Lelki fröccs: Megértés

Vasárnap

Valójában sosem tudjuk megérteni a másik embert. Csak azt hisszük, hogy igen. Lehet, hogy ez is pont elég?!

Az alapkommunikáció során gyakran elhangzik a megértem, értelek, értem, amit mondasz, megértelek kifejezések. A valóságban azonban, ha mélyebbre megyünk, szinte lehetetlenség megérteni teljes mértékben olyasvalaki mondandóját, aki nem mi vagyunk. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Ehhez ismernünk kell ugyan a legalapvetőbb kommunikációs modellt. Nyugalom, nem holmi kacifántos elméletekkel jövök elő, ha leírom, te is a fejedhez kapsz majd, hogy ja, tényleg. A modell azt mondja, ahhoz, hogy egy interakció (vagyis kommunikáció) létrejöhessen, három dologra van szükség: adó, vevő, csatorna. Az adó az, aki éppen a történetet meséli, a vevő te vagy, a csatorna pedig a kettőtök közti „távolság”.

Ha összességében szemléljük, nagyon érdekes: ugyanis az adó is gondol valamit, azt elmondja. Az információ az ő fejében lévő információk, tapasztalatok, tudása alapján épül fel, vagyis az, amit mond, az ő szűrőjén keresztül érkezik meg hozzád. Ehhez jössz te mint vevő, vagyis felveszed az őáltala nyújtott információt, ezt azonban a saját szűrődön (tapasztalásodon, tudásodon) keresztül teszed meg. A csatorna pedig az a hely, ahol eleve torzulhat az információ, például külső zajok, zörejek formájában. Az információ átment, de vajon tényleg azt akarta közölni az illető, ami megérkezett? Ezért fontos, hogy valóban meghallgassuk őt, visszakérdezzünk, időt adjunk a mondandója kifejtésére. Ha tehetjük, ne essünk abba a hibába, hogy megértésnek hisszük azt, ami valójában önmagunk élethelyzetének azonosítása. Megértéssel teli szép hetet!

 

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/4. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?