Pihenő

Mit adott és mit vett el 2020?

Sétálok az utcán, és közben felpillantok egy épp arra haladó busz ablakára. Behálóz egy furcsa érzés, mintha egy amerikai katasztrófafilmet néznék.
Vasárnap

2021. január 20. 09:45

lelek
- Shutterstock-felvétel

Maszkban ülő emberek, mint a játékbabák, ülnek fegyelmezetten és mozdulatlan. Bárhová nézek, mindenütt csak maszkokat és szemeket látok arcok helyett. Fáradt, egykedvű és szomorú tekinteteteket. Nem jól van ez így, hogy maszkot kényszerített ránk a Covid–19. Nem jó, hogy életek vesznek a semmibe, hogy munkahelyek és állások szűnnek meg. Nem jó. De attól sem lesz jobb, ha ezt a hiányos, ideges, néha üres, olykor fásult érzést erősítem magamban, és még a semleges állapotig sem tudom felhozni a derűt a lelkemben. Amikor se jól, se rosszul nem vagyok. Csak vagyok.

Valóban oda az általános jókedv és életöröm? Oda az életünk? De valójában milyen élet az, ami most oda van? Mi az, amit valójában elvesztettünk 2020-ban? Hol van az az oda? Milyen hely az? Tudunk-e erre a helyre úgy gondolni, mint egy lehetőségre, hogy ne csak a fájdalmat és a korlátozást érezzük.

Írjunk listát!

Készítettem egy támogató, segítő listát. Ez az én listám, de ezt nem azért írom le, mert valamiféle kiváltságot jelent. Sokkal inkább a személyesség a lényeg és az, hogy neked is lehet saját, támogató listád, és persze az írás is fontos. Az írás mint terápia. Most még inkább, mint bármikor máskor az életünkben.

Elindult az átalakulás. Külső körülmény hatására, tőlünk független tört ránk a semmiből a változás. Egyik nap még boldogan utaztunk a nagyvilágban és ölelgettük a szeretteinket, a másik nap tilos lett mindkettő. Sőt, életveszélyes. Nem teheted meg, hogy nem reagálsz erre a metamorfózisra. Nem teheted meg, hogy nem adsz választ a benned felmerülő sok-sok kérdésre. Feladat van. Mindenkinek más. Egy közös van ebben, hogy tenni kell. Cselekedni. Máshogy, mint ahogy korábban megszoktad. Máshogyan, mint amiről korábban azt hitted, az úgy jó.

Már nem jó úgy. Másra van szükség. Amit halogattál, most már tovább nem tologathatod, mert nincs idő. Szó szerint nincs. A régi időnk lejárt, és aki nem tud rugalmasan részt venni ebben az átalakulásban, aki ellenáll és nem találja meg a saját új útját, annak mindenhol fájni fog. A teste és a lelke is.

A támogató lista írása élet- és jókedvmentő lehet, mert segít abban, hogy amit addig egy nézőpontból láttál, arra több szemszögből is ráláss. Segít a tudatos életvitel kialakításában és a fókusz megtartásában. A fontossági sorrend felállításában. A lelki egyensúly megteremtésében. Ezen kívül a leírt szövegnek hatalma van. Képes befolyásolni az elmét. Mert emlékezteti arra, amit elfelejtett vagy éppen elrejtett. A tegnapi gondolat szavatossága lejárt. A holnap új programot ír az elmédbe, és ha nem vagy résen, nem te fogod a saját életed irányítani és uralni, hanem a vírus.

A támogató lista értelme abban áll, hogy a negatív történések pozitív hozadékát meglássuk. De itt még nincs vége a folyamatnak. Mert miután megírtuk a listánkat például arról, hogy mit adott és mit vett el tőlünk 2020, még nem ért véget a feladat. Sőt, ezután kezdődik a valódi, kérdésekkel is támogató önsegítő munka. Nézzük ezt az alábbi példákon. Tételezzük fel, adott egy ilyen – vagy ehhez hasonló – lista.

Mit vett el 2020?

  • szabadságot
  • egészséget
  • életkedvet
  • munkahelyeket
  • személyes kapcsolatok ápolását
  • utazást

Mit adott 2020?

  • félelmet
  • új lehetőségeket
  • változást
  • szorongást
  • magányt

Mit kezdhetünk ezzel a listával, hogy valójában támogató legyen számunkra, és képesek legyünk a belőle levont következtetések és felismerések hatására olyan változásokat integrálni az életünkben, amelyek hosszú távon képesek egyensúlyban, elégedettségben és örömben tartani minket.

Nézzünk a fenti listából egy-egy példát.

Kiindulás: Elvette az életkedvem a Covid–19.

  1. Milyen jelzőkkel, tulajdonságokkal tudnád azt az életkedvet jellemezni, amit elvett?
  2. A jellemzésből válaszd ki a számodra legfontosabbat, és nézd meg, mi van a veszteség mögött. Pl. milyen tulajdonságodat támogatta valójában?
  3. Milyen elvégzendő feladatokra figyelmeztetett az, hogy az életkedved megváltozott?
  4. Mitől függ leginkább az életkedved? Külső (környezeti) vagy belső (mentális, érzelmi, lelki állapot) körülmények alakulásától?
  5. Hogyan, milyen konkrét cselekvésekkel tudod az életkedved tudatosan erősíteni? (Mi okoz felszabadult örömöt?)

Kiindulás: 2020 és a Covid–19 félelmet adott!

  1. Melyik életterületedet tudja segíteni ennek a félelemnek az energiája? (Pl. halogatás, konfliktuskerülés)
  2. Mit gondolsz, mi az, amit a félelem támogat benned?
  3. Hogyan jellemeznéd ezt a félelmet, ha emberi tulajdonságokkal kellene felruháznod? Ki lenne ő? A Te félelmed.
  4. Milyen támogató erőket adhat neked a félelmed?
  5. Válaszd ki ezek közül a számodra legfontosabb támogatást, és nézd meg, hány pozitív életérzést és cselekvést tudsz hozzá kapcsolni.

Hogyan lehet a negatív események pozitív hozadékát meglátni?

Sokszor kapom ezt a kérdést az ügyfeleimtől, hogyha valami negatív, hogyan lehetne mégis pozitív. Igazából nem az adott történés változik meg, és lesz rosszból jó, hanem a látóköröd szélesedik, változik, és ez hatással van az addigi hozzáállásodra, hangulatodra, életkedvedre és sok minden másra is. Füled, szemed lesz másra is, mint amit eddig meghallottál és észrevettél.

Nem az változik, ami kívül van, a konkrét esemény, hanem az, amit odabent, az elmédben gondolsz. A gondolat pedig érzéseket generál, az új érzések új vizualizációkat eredményeznek. Azok mentén pedig elindul az önmotiváció, a lelkesedés előre visz, új energiákkal tölt fel. A folyamat végén pedig megtörténik az a változás, amelyben észreveszed egy számodra addig kedvezőtlen esemény életedre gyakorolt pozitív hatását. Például lehet, hogy most úgy gondolod, a Covid–19 tönkretette a párkapcsolatodat, és elvette a munkádat. De az új nézőpontjaidban és az azokhoz kapcsolódó új érzésekben lehet, hogy meglátod, a kapcsolatod valójában már évek óta haldoklott vagy épp felszínes volt, és nélkülözött minden mély érzést. Lehetséges, hogy a munkád sem tett már boldoggá, csak azért csináltad, mert jól fizettek, de igazából idegen volt tőled a feladat. A járvány most leginkább azt vette el, és azt tette tönkre, ami amúgy sem szolgálta már az örömöt és a fejlődést az életedben.

Az életkedv egyik legnagyobb gyilkosa a rutin. Ugyanakkor rendszert és tudatosságot is visz az életedbe. Így van szinte mindennek két ellentétes pólusa, és a kérdés az, melyiknek mikor és miért adsz teret, és mindez hogyan hat rád. Képes vagy-e tudatosan és egyben rugalmasan a nézőpontodat megváltoztatni, szélesíteni a látóköröd, és úgy kezelni egy vágyott esemény végkimenetelét, hogy nem határozod meg pontosan, mi legyen a vége, hanem szabad teret adsz a számodra még láthatatlan történéseknek is. Bízva abban, hogy miközben mindent megteszel a célodért, olyan megoldás születik a legvégén, amely számodra a legmegfelelőbb.

Montorffy Letti író, coach, tréner

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
állampolgárság

Szakértők szerint sem hoz előrelépést az állampolgársági törvény módosítása

tüdő illusztráció

Covid-19 utáni tüntetek - Segíthet az oxigén és a rehabilitáció

kihalt állatfajok

GALÉRIA: 10 állatfaj, mely az ember miatt halt ki

Varga Anikó

Magyar vagyok. Mit jelent Önnek ez a mondat? Aki válaszol: Varga Anikó

Messenger

Akadozik a Messenger Szlovákiában

országos tesztelés

Újabb tesztelési körre készülnek a települések

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.