Pihenő

Nyomógombok és billentyűk új szerepben

Folytatjuk a kiszuperált elektronikai cikkek újrahasznosításának témáját. Marek (illetve a Made by Forty projekt) most azt mutatja meg, miként alkalmazhatjuk számítógépes billentyűzetek nyomógombjait olyan tárgyakon, amelyek hasznosak, és meglepő hatást keltenek.
Veres István

2021. július 20. 07:35

Vasárnap
Kép Made by Forty

Talán senkinek nem jutna eszébe, hogy a kidobásra ítélt billentyűzetekkel még lehetne kezdeni valamit. Éppen ez jelentette az inspirációt Marek számára, aki szeret olyan tárgyakkal és technikákkal kísérletezni, amelyekkel korábban nem dolgozott. „Szerencsém volt, mert akkoriban éppen kapcsolatban voltam egy céggel, amelyik elektronikai hulladékkal foglalkozott. Na, ott annyi billentyűzet volt, hogy meg sem lehetett számolni” – mondja.

Zuhany és csavarhúzó

Ami a munkafolyamatot illeti, az első lépés a tisztítás volt. Mivel kidobott billentyűzetekről volt szó, a legtöbb katasztrofálisan piszkos volt, valósággal ragadtak a kosztól. Forró vizes zuhanyt kaptak, tisztítószert, át lettek súrolva, aztán mentek az erkélyre száradni (ha siettetni kellett a folyamatot, előkerült a hajszárító).

Marek kétféle billentyűzetből merített, notebookos és asztali számítógéphez valóból. Az elsőnél először szét kellett szerelni a notebookot, hogy a billentyűk kiszabaduljanak, az asztali gépek billentyűzeteinél könnyebb dolga volt, hiszen egy lapos fejű csavarhúzóval könnyedén kifeszegethetők a helyükről az egyes darabok.

A nagy kupac billentyűt át kell válogatni, és csoportokra osztani szín és alak szerint. Külön az altok, az enterek és a szóközökért felelős space-ek. Na meg a sima, betűs példányok.

Vasárnap

Váza, fülbevaló, kulcstartó

Itt kezdődött az agyalás, vajon hol, milyen szerepben is lehetne őket használni. Ha sok billentyű kerül egymás mellé, különleges hatást keltenek, így született meg a váza és a virágtartó ötlete. Egyszerű bádogedényeket kell lefújni sötét festékkel, fogni egy ragasztópisztolyt, és egyenként ráragasztani őket a felületre. A gombok a váza esetében véletlenszerű sorrendben lettek felragasztva.

A következő kísérlet a fülbevaló volt. A nyomógombok könnyűk, az akasztókampókat könnyedén be lehet szerezni, epoxidgittel két egyforma darab össze van ragasztva, óvatosan közéjük illesztve a kampó, és már kész is. Az E, A, R és az S betűért felelős billentyűkből lettek a fülbevalók, az „ears” szó ugyanis angolul azt jelenti: fülek.

Vasárnap

Az ENTER-kulcstartók megrendelésre készültek. „Ez volt az egyik első megrendelésem. Külön raktam az összes Enter gombot, átfúrtam a sarkaikat, hogy a kulcskarikát a lánccal hozzá tudjam erősíteni. A billentyűk hátlapjaira méretre kiszabott műanyag lap került. A feliratot a megrendelő kérte, ezt egy öntapadóra nyomtattuk, és ráragasztottuk.”

Egy amerikai kreatív kolléga egy egész hálószobafalat dekorált ki hasonló módon számítógép-billentyűkkel. Az eredmény nagyon látványos, a megvalósításához viszont alighanem fel kellett áldoznia az éves szabadsága nagy részét.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pcolinsky

A Sme rodina a fasisztákkal paktálva bírálja Mikulecet és a kormány javaslatát

gyermek illusztráció

A gyermeknevelés továbbra is nagyjából a harmadával faragja le az anyák bérét

sport a tv-ben

Képernyőn a Žilina, a Spartak és az Újpest meccse

s
Frissítve

Rimaszombati ipari park: megvan az első nagy beruházó

medve

VIDEÓ: Filmbe illő pillanatok – Vaszja, a fekete macska bepipult a medvére, majd elkergette

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.