapcsolatunk legyen fontosabb. Meg fogja hálálni a gondoskodást. A tanácsadáson gyakran hasonlítom a kapcsolatot egy virághoz. A virágot öntözni, gyomlálni, táplálni kell. Némely virág a napsütést szereti, de a szél tönkreteszi. Egy másik csakis árnyékos helyet szeret, bő locsolással. Mindegyik más. Ugyanígy a kapcsolatok sem egyformák. Ami bevált a barátnőnél, az nem okvetlen hatásos nálunk. Keressük meg azt a megoldást, ami a mi házasságunkra van jó hatással! Egy biztos: gondoskodás, odafigyelés és szeretet nélkül, ahogy egy virág, a kapcsolatunk is tönkremehet. Ne hagyjuk ezt. Találjunk napi tíz percet a párunkra, már ezzel sokat tettünk a kapcsolatunkért. Napi tíz perc az online nagyival is megoldható a gyerekeknek, nem?

Boldog őszi napokat kívánok minden kedves Olvasómnak!

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?