Pihenő

Lenn az alföld tengersík vidékin. GALÉRIA

Petőfi Sándor közismert versénél talán nem is kell jobb marketing a végtelen dél-alföldi tájnak, de városait, épített nevezetességeit se hagyjuk ki, azt tehát, amin megakad a rónát pásztázó tekintet
Rizsányi Attila

2020. szeptember 29. 12:44

trianon
Kép: Shutterstock, MTI

Trianoni túrasorozatunk mostani részében Magyarország déli határáig suhanunk, hogy onnan észak felé visszatekintve belássuk a Dél-Alföldet, ellátogassunk a térség néhány városába, nevezetességéhez – kezdve a régió központjánál, Szegednél.

Dóm, tér, árkádsor

Nem kétséges, hogy Szegedre látogatva, ha nem is az első, de mindenképpen kihagyhatatlan megálló a neoromán stílusú fogadalmi templom, az ország egyik legnagyobb bazilikája – és ezt a magasságot különösen jól érezteti az előtte elterülő tér, amely egyben színház is. Persze nem egész évben, csak a Szegedi Szabadtéri Játékok idejére változik azzá minden évben, hiszen a teret körülvevő árkádsor miatt is kiváló az akusztikája; kis tervezéssel lehet éppen egy ilyen kültéri színházi esthez igazítani a látogatást. Ha sikerül, ha nem, a templom megtekintése után ezt a bizonyos árkádsort ne hagyjuk ki, egy történelmi körsétával kecsegtet ugyanis: az itt létesített nemzeti emlékcsarnok a magyar történelem, irodalom, művészet, tudomány legnagyobbjait sorakoztatja fel portrészobrokkal, domborművekkel.

Innen két irányba is különösen érdemes lehet továbbindulni. Az egyik lehetőség, hogy a várost átszelő Tisza mentén folytatjuk az andalgást, megnézzük az árvízi meg a tiszavirágzás emlékművét, a hidat, betérünk a Móra Ferenc Múzeumba vagy a kőszínházba. A másik pedig, hogy a tudományegyetem és a nagyáruház épülete között átvágunk a Kárász utcáig, a megyeszékhely legjelentősebb sétálóutcájáig, és ezen eljutunk egészen a Széchenyi térig, ahol többek között az új városházát és a Sóhajok hídját is megtekinthetjük.

Pusztaszer

Szegedről mindössze félórányi autókázással eljutunk Ópusztaszerre, márpedig, ha ebben a térségben járunk, ez kihagyhatatlan megálló – különösen egy Trianon-túrán. A Nemzeti Történelmi Emlékpark valójában egy szabadtéri múzeum és skanzen, van itt néprajzi gyűjtemény, nomád park és vízügyi kiállítás. A jurtára, avagy a favázra épült kerek nemezsátorra emlékeztető pavilonban az emberek és az erdő kapcsolatát bemutató kiállítás látható, a rotundában pedig a park leghíresebb látnivalója, a Feszty-körkép, azaz Feszty Árpád (egyébként Jókai Mór veje) A magyarok bejövetele című körképe. Ez a panorámafestmény a honfoglalást ábrázolja, 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű, és a vászon Londont is megjárta, elvitték ugyanis a Világkiállításra, így az 1894-es első átadás után a visszakerülést követően 1909-ben volt egy második is. Az ópusztaszeri kirándulást pedig kiegészíthetjük egy-egy urbánusabb, szentesi vagy csongrádi nézelődéssel.

A Dunán innen

Ha a dél-alföldi régió nyugati partvidékéig jutunk, ott Baja vár bennünket, no meg Kalocsa. Ha láttuk a szegedi Új zsinagógát, akkor a bajait se hagyjuk ki, amelyben a városi könyvtár működik, ezért az olvasóterme egészen különleges élményt nyújt. A Szentháromság téren átfut a Sugovica folyó, amely a Duna egyik mellékága, és itt áll a Grassalkovich-kastély is, amely jelenleg városházaként funkcionál.

Galéria
Kiskőrös, Petőfi szülőháza-1
d-2
f-3
g-4
+2

Hajóson a Pincefalu – Európa legnagyobb összefüggő pincefaluja – lehet és legyen a megállónk, ahol a sváb pincék sorakoznak, egyforma stílusban és magasságban, és ha baján a halészlé volt kötelező, akkor itt nyilván a borok. Kalocsán a barokk érseki bazilika, az érseki könyvtár és kincstár épülete, valamint az itteni Szentháromság tér lehet kiindulópont.

Hírös város az aafődön…

… természetesen Kecskemét, de Kalocsáról oda tartva – és ha már Petőfi lépten-nyomon felmerül – mindenképp meg kell állni Kiskőrösön, ahol megtekinthető a leghíresebb magyar költő szülőháza – rendkívül hangulatos, alacsony parasztház, úgyhogy vigyázzon a fejére az ajtóknál nemcsak az, aki magas.

Kecskemétre, a Magyarország mértani középpontjához legközelebb eső városba érkezve pedig a szecesszió fogad bennünket: ebben a stílusban épült a Városháza, és itt tekinthető meg a Márkus Géza tervei nyomán épült Cifrapalota. Hogy mennyit járunk a városközpontban, rajtunk múlik, mert ahogy Szegeden, itt is van vadaspark, kitérőt tehetünk oda, vagy akár a Kiskunsági Nemzeti Parkba.

Ha rónánk tovább a kilométereket, akkor most csak két okot mondunk amellett, hogy Békéscsaba felé vegyük az irányt. Az egyik, hogy útba esik Szarvas, ahol a fennmaradt néhány szárazmalom egyike tekinthető meg, az Arborétum pedig több mint 1600 növényfajtát sorakoztat fel. A másik ok, hogy már a Vasárnap is járt itt, a lassan ötven éve múzeumként működő békéscsabai Szlovák Tájház udvarán Péli Magdolna fogadta Mayer-Ázsoth Rékát tavaly ősszel, a riport után saját szemünkkel is érdemes szétnézni.

És legyen egy harmadik ok a kocsikázás mellett: a térségben egymást érik a jobbnál jobb gyógyfürdők, járjunk akár Szegeden, Mórahalmon, Csongrádon vagy Szentesen, netán Makón, esetleg Szarvason vagy Békéscsabán; és megnézhetjük magunknak a gyulai várfürdőt is. Szóval a balatoni túránk után erre se feledjenek el fürdőruhát vinni, bármennyire is a puszta róna jut róla elsőként az eszünkbe!

A Sóhajok hídja

Nemcsak Velencében van ám, hanem Szegeden is, bár a nevét onnan kaphatta, hisz fedett. A szegedi Városházát és a Bérpalotát köti össze. Valójában egyetlen személy és egyetlen nap miatt készült el: Ferenc József az 1879-es szegedi nagy árvíz után ellátogatott a városba, és hát mégsem várhatták el tőle, hogy az utcán menjen át a Bérpalotából a Városházára – építettek egy hidat a két épület közé.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

A békéscsabai szlovákoknál

2019. november 21. 09:00

A békéscsabai szlovákoknál
Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič
Frissítve

Tíznapos karantén várhat azokra, akik nem vesznek részt az országos tesztelésen

Richard Sulík

Jövőre több városban is olcsóbb lehet a távfűtés

koronavírus

Az emberek 44,4%-a biztosan részt vesz az országos tesztelésen

koronavírus

A magánorvosok szerint nem készítették elő megfelelően az országos tesztelést

Naszvad

Újra behúzta a kéziféket a naszvadi fürdő

tarkovic

Tarkovič lett Hapal utódja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.