Lelki fröccs: Megálló a jelenben

vasarnap

Ott állt a lankák közt. Szemlélte a tájat. A nap lemenőben volt. A sugarai már nem érték a körülötte lévő teret, csak a dombok ormait ölelték körbe.

A fenyvesek szinte teljes csendben, szikáran magasodtak. A végtelen pillanatot a társaság morajlása szakította meg. A társaság, amely ugyan alkalmi volt, mégis mérhetetlen fontossággal bírt. Ott volt. Jelen. A saját jelenében. Hallotta a körötte lévő emberek beszélgetését, énekét, háttérben a meg-megroppanó tűz hangját, mégis minden olyan volt, mintha egy szűrőn keresztül érkezett volna. Nem az volt a lényeg, hogy mit mondtak, hanem maga a jelen, a pillanat. Azt próbálta élni, és megélni. Jelen lenni a saját jelenével. Átérezni zsigereiben a pillanatot, hagyni, hogy szétáradjon a testében, s az érzésnek hatására mosolyra derüljön a szája. Valójában a lelke mosolygott. A szeme csak gyűjtötte az információt, a képeket, a történéseket, a boldog és kifejező embereket, akik mindannyian élték a maguk kis csodáját ezen a lankák közti estén.

Élte és megélte a pillanatot, és raktározta. Későbbi, koszos időkre, akkorra, amikor szüksége lesz a lélektankjának feltöltésére, amikor a derű helyett ború köszönt be. Tudta ugyanis, hogy amikor a léleknek tankja kiürül, valahonnan fel kell tudni tölteni. Éppen ezért kell a jelent élni és megélni, hogy a későbbi szűkös időkben legyen mihez nyúlni.

Akkor, amikor megbizonyosodd róla, hogy a szíve túlcsordult a megéléssel, a szeretettel, leengedte a szűrőt, s a saját jelenéből visszatért a valódi jelenbe, oda a lankák közé, az alkalmi társasághoz, amely mérhetetlen fontossággal bírt.

 

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?