Pihenő

Nosztalgiamozi Farkas Antallal

Csak az életben volt párja, a szakmában nem. Ott egy volt, és összetéveszthetetlen. Különleges a maga nemében. Falstaff és Böffen Tóbiás egy személyben.
Szabó G. László

2021. augusztus 5. 09:22

Vasárnap
- Szkárossy Zsuzsa felvétele

Pillanatokat kapott Fábri Zoltántól, hogy a Körhinta egyik drámai jelenetében a puszta tekintetével állítsa meg Bíró Mátét, aki már ott állt a szakadék szélén. Farkas Antal úgy nézett Soós Imrére, olyan szemekkel, ahogy csak egy nagy színész tud nézni, szavak nélkül állj!-t parancsolni.

 

Mindketten mélyről jöttek. Hasonló sors, hasonló életút. Parasztcsalád, földművelés, nyitott kapu a színművészeti főiskolán. A negyvenes évek vége felé járunk, előnyt élvez minden munkás-paraszt káder. Így kerül egy osztályba Soós Imrével, Psota Irénnel, Berek Katival, Hacser Józsával, Váradi Hédivel.

Farkas Antal távol a világ zajától, az öcsödi tanyán nőtt fel. Nyáron kint rotyogott a gulyás a szabad ég alatt, állatokat legeltetett, lovas kocsival járta a környéket. Tízéves korában vendéglőt vett az apja Szarvason, új élet kezdődött a családban. A nagyra nőtt tanyasi gyerekből kisvárosi fiú lett. Tizenhat évesen bekerül az ipartestületbe, és tanonc lesz az iskola mellett. Három esztendővel később már kezében a főzési, borászati, felszolgálási, cukrászati diploma. És behívják katonának. „Sorba állítottak bennünket, keresztény jobbra, zsidó balra. A kereszténynek puskát nyomtak a kezébe, a zsidónak lapátot. Így mentünk az orosz frontra.” De ott is szerencsés volt. Minden bajt megúszott, pedig két évig harcolt a legelső vonalban. Ahogy ő mondta: „Egy lukban.” Négy géppuskásnak volt a parancsnoka. Ott élt a lövészárokban. Semmitől nem rettent meg. „Mindenen túl tudtam tenni magam” – közölte nem kis elégedettséggel a hangjában. Pedig volt elég tragédia a családjában. Édesanyját megfosztották a ki tudja, hány hold földjétől, ment mind a közösbe. Apjától elvették a vendéglőjét. Nem sokkal később elütötte egy orosz teherautó. Ott, helyben meghalt. Történt mindez pár hónappal 1948 karácsonya előtt. Farkas Antal akkor már főiskolás volt. Korábban mindenütt rosszul tanult. Volt, hogy bukdácsolt. A színművészetin jeleskedett. Még csak nem is jegyzetelt. „Remekül mondtam mindent, amit rám bíztak – büszkélkedett. – Száznyolcvan centis, jó kiállású, szúrós szemű legény voltam.”

Várkonyi Zoltán vette fel 1951-ben az akkor megalakult Néphadsereg Színházba. Abból lett a Vígszínház, amelynek élete végéig, csaknem hatvan évig volt hűséges tagja. Rengeteg darabban játszott. Katonát, jegyzőt, tengerészkapitányt, tanítót, porkolábot, rendőrt, testőrt, vonatvezetőt, káplárt, őrmestert, nyomozót, tűzoltót, spártai hírnököt, csendőrt, városatyát, hordárt, művezetőt, kasznárt, téeszelnököt, házmestert. Mindent, ami jött. Filmezni is sokat hívták. A nyugatnémetek éveken át hozták-vitték, mert a magukénak érezték. Negyvenhét filmjükben játszott fontos szerepet anélkül, hogy beszélte volna a nyelvüket. De angol, francia, svájci produkciókba is bekerült. Volt, hogy tíztől kettőig a Vígszínházban próbált, négykor már repülőn ült, estétől hajnalig forgatott, reggel vissza, Budapestre, és tízkor már színpadon állt. Aludni a forgatások szünetében tudott, vagy hazafelé, a repülőn. Fejtörést egyetlen szerepe sem okozott neki. Elolvasta, megtanulta a szöveget, és eljátszotta, amit el kellett játszania. „Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni” – mondta. Hannibál tanár úr, Szakadék, Külvárosi legenda, Csempészek, Égi madár, Vasvirág, Dúvad, Pár lépés a határ, Zápor, Két félidő a pokolban, Fotó Háber, A kőszívű ember fiai, A tizedes meg a többiek, Húsz óra, Sellő a pecsétgyűrűn, Hideg napok, Tűzoltó utca 25. Jeles rendezők legendás alkotásaiban láthatjuk.

Kora egyik legjelesebb karakterszínésze volt. Nagy epizodista. A legnagyobbak egyike. Állami kitüntetésben mégsem volt része soha. A Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat kapta csak meg, mégsem volt benne sértődés egy fikarcnyi sem. „Én vitéz vagyok – jelentette ki hősiesen. – Három vitézségi érmem van a frontról, felvettek a vitézi rendbe. Vitéz Farkas Antalként harcolok. A Vígszínház falait védem.”

Legemlékezetesebb színpadi alakításainak egyikét a Gárdos Péter rendezte Óz, a csodák csodája 1992-es változatában nyújtotta. Óriáscsecsemőnek öltöztették, világoskék, csipkés overallba. Babakocsiban tolták be a színpadra, szájában cumival. Ha meccs volt aznap, berakta magának a tranzisztoros rádiót a párna alá, kicsit balra fordította a fejét, és úgy várta mozdulatlanul az eredményt. Erről egyetlen kollégája sem tudott, csak a kellékes, aki ott állt mellette, amikor befeküdt a kocsiba.

Négyszer nősült. Szerették a nők. „Tapadtak rám, mert mindig sok pénzem volt” – állította. Tájolt valahol a Vígszínház, még az ötvenes években. A fiatal Farkas Antal élt minden lehetőséggel. Jóízűen, vaskos humorral mesélte már élete alkonyán: ott térdelt előtte a kiválasztott, repült vele fel a csúcsra, amikor szapora tevékenységében a leányzó egy pillanatra szünetet tartott, megtörölte az ajkát, és boldogan felsóhajtott: „Ha ezt az én drága édesanyám látná! Hogy nekem egy fővárosi színész udvarol!”

Nyolcvannyolc éves volt a fővárosi színész, amikor 2010 szeptemberében hirtelen megállt a szíve. Még elbúcsúzni sem volt ideje senkitől. Szépen, halkan hajózott át a túlsó partra.

 

 

Bakacsi Alice, a Pesti Színház művészeti titkára

Vett egy kiló libatöpörtyűt, és beöntötte az öltözői fiókjába. De csak úgy lazán. Megfogott, s azt kérdezte: Szereted a töpörtyűt? Akkor gyere, egyél! Fésű, hajszálak, gyűrött papír zsebkendő, volt minden a fiókban. A másikban meg kenyér. A kaja körül forgott az élete. Egészen más kategória volt, mint Páger Antal és Bárdy György. Sokkal egyszerűbb ember.”

 

Hullan Zsuzsa

Farkas Tóni bácsi nekem a szívem csücske. Volt benne valami, amitől szívesen távol tartottad volna magad, mégis azt mondom, szeretnivaló ember volt. Nagy adag természetességgel, nyerseséggel, semmit nem palástoló szókimondással. Szándékosan durva sosem volt. Szurkapiszka sem. Inkább olyan ősember típus. Ami a szívén, az a száján. A szabadosságának, a közönségességének is volt valami bája. A megismerkedésünk első percében kialakult szimpátia segített át azon a pillanaton, amikor akár meg is sértődhettem volna egy durvábbnak tűnő mondata vagy a karcossága miatt. De mindig éreztem rajta, hogy olyan fadarab, amelyik elhasad. Nincs lecsiszolva, cizellálva. Tóni bácsi olyan ember volt, aki a kolbászt magától értetődőn a kezében fogta. Egyáltalán nem jellemezte a késsel-villával való létezés. Vele úgy lehetett viccelődni, egymás humorát nagyon jól működtetni, hogy tudtuk, mélységben meddig lehet elmenni a másiknál. Semmi nem volt sértő vagy bántó abban, amit néha egymás fejéhez vágtunk, és egy kívülálló talán nem is érthetett.

Nagyon egyszerű volt a kommunikáció közöttünk. Tóni bácsi egyenes volt, mint a kilőtt nyíl. Ha valaki nehéz kőnek gondolta őt, akkor ütve érezhette magát.

Talán egy hónappal a halála előtt nagyot beszélgettem vele az öltözőjében. Két és fél órán át csevegtünk. Elmondta azt a Villon-verset, amellyel anno felvételizett a színművészeti főiskolára. A végén, mint egy huncut gyerek, azt kérdezte: Fasza volt, mi? Mintha csak egy játszótéren ültünk volna, két pajkos gyerkőc. Hatalmas, magától értetődő szeretet áradt belőle. Ha a büfében futottunk össze, ott is mindenféle hagymázas romantizálás és erőltetettség nélkül öntötte rám a történeteit. Éreztette, hogy kedvel. Hogy én téged szeretlek, Hullám Zsuzsa, mert én neki az első pillanattól Hullám Zsuzsa voltam. Nem volt hajlandó másképp szólítani. Meglátott, és már ordított is, hogy itt van a Hullám Zsuzsa! Biztos, ami biztos, kitette, hogy Hullááám! Élete végéig ilyen szeretetteli játék volt ez a részéről.

Elégedett ember volt. A Duna-parton lakott a feleségével, a Magyar Tudományos Akadémia közelében. Egy szocialista stílusú házban a klasszicista épületek között. Rengeteg madarat tartottak az erkélyükön. A sajátjaik voltak. Háló fedte az erkélyt, pintyek, papagájok röpködtek szabadon a szobákban. Aki nem ismerte Tóni bácsi lakását, azt képzelte róla, hogy buldogja van, de neki madarai voltak. Drabális férfi volt olyan kezekkel, hogy tíz diót meg tudott törni egyetlen roppantásra. Baráti gesztusként néha jól hátba vágott. Nem volt tisztában az erejével, hogy ha megbök egy ujjával, majdnem hasra esel.

Sokat változott a világ azóta, hogy én főiskolás voltam. Nem is tudom, tűri-e a nyomdafestéket, amit most elmondok. Megjelent valaki csinosan a társalgóban, Tóni bácsi ott ült terpeszben az egyik asztal mellett, a sapkájában, amit odarakott maga elé, mindig volt vagy két marék cukorka, s mindenkit kínálgatott. Ha magától nem vett az illető, biztatta, hogy kóstolja meg. Nem lenyelni, szopni! – mondta. Egy pillanatra fennakadt az illető szeme, de Tóni bácsi esetében ezt úgy kellett érteni, ahogy mondta. Hátsó gondolat nélkül.

A színpad szent volt az életében. Fegyelmezett színész volt. Bepróbálta a karaktert, és adott instrukciókon belül fejlődött nála a figura. Soha nem értem tetten, hogy kilengett vagy komiszkodott volna. Nem csinált mást, mint amit bepróbált. Hihetetlenül jó ritmusérzékkel poentírozott. De nem szeretett próbálni. Elolvasta a darabot, s mint Kis Manyi, ösztönből tudta, hogy mit kell csinálnia. A próba hatodik hetében már halálosan unta magát. Ő már a negyedik napon kész volt a szereppel. Nem értette, mit kell azon próbálni, ha már egyszer megvan. A Sok hűhó semmiértben egyszerűen zseniális volt. Azt a mai napig emlegetjük. Kállai Feri bácsival alkottak egy párt. Tóni bácsi volt a vizsgálóbíró. Ő vallatta a csúnya dolgokat elkövetett két gazembert. Megkötözve vitték elé a bűnösöket. Káanyázás nem volt? – kérdezte. A fülemben maradtak a szavai, mert minden alkalommal úgy mondta el, azzal az őszinteséggel és azzal a tudattal, hogy erre bejön a nevetés. Be is jött. Nagyon értette, hogy mit hogyan kell előadni. Amikor vége lett a vallatásnak, azóta is fülig ér a szám, ha erre gondolok, nagy nehezen feltápászkodott a székről, nem túlságosan vastag karikalábakon szép lassan kifelé vitte a nem kis súlyát, miközben azt mondta: Akkor én most előrerohanok. Fetrengve nevettek a nézőtéren.

Nemcsak enni, főzni is imádott. Isteni szakács volt. A feleségének aligha kellett ott állnia a tűzhely mellett. Tóni bácsi lejárt a henteshez, megvoltak a kofái a piacon. Mindent beszerzett. Vígszínházi kolléganőnk, Bartha Mária ott lakott a közelében. Egyedül élt. Tóni bácsi gyakran átszólt neki, hogy Mari, főztem, viszek! És vitte neki nagyon gyakran, mert óriási szíve volt. Átdöcögött hozzá a saját maga készítette finomságokkal. A kolbászt is ő töltötte otthon, a saját szájíze szerint. Mindig hozott belőle a színházba. De nem azért ült a társalgóban, hogy jóízűen falatozzon, hanem hogy mindenkit megkínálhasson.

Sosem volt haragos, nem pufogott. Mindenről megvolt a véleménye, de nem hangoztatta. Régi történet. Próbálták az Antonius és Kleopátrát. Koncz Gáborral csak a darab elején jelentek meg. Hosszú előadás volt, fél tizenegyig tartott. Végeztek az elején, de a tapsra ott kellett maradniuk. A próbákon azonban mindig hazaengedte őket a rendező. A premieren már ki kellett várniuk az előadás végét. Ott álltak az ügyelő mellett, s Tóni bácsi észrevette, hogy Ruttkai Éva mint Kleopátra madzagot tesz a mellkasára. Az volt a kígyó. Mi történik itt? – kérdezte csodálkozva Koncz Gábortól. – Kleopátra udvarhölgyei, Kútvölgyi Zsike és Soproni Ági kifingottak? Ruttkai anyó is kifingott? – Az is – mondta Koncz. – Te, Matyó! – fordult Koncz felé, akinek ez volt a beceneve. – Mi vígjátékra játszottuk az elejét. Akkor ez tragédia?

Hát ilyen volt Tóni bácsi. A mai napig rengeteget emlegetem. Nagyon hiányzik. Nekem tényleg a szívem csücske.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/31. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kollár

Kollár elárulta, milyen feltételek mellett maradna a koalícióban

útlevél tasr

A parlament kedden sem foglalkozott az állampolgársági törvény módosításával

botek

Zalka Csaba könnyen, Botek Ádám nehezen pörgött fel a világbajnokságra

Igor Matovič
Frissítve

Bombariadó volt Igor Matovič házában

ff

Új gyártócsarnok épül Füleken

Útirányjelző tábla (a szerző felvétele)

A magyar nyelvű útirányjelző táblákat második olvasatba utalta a parlament

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.