Marhalevél és malackoncentrátum

„Eldugta a pénzét, hogy szökni tudjon, Kisbérig hozta egy kövér ukrán” – szól a Hobo Blues Band 1996-os dala, a Keleti lány. Ebben hallottunk először Kisbérről. A kisalföldi kisváros leggyakrabban azoknak eshet útba, akik Komáromból a Balaton felé tartanak. Vagy azoknak, akik háziállatot szeretnének vásárolni. Két futballpályányi területen terpeszkedik a csütörtöki vásár, pontosabban terpeszkedne, ha nem szemerkélne az eső. „Kilencven százalék csapadékot jeleztek, ezért a román árusok el sem jöttek” – mutat egy idősebb úr a piac bejárata körüli standok és az állatvásárnak helyet adó terület közé. Néhány romániai árus így is akad, főleg függönyöket és háztartási cikkeket hoztak. Biztosan lesznek papagájok, teknősök, hörcsögök, csincsillák és fajtiszta macskák meg kutyák is, soroljuk a reményeinket az odaúton. Talán még életveszélyes madárpókot is látunk, meg szakállas agámát.

Jó napokon minden elkel

Fél kilenc körül érkezünk, és bár tényleg nincs tömeg, a kapu környéki ételes-italos bódék körül letagadhatatlan a nyüzsgés. Sokan éppen a szemerkélő eső elől húzódnak be a pléhtetők meg a napernyők alá a sörükkel vagy a papírtálcával. Van, aki csak zöldségért jött, virágért, vetőmagért vagy facsemetéért. A látogatók közül mindenki helyinek tűnik, vagy legalábbis vidékinek. A fővárosokban újabban azért is járnak piacra, mert divat. Itt nem azért.

Közelítünk az állatos térfélhez, de az emberek első ránézésre itt is többségben vannak. Tévedésünkkel akkor szembesülünk, amikor a csirkés standoknál szóba elegyedünk az eladókkal. Andrea egészen Gödöllőről érkezett, mögötte egy kisteherautó, tele madarakkal. Vagy százhetven csirkével gurult idáig, van köztük barna, fehér, kendermagos, és kopasz nyakú erdélyi is. Hány csirkét lehet itt egy nap eladni, kérdezzük, mire azt mondja, egy jó piacnapon az összes elkel. Néhány hetes csirkékről van szó, tompa tekintettel figyelik a potenciális vevőket. Nyilván sejtik, hogy mindegyik ugyanazt akarja.

„Rózsahegyről is voltak már vevőim, szlovákok, de tudtak magyarul” – mondja Andrea, amikor szóba kerül, honnan jöttünk. Egy fiatalember érkezik, két kendermagos csirkét visz, kétezer forint. „Talán még van nálam némi apró, lehet, hogy három lesz belőle” – kotorja a zsebeit, de nem talál annyit. „Vigyél akkor fél csirkét” – javasoljuk, de a kínálatban most nincs sem fél, sem sánta.

A szemközti standnál kisebb példányokat árulnak, a barnák darabja hatszáz, a fehéreké hétszázötven forint.

Nem éri meg, de van

Átballagunk a malacosokhoz, egy rácsos utánfutó mellett az eladó épp a házhoz szállítás részleteit beszéli meg a vevőkkel. „Jó, akkor délután majd kiviszem” – szól az ígéret. A szomszédos utánfutó mellett egy idősebb pár fehér gabonászsákot szorongat. Az eladó odalép az ajtórácshoz, kinyitja, és elkap egy malacot. Visítva vonaglik a kezében, de végül mégis a zsákban köt ki. Ahogy a következő is. A malackák darabja huszonhatezer forint. Tessék mondani, ön sertéstenyésztéssel foglalkozik? Igen, két anyadisznóm van otthon. És… megéri manapság ezzel foglalkozni? Nem – hangzik a válasz. Drága az etetésük.

Aki itt a piacon malaceledelt keres, könnyen talál, mert egy nagy fehér furgonból azt is árulnak. Még „Malackoncentrátum vitamin” is van, olvassuk a táblán.

Tovább érdeklődünk, miért ilyen kevés a placcon az állat. „Van itt elég marha az emberek között” – viccelődik egy idősebb úr. A fogyatkozás egyik oka a rossz időben keresendő, a másik tény pedig, hogy a piac egyre zsugorodik. A folyamatra a koronavírus is eléggé rátett. „Régen hoztuk a lovakat eladni, reggel felpakoltunk a bakra egy demizson bort, azon elvoltunk itt egész nap – emlékszik vissza ismét az előbbi hozzászóló. Megtudjuk, hogy forgalmasabb vásárokon a lókupec cigányok is jönnek, ilyen lesz például itt György-napkor, vagy néhány hét múlva Lajosmizsén. A legnagyobb állatvásárokat viszont Dabason tartják, vasárnaponként. „Ott már lószerszámok is vannak” – teszik hozzá.

Néhány méterre tőlünk elhagyott bódé szürke bádogból. Közepén egy kis ablak, felette naprágta felirat: „Marhalevél-kezelés, állategészségügyi tanácsadás”. Régebben minden állatnak úti levele kellett, hogy legyen, úgy hozhatták csak a piacra a teheneket és a lovakat. A kis ablakon benézve még látjuk is az asztalon az ott felejtett adminisztrációt, szék, toll és egy Jehova tanúi kiadványainak grafikai világát idéző színes könyvecske, címe: Mi lesz veled, világ?

Minden változik, a lángos nem

A világ még csak hagyján, de velünk mi lesz? – tesszük fel a kérdést, miután az eső is egyre jobban rázendít. Bevonulunk a pléhtetők és az ernyők alá. Én eszek egy lángost. Jó, én meg nézek valami sült kolbit. A lángososbódéban három asszonyság sürgölődik, fel is teszem a kedvenc kérdésemet, mióta sütnek itt önök lángost? Harminc éve, hangzik a válasz. Mivel az árlistán nincs sajtos-fokhagymás, ezért olyat kérünk, 550 forintért át is nyújtják a hatalmas puha forró korongot. Hallod, Marika, Pozsonyból jöttek – mondja lelkesen az egyik hölgy a másiknak, mire az hátrafordul, majd ő is mosollyal nyugtázza, hogy hát valóban Pozsonyból jöttünk ezek szerint. További harmincévnyi lángossütést kívánva elköszönünk, majd egy ernyő alá húzódunk. A mellettünk falatozó pár szlovákul beszél, kiderül, hogy komáromiak. Megérkezik a sült kolbász is, a Jóllakatlak fantázianévre keresztelt lakókocsi-konyhából.

Magyar ember evés közben nem beszél, de néha azért muszáj. Azon gondolkodom, miért áll a baloldali bódénál hatalmas sor, itt meg senki. Közben mindkettőnél ugyanazt árulják. Kolbász, hurka, hekk, csalamádé. És mit derítettél ki? Szándékosan oda mentem, ahol nincs sor, a hölgy pedig azt mondta, itt az anyukája volt az eladó, és sorok álltak itt is. De nemrég az anyuka meghalt, így kell egy kis idő, amíg a fogyasztók megemésztik a változást.

Ballagunk a kijárat felé, a párbeszédekből kiszűrődik a fő beszédtéma, a parlamenti választás. A zöldségesbódé ajtajára ragasztott plakátról a választókörzet országgyűlési képviselője, Dr. Czunyiné Bertalan Judit mosolyog az arra járókra két hagymászsák mellől. Szemben, egy deszkából épített hirdetőtáblán egy eső mosta plakát Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi estjét hirdeti, amelyet március 4-én tartottak a helyi Wass Albert Művelődési Ház és Városi Könyvtár termében. Erről már le is késtünk. Pedig csak kétezer forint volt a belépő. Azon itt már két jércét is kapunk.