Pihenő

Nyári exodus

Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel megérkezett a nyár is. A június még az a része az év legkellemesebb évszakának, amikor mindenki rohan, hogy legyen ideje pihenni a júliusi vagy augusztusi szabadság alatt. Aztán ez vagy összejön, vagy nem.
Veres István

2021. június 17. 11:20

Vasárnap
Fotó: Unsplash

Mindenesetre tevékeny hónapunk van, hiszen sokan éppen azért építenek vagy csinosítanak valamit otthonukon, hogy a nyári vakáció során már elégedetten ringatózhassanak a függőágyban, nyugtázva, hogy „amit idénre terveztünk, nagyrészt megvan”.

A Vasárnap júniusi Háztartás mellékletében is a kivonulás a téma: szinte már minden lehetőség adott ahhoz, hogy úgy érezzük magunkat, mint 2019 nyarán. Néhány nyári rendezvény még sajnos idén is tetszhalott állapotban várja a korlátozások teljes feloldását, minket viszont már nem igazán gátolhat meg semmi abban, hogy baráti összejöveteleket szervezzünk az otthonunkba, pontosabban az udvarra vagy a kertbe. Az ilyen összejövetelek legfontosabb kelléke újabban a kerti grillsütő. A következő oldalpáron ezért áttekintjük a kerti grillek fajtáit, hogy mindenki ki tudja választani a neki megfelelőt. Szólunk a nyári konyhákról is, hiszen nyári konyha nélkül a nyár olyan, mint a Szerencsekerék szerencse nélkül. Aki építkezne, de nincs türelme megvárni, amíg felhúzzák a falakat, válassza a konténerházat – ezek előnyeiről és hátrányairól is szó lesz, valamint az ismét divatos régi padlóburkolatokról, a mozaikmintás cementlapokról. A Műhely rovatban bemutatunk egy egészen elképesztő projektet: Marek barátunk felújított és modernizált egy hatvanéves Tesla rádiót.

Ha tehetjük, ne maradjunk a négy fal között. Voltunk ott eleget.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/24. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Milan Krajniak

Egyezség született: A járványhelyzet súlyosbodása esetén nem kell fizetni a tesztért

koronavírus utazás

Mit csináljunk, ha külföldön eltűnik az úti okmányunk?

telefon k

Rendkívül drága a mobiladat Szlovákiában

koronavírus utazás

Kössünk covidos utasbiztosítást!

koronavírus Franciaország

Könnygázt vetettek be a Párizsban az új korlátozások miatt demonstrálók ellen

Szilágyi Áron

Szilágyi: hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.