Pihenő

Páratlan one woman show

Még harminc sincs, de már felismerhető kézjegye, önálló életműve van. Önmagát fotózza száz meg száz formában. Szürreális képeivel pompásan manipulál. Érzelmek, álmok, látomások festői megvalósítója Borsi Flóra. Fekete pillangóval a végzet asszonya. Rózsaszín flamingóval éteri madárlány. Átszellemült arccal: véres desszert. Fehér galambbal: márványszobor. Aranyhallal: vörös ciklon. Rácsodálkozik a világ. Játszik? Önmaga elől bujkál? Páratlan one woman show, amit produkál.
Szabó G. László

2020. július 8. 09:15

muveszet
Kép: Borsi Flóra

Minden képén más és más, mert az érzelmek is eltérőek, amelyeket az alkotásai közvetítenek.

Minden képem a lelkem egy darabja. Metaforikusan, szimbolikusan jelenítem meg azt, ami éppen akkor lejátszódik bennem. Őszinte, sokszor szívbemaró érzelmek lenyomatai a képek. Olyan érzelmeké, amelyek mindig a férfiakkal megélt interakcióim vagy párkapcsolataim során jönnek fel bennem. Ahhoz, hogy férfimodellel dolgozzak együtt, hogy férfi által jelenítsem meg az érzelmeimet, olyan valakire lenne szükségem, akihez nagyon erős közöm van, tehát szeretem, és bízom is benne.

Ez azt jelenti, hogy önmagát teljes mértékben elfogadta és szereti?

Ehhez nagyon sok év vezetett. Fel kellett ismernem, és ez a legnehezebb természetesen, hogy senki sem tökéletes, és pont a hibáim, tapasztalataim tettek azzá, aki vagyok. Egyébként akkor szerettem meg magam, amikor rájöttem, hogy a képeim érzelmi vulkánkitörést tudnak elindítani az emberekben. S ha én erre képes vagyok, ha adni tudok, akkor nyilván van miből. Tehát eszköz vagyok. Szolgálok.

Mint magányos lélek. Erről árulkodnak ugyanis a képek.

Belső magány nélkül nem is működne az egész. Ez rendkívül sok elvonulást igényel. Sokszor kicsit mazochista is vagyok. Kivonom magam a társasági életből, az olyan jó dolgokból, amikor az ember ellazul, relaxál, elmegy bulizni a barátaival. Igen. Nagyon sok képem a magányból születik. Annyira magányos vagyok, hogy a fotózás a túlélésemet szolgálja. Dolgozom, s utána ott a jutalom. Ez egy böjt. Több napon, hónapon vagy akár éveken át tartó böjt. Eleinte mérges voltam, hogy így alakult az életem, hogy én mindig otthon maradtam. Már tinikoromban sem voltam közösségi ember. Tartozni akartam valahová, valakikhez, de valahogy mindig kinéztek. Sosem illettem be sehova. Koravén voltam. Öntudatos. Kivetett magából a társaság. Tükör voltam, amely mutatott valamit. Tükör, amelybe senki sem akart belenézni. Pedig én nem akartam senki számára tükör lenni, csak máshogy viselkedtem, mint a többiek. Gyakran voltam magányos, de ennek így kellett lennie, különben meg sem születtek volna ezek a képek. De amíg nem kaptam meg a kiegyenlítődést a közönség részéről, addig ez borzasztó volt. Nagyon mélyre került a súlypont az életemben. Ma már könnyebbnek, szabadabbnak érzem magam.

Képlékeny, jól formálható arccal dolgozik.

Hálás vagyok az arcomért. Volt, hogy másokat fotóztam, karakteres arcokat. Azokból csak kétféle dolgot lehetett kihozni. A nagyon kedveset vagy a nagyon haragost. Engem a saját sorsom húz. Vannak különböző útelágazások, de van olyan intuitív képességem is, hogy mindig megérzem, mit igen és mit nem. Valami megmagyarázhatatlan, szerencsés bölcsességgel születtem. Az arcom is! Igen, képlékeny. Szeretem is alakítani nagyon.

Ha színésznő lenne…

nagyon sokáig az akartam lenni. De ahhoz, hogy el tudjak játszani bizonyos karaktert, át tudjak szellemülni, nagyon kell ismernem önmagam, hogy mihez térek vissza. Ez pedig rengeteg gondot okozott akkor, amikor nem voltam megelégedve a külsőmmel. Maximalista vagyok. A legapróbb hibát is felfedeztem az arcomon, a testemen. És láttam azokat az archetípusokat is, akikre egyáltalán nem hasonlítok, de volt idő, amikor szerettem volna olyan lenni, mint ők.

Még mindig szeretne más lenni?

Már nem. Lehetek bármilyen. Elfogadtam magam. A fotózás lett az én játszóterem. Nagyon szeretek átalakulni, más bőrébe bújni. Kiskoromban szoknyákat varrtam magamnak, fonalból készítettem parókákat. A nagymamámnál ment a zene a tévében. Táncoltam, műsort csináltam. Szerettem a társaság középpontjában lenni, szerepelni.

Miközben teremtett egy külön világot magának.

Paradox helyzet volt. Nagyon szélsőséges ugyanis a személyiségem. Egyik pillanatban nagyon extrovertált vagyok, bármiről tudok beszélni, bármilyen kínomról, bajomról, két óra múlva pedig már úgy érzem, ez most túl sok volt, nagyon kiadtam magam. És elvonulok. El kell bújnom, nehogy a közelembe férkőzzön valaki.

S meddig tart ez az állapot, hogy elzárja magát a külvilágtól?

Nem sokáig. Egy hét, tíz nap.

Az nem kevés.

Nekem semmi. Néha azt kívánom, bárcsak lenne hét nap, amikor nem kommunikálok senkivel. Magamra zárom az ajtót, és csak alkotok. Leköt minden új ötlet, technológia. Hat nap elteltével pedig úgy érzem, megőrülök, mert nem bírom elviselni az izolált állapotot. Egyszerűen megőrjít. Olyankor elmegyek sétálni, találkozom a barátaimmal, és hirtelen a normális emberek életét élem. Megúszom. Nincs velem baj. Vannak időszakok, amikor képes vagyok teljesen beleásni magam a hírekbe, mindennek utánanézek. Három napig képes vagyok Szerbia elmúlt negyven évével foglalkozni, és csak utána jövök rá, hogy nem végeztem el a munkámat. Nekem nagyon könnyű elvonni a figyelmemet. Ha van egy hír, amelynek utána kell néznem, képes vagyok elmenni olyan irányba, ami szakmailag az égvilágon semmit nem jelent számomra. És nehezen jövök vissza. Ez a fókuszáltság erős tulajdonságom. Valamiért gyerekkorom óta úgy érzem, nagyon kevés az időm. Hogy nem dolgozom eleget. Attól félek, hogy rövid életem lesz. Ezért vagyok annyira termékeny, ezért van bennem ez a tűz, ez a folyamatos izgalom, hogy lemaradok valamiről.

New Yorkban is ismerik már a nevét. Hajtja valami a világhír felé?

Imádok versenyezni. Gyerekkori beidegződés. De nem véresen komoly. Ha nem nyerek, nevetek egyet. Nagyon szeretnék a legjobb lenni mindenben, amit csinálok. Elkezdtem 3D-vel foglalkozni. Nagyon élvezem. Tíz év múlva szerintem mindenkin lesz szemüveg, a művészetet csak virtuális valóságon keresztül fogjuk látni.

És azt szeretni fogja?

Akarom.

Izgalmasabb lesz, mint elmenni egy képtárba, beülni egy moziba?

Nem azt mondom, hogy izgalmasabb, de túlságosan fiatal vagyok ahhoz, hogy azt érezzem, kész vagyok, nem akarok többet tanulni, ez nem az én világom. Jó esetben van még hatvan évem. Halálosan izgalmas beleállni egy olyan témába, amelyben még kezdő vagyok. Főleg így, hogy felépítettem valamit, amiben már nem vagyok az. Nem akarok úgy viselkedni, mint egy nyolcvanéves ember, aki joggal érzi úgy, hogy ő már túl idős ahhoz, hogy valami újat elsajátítson.

Milyen férfitípusra mondja azt, hogy igen, ő az, aki hatással van rám?

A zsigeri szexualitással kapcsolatos dolgok nálam nem működnek. Engem egy férfi akkor tud megfogni, ha intelligens, kíváncsi a világra, és van fantáziája. Ehhez nyilván darwini külső párosul. Az izmos pasik egyáltalán nem vonzanak.

Bár a testéből alig-alig mutat valamit, nagyon érzéki a képeken.

A csupasz váll is lehet szexuális. Sanghajban voltam, jött velem egy lány, aki a kiállításom anyagát nézte. Az egyik képemre azt mondta: „Ezen nagyon szexuális vagy.” Egy másikra pedig azt: „Itt nagyon semleges vagy, nincs benned semmi olyan.” Annyira megérezte, hogy mikor milyen lelkiállapotban voltam! Egy nagyobb vérmérsékletű szituáció után készült képemről is elmondta, mi játszódhatott le bennem, amikor a fotó megszületett. Hogy egy illetőnek azt akartam megmutatni, tessék, itt vagyok, ezt veszítetted el!

 

Az aranyhalas portré mögött is történetet sejtek.

Akkor ért véget egy párkapcsolatom. Egy évig voltunk együtt. Azt hittem, vele fogom leélni az életemet, mire hirtelen bejelentette, hogy elhagy, és elköltözött. Másnap csináltam azt a képet.

Hol nőtt fel? Budapesten?

Igen. Kertes házban. Felmásztam az almafára, és három óráig nem lehetett leszedni. Távcsővel figyeltem az embereket. Senkit és semmit nem értettem. A szüleimet sem.

Ők értették a lányukat?

Nagyon is! Hagytak, terelgettek. Voltak nagy vitáink. Amúgy szófogadó voltam, visszaszorítottam az igényeimet. Sosem tudtam kérni. Nagy volt bennem a megfelelési kényszer. Sok évbe telt, míg megtanultam, hogy kifejezhetem, mit szeretnék, mire vágyom. Vagy ha valami nem tetszik, mondhatok nemet.

Vannak képei, amelyeken „gumiarccal” van jelen. Másokon meg „kifordul” önmagából.

Néha szeretnék kilépni a bőrömből. Azok a fiúk például, akikbe beleszerettem, mindig átlagos lányokra cseréltek le, mert a femme fatale-t látták bennem. Lehet, hogy kifele az vagyok, de érzékeny is nagyon. Leviszem az egómat, és adok. Nincs meg bennem az ősnőiség, mint sokakban. A szolárium, a műköröm, az arcpakolás idegen tőlem. Nem tudok annyit foglalkozni magammal. Nem érdekel. Inkább felveszek egy bő inget, s abban egész nap elvagyok. Csak érezzem, hogy szeretnek. Erre az egyre van a leginkább szükségem.

Mitől tud a leginkább meghatódni?

A szép dolgoktól. Azokat szeretem konzerválni.

Hogyan?

Fotókkal. De az embereknek már annyira magas lett az ingerküszöbük, hogy azt mondják, szép, szép, és már lapoznak is tovább. Három másodpercnél tovább nem tudják rajta tartani a szemüket. Írni szeretnék. Sci-fit. Vannak pillanataim, amikor megmagyarázhatatlan érzések futnak át rajtam. Vagy olyan álmaim vannak, olyan szereplőkkel, hogy magam sem hiszem. Nagy mélységeket és nagy magasságokat élek meg. Tudok nagyon boldogtalan, nagyon kiegyensúlyozatlan lenni. Magány, fájdalom, önsorsrontás – ezt az utat gyakran megteszem. Aztán meghallok egy kellemes zenét, és kinevetem magam. Olyan az életem, mint egy mozi. Valahol, valamikor, úgy látszik, erre fizettem be.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/27. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
dac

DAC: hat gól, remek játék, nagyszerű győzelem

Max Verstappen

Verstappen nyert Silverstone-ban

Ozark

SOROZATDARÁLÓ: Könyvelőből lett egy drogbáró jobb keze

(Fotók: Mirkó István

Otthonunk, a hátsó füves

rendőrség illusztráció

Kizuhant az ablakon egy kétéves gyerek

Liszka József és Ág Tibor a SZMNT 1994. áprilisi komáromi közgyűlésén (Forrás: A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának fotótára)

Az egykori Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.