Mi a baj a mohósággal?

Egy-két napi dínom-dánom, holtig való szánom-bánom.

Az örömkeresés korunk egyik legfontosabb mozgatórugója. Az élvezetek hajhászása összefonódik egy olyan gazdasági szemlélettel, amely szerint a fogyasztás jó, a nagy mennyiségű fogyasztás még jobb – mert abból profit származik.

Nagy profit = gazdasági növekedés. Minden ennek rendelődik alá, minden érték, minden természeti kincs. Cserébe a jó élet ígéretét kapjuk. Dúsan terített asztalt, sikert, gazdagságot, vágyaink azonnali kielégítésének lehetőségét.

De vajon jó ez nekünk?

Nézzük meg, mi történik a világ fejlett országaiban. Annyi az élelmiszer, hogy az evés már nem szükségleteink kielégítését szolgálja, hanem élvezeti forrás. Habzsoljuk a jó falatokat. Ez lett a norma. Már nemcsak különleges alkalmakkor lakmározunk belőlük, hanem bármikor, bármennyit.

Pazaroljuk az élelmiszert. Felfoghatatlan mennyiségű ételt dobunk ki. Nemcsak mi, európaiak, hanem világszerte. A polcokon maradó, kukába kerülő, esetleg lejárt szavatosságú, de még nem romlott, hanem elfogyasztható ételekből akár 2 milliárd ember is jóllakhatna. Ez kétszer annyi, ahány éhező van a világon.

Ráadásul a reklámok által propagált élelmiszer, amit ebben a kultúrkörben nagy mennyiségben fogyasztunk, nem feltétlenül táplál, hanem éppen ellenkezőleg: gyakran legyengít, beteggé és túlsúlyossá tesz. Az elhízás mára népbetegséggé vált. Az Egyesült Államokban a felnőttek kétharmada túlsúlyos, és hasonló tendencia figyelhető meg Európában is. A súlyproblémák ráadásul nemcsak fizikai állapotunkra vannak hatással, hanem lelki életünkre, önképünkre, társas kapcsolatainkra is.

Fogyasztói társadalmunk a bőség mellett azt ígéri, hogy bárki lehet sikeres és gazdag. Ha a megfelelő státuszjavakkal rendelkezünk, akkor mi is az elithez tartozunk. Ami állandó versenyre sarkall bennünket, hiszen többnek és jobbnak kell lennünk másoknál. Ez pedig önző életstratégia. Az emberek, az állatok, az erőforrások mind csak eszközök lesznek számunkra a siker felé vezető úton. De hiába, mert sosem érhetünk célba: a státusz növekedésével ugyanis megváltozik azoknak a köre, akikhez mérjük magunkat, így mindig többre és többre vágyunk.

Hedonista társadalmunk harmadik fő pillére – a bőségben való tobzódás és a sikerhajhászás mellett – vágyaink azonnali kiélésének a lehetősége. Azt már nem is tudatosítjuk, hogy vágyaink sokszor nem valósak, hanem a tömegkultúra bábjai vagyunk, és a manipulatív reklámok túlfogyasztásra csábítanak bennünket.

Számos iparág épít az emberi jellem gyengeségeire. Egyre többféle addikció jelenik meg, a „klasszikus” alkohol-, kábítószer- és szerencsejáték-függőség mellett számos viselkedési függőség is, például munka-, vásárlás-, pornó- és internetfüggőség, amelyeknek közös jegye, hogy a csapdájukba kerülő ember elveszíti a szabadságát.

Az élet élvezete valós igény lenne, de a ma uralkodó gazdasági modell épp a valódi örömöktől foszt meg bennünket. A mai kor embere nem boldog. Az Ausztriában élő társadalomkutató, Dr. Lelkes Orsolya szerint a boldogsághoz más út vezet, s az élet olyan értékek mentén is élvezhető, amelyek építik és kiteljesítik személyiségünket.

Hagyjunk fel az eddigi – megbetegítő – szokásainkkal, törődjünk másokkal, építsünk szolidaritáson alapuló gazdaságot, önkénteskedjünk, csökkentsük ökológiai lábnyomunkat, vigyázzunk a természetre.

Ez volna a virágzó élet – szemben a ma preferált élvezetkereső élettel –, amellyel nemcsak magunknak teszünk jót, hanem környezetünknek is.

A cikk a Vasárnap 2022. november 8-i számában jelent meg, a Lélek mellékletben.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene