Már nem tanítok

távoktató

Ami a távoktatást illeti, én magam már nem tanítok, sok volt már ez nekem. Főleg az online miatt, márciustól júniusig nem csináltam mást, csak a számítógép előtt ültem.

A doktorira meg alig jutott időm, így amivel elmaradtam év közben, nyáron pótoltam, vagyis szünetem is alig volt. De nem panaszkodom. Valamiért megfogott a nyelvészet. Olyan ez nekem, mint egy puzzle, sok befejezetlen rész van még a fejemben, de mikor egy-egy könyv, tanulmány elolvasása után sikerül „kiraknom” még egy részt, nagyon örülök. És ez így megy... Kíváncsi vagyok a képre, amit „kirakhatok”.

Persze, az éremnek mindig van másik oldala is, hiányoznak a gyerekek és a kollégák, nehezen búcsúztunk el, de végül abban maradtunk, hogy ha mindent elintézek, bármikor szívesen látnak és várnak vissza. Talán nem is kerültem volna időzavarba, ha nem jön a távoktatás. Nagyon nehéz volt, főleg eleinte. Előbb e-mailen kommunikáltunk a gyerekekkel. Ez volt, amikor napi 40-50 e-mailt jelentett. És minden gyerek várta a válaszomat. Később áttértünk a Google Meetre és a Google Classroomra. Ezzel előbb az volt a gond, hogy a gyerekek, főleg a hatodikosok és a hetedikesek, lassabban tanultak bele a programok használatába. Gyakran technikai kérdésekkel is hozzám fordultak. Az online órákon pedig a kamera, amit kevesen akartak bekapcsolni, de még ha bekapcsolták is, nehéz volt őket beszédre ösztönözni, sokan szégyellték a hangjukat, azt, hogy látják őket kamerán keresztül, és ilyenek. Emellett persze nehéz volt ellenőrizni, hogy megtanulták-e a tananyagot, hiszen mind a felelés, mind a felmérők kijátszhatók, a gyerekek meg nagyon kreatívak tudnak lenni e téren is. Aztán azért, hogy mindenkinek meglegyen a tananyag és ismételhessék is, oktatóvideókat készítettem. Azokra büszke vagyok! Jól sikerültek, csak órákba telt, míg a szöveget megfogalmaztam és a prezentációt elkészítettem, miközben 6-tól 9-ig minden osztályt tanítottam, plusz a gimiben is. Szóval, hogy összefoglaljam, elméletben jól hangzik, hogy a távoktatásnak is vannak előnyei, pl. a gyerekek digitális kompetenciája fejlődik, megtanulnak tanulni stb., de közben sok mindenről lemaradnak. És itt akkor még a pedagógusokról nem is beszéltem. Az egyik kolléganőm, aki épp most ment nyugdíjba, szintén online oktatott, megtanulta a Meet és a Classroom használatát. Pedig előtte alig tudott egy e-mailt megírni. Tehát, rengeteg fáradság és kihívás elé néztek az utóbbi hónapokban mindannyian. Csak remélni tudom, hogy minél előbb visszaengedik a gyerekeket az iskolákba. Mindenkinek jobb lenne: gyereknek, tanárnak, szülőnek egyaránt.

Dančo Jakab Veronika, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének doktorandusza

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/5. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?