Melyik a legmeghatározóbb gyermekkori karácsonyi élménye? Szemet Edit

Szemet Editke

Aki válaszol: Szemet Edit pszichológus

Én egyszerűen mindent szeretek a karácsonyban. Ahogyan mostanában sokan bosszantóan írják: mindent is. Az illatokat, az ízeket, a fényeket, a szomorkás időjárást, az együtt töltött időt és az ünnep üzenetét is. Természetesen az ünnep üzenete a legfontosabb, és ezt már egészen kicsi koromtól megtapasztalhattam. Gyermekkorom karácsonyainak állandó szereplője volt az egyedül élő, 1956 óta özvegy és gyermektelen szomszédunk, Ircsi néni is. Én már beleszülettem ebbe a hagyományba, nincsenek is olyan emlékeim, hogy ne töltötte volna velünk a szentestét.

Ircsi néni igazi pozsonyi úrinő volt, csinos, illatos, de a gyerekek nyelvén sajnos nem értett. Máig emlékszem az előszobájának piros szőnyegére, ahol mindig anyumra vártam, mert sajnos gyerekként nem léphettem sem a konyhájába, sem pedig a nappalijába. Amikor nagyobb lettem, akkor értettem meg azt is, hogy Ircsi néninek milyen sokat jelentett az, hogy karácsonykor nem volt egyedül. Helyette mindig egy hangos, családi ajándékozás kellős közepébe csöppent. Mi már tudtuk, hogy jönni fog, olyankor mindig igyekeztünk egy kicsit halkabban játszani. Néha könnyesnek láttam a szemét, de biztosan csak a gyertyák fénye miatt volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?