MEGJELENT: Már mozikban a Szólíts a neveden rendezőjének új filmje

MEGJELENT: Már mozikban a Szólíts a neveden rendezőjének új filmje

A Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino, és főszereplője, Timothée Chalamet is visszatérnek a Bones and All című romantikus horrorban, mely mától nézhető a szlovákiai mozikban.

A Bones and All című, romantikus és horrorelemekkel egyaránt rendelkező film Camille DeAngelis azonos című regényén alapszik, és egy fiatal, kannibalizmust követő pár közös utazását tárja a nézők elé. A filmet a Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino jegyzi, a főszerepben pedig a közkedvelt fiatal színészt, Timothée Chalamet-t láthatjuk. Feltűnik mellette azonban az Oscar-díjas Mark Rylance is, valamint a történet másik főszereplőjeként Taylor Russell, akinek ez az első filmes szerepe.

A filmet először a 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol díjat is nyert a rendezéséért. A szakma dícséri Guadagnino filmjét izgalmas műfajkeverése, valamint látványvilága és alakításai miatt. A rendező elmondása szerint egy nagyon érzéki történetről van szó, mely egyszerre szól „a szerelem lehetetlenségéről és nélkülözhetetlenségéről”. A Bones and All mától a szlovákiai mozikban is megtekinthető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?