Királynő, vaskoronával: Uhrik Teodóra, a Liszt- és Kossuth-díjas balerina

Neve a Pécsi Balett nagykönyvében rögtön az első oldalon szerepel. Táncosok egész sorát formálta, nevelte, tanította. Megírta A klasszikus balett képeskönyvét. Koreográfusként és dramaturgként sem vallott szégyent soha. Zenés és prózai darabokban többször is láthatta már a közönség, de filmekbe is hívják. Nemrég egy rockegyüttes klipjét vitte sikerre. Azóta az olasz Vogue királynője volt. Ez mind ő: Uhrik Teodóra, a Liszt- és Kossuth-díjas balerina.

Két gyermek édesanyjaként és feleségként hogyan bírt ennyit dolgozni? De kérdezhetem azt is, hogy miképpen tudott minden fronton helytállni?

Hatvan éve vagyok a pályán, sőt már inkább hatvanegy. Sok mindenben biztos vagyok, de hogy teljes értékű anya voltam-e, azt nem tudom. Napi nyolc óra munka mellett nem mindig tudtam úgy teljesíteni, ahogy szerettem volna. Iván, a fiam születésekor még nem is volt olyan, hogy gyermekgondozási segély. Egy hónapos szülési szabadság után vissza kellett térni a munkába. Ha éppen nem volt kire bízni a gyereket, babakocsiban toltam be az öltözőbe. Lovas Pál személyében csodálatos pótapát kapott. De Pali is ugyanazt az időbeosztást élte, mint én, hiszen ő is a Pécsi Balettban táncolt. Reggel tíztől délután kettőig-háromig a balett-teremben vagy a színpadon dolgoztunk, este pedig előadásunk volt. Otthon maradni az én időmben nem lehetett. Ehhez a szakmához katonai erő kell. Az önmagunkkal szembeni szigor elengedhetetlen. Bennem még most is sok erő és kreatív energia van. Ezen én is elcsodálkozom néha, közben boldogít a tudat, hogy különböző pozíciókban továbbra is ott tudok állni az együttes mellett. Hihetetlen mennyiségű munkát tudtam belepréselni az életembe, de remélem, még mindig eszembe jut valami. Az, hogy most a Pécsi Balett ügyvezető igazgatója vagyok, vaskorona a fejemen. Nem könnyű feladat, de élvezem.

Hatvan év óriási elkötelezettséget jelent. Erre csak egy hűséges alkat képes.

Gondolkodom.

Min?

Hogy ez vajon kényelemből fakad-e nálam? A hűségesség! Hogy ott voltam, és nem mentem tovább. De nem kellett mozdulnom, mert folyamatosan táncolhattam, mellette pedig annyi mindent csinálhattam! Nem kellett kiábrándulnom a hivatásomból. Bár azt szoktuk mondani, a kudarc lehet pozitív jelzés is ahhoz, hogy új utat válasszunk, én ilyet sosem éltem meg. Sok mindenre nyitott voltam. Álltam a szélben, két tenyérrel. Ezt csak így lehet csinálni.

De a hűséget akkor is kétszer aláhúzom. Hatvan év egy társulatban nagyon sok.

Intenzív hatvan év, amelyben húsz év tanítás van. Az is teljes embert kívánt.

És egy kivételes társat, aki – szép testek ide, esztétikus formák oda – nem csábult el soha.

Egy táncos színpadi élete eléggé nemtelen. A testi érintés nekünk nem ugyanazt jelenti, mint annak, aki néz bennünket. Mi ezt már gyerekként megtanultuk. Nekünk teljesen természetes, hogy megfogják a kezünket, a karunkat, a hátunkat, a csípőnket… nálunk nem kizárható a testi érintés. Itt hozzá kell érni a partnerhez. Nálunk eszköz a test. Az önértékelésünk viszont korántsem olyan magas szintű, mint ahogy kívülről tűnik. Mi abban nőttünk fel, hogy ez sem jó, meg az sem. Én sem láttam soha szépnek magamat. Most, a tíz évvel ezelőtti fotókon már igen. Mondom is, hogy Úristen, milyen szép voltam! Akkor nem tudtam. Nem is foglalkoztam ezzel. A mi szakmánk tényleg arról szól, hogy ez még mindig nem elég jó, próbáljuk meg másképp! Nálunk a tükör nem a gyönyörködést szolgálja, hanem a hibát mutatja meg. A tükör az én ellenségem. Arra való, hogy lássam, mit csinálok rosszul, és milyen ronda vagyok.

Ronda?

Na, jó, akkor azt mondom: sosem voltam elégedett magammal. Önértékelési hiba. Van ilyen. Mindig jobbra, szebbre, többre törekedtem. Ez adott hatalmas hajtóerőt. Nem tudom, milyen lehet, ha az ember elégedett magával. Engem mindig a szakmai elégedetlenség vitt előre.

Hogyan került be a 30Y klipjébe?

Ezt kaptam ajándékba Beck Zoltántól. A kis herceg című mesés táncjáték zenéjét írta. Én voltam a darab dramaturgja és rendezője. Ott ismerkedtünk meg. Aztán jött a klip, a Megint elárultál. Fantasztikus volt. Ott állt előttem egy fiú, és azt mondta, ezt nekem, a személyemre írta.

Táncszínpadon mikor állt legutóbb?

Bozsik Yvette-nél, A hattyúk tavában, öt évvel ezelőtt. Előtte Juronics Tamásnál táncoltam, azt megelőzően pedig Frenák Pálnál. Ez a három vágyam volt. Velük dolgozni. Mind a három álmom teljesült.

Pályája első éveiben egy kicsit sem húzta a szíve Maurice Béjart együttese, a XX. Század Balettje felé?

Nem, mert teljes mértékben elégedett voltam azzal, amit a Pécsi Balett-tól kaptam. Folyamatosan dolgoztam, és személyre szabott feladatokat kaptam. Három hetet töltöttem Béjart iskolájában, a Mudrában. Bemutattak neki, hogy: „Itt egy pécsi balerina.” Ennyi volt. De örülök, hogy ott is tanulhattam, és több előadásukat láthattam.

Felméri Cili rendezésében, a Spirálban egy okvetetlenkedő nagynénit játszik. De van egy másik, bemutatásra váró filmje is, a Madarász Istvánnal forgatott Átjáróház.

Abban meg egy varázsló öregasszony vagyok. Boszorkány. Magas állványon állok hosszú ruhában, mintha meghosszabbítottak volna. Érdekes munka volt, kíváncsian várom. Filmezni egészen más, mint színpadon játszani. A kamera előtt nem kell plasztikusan beszélni, és hangosan sem. Rutin kell a filmezéshez. Sokat kell gyakorolni, hogy természetes legyen az ember.

Az olasz Vogue számára mitől volt érdekes egy magyar balerina?

Ezen nevetek azóta is, hogy beválogatták a fotómat. Ez lett a karrierem csúcsa. Ilkaházi Juli hívott fel, aki egykor légikisasszonyként dolgozott, aztán modellügynökséget alapított ötven fölötti nőknek. Fotókat készítettek rólam egy kampányhoz. Szívesen mentem. Játék volt, aminek az lett a vége, hogy nyert a fotónk, és bekerült a Vogue-ba. Azért álltam rá a dologra, hogy jelezzem: hetven fölött is van élet.

És hogy hetven fölött is lehet lenyűgöző egy nő.

Sosem követtem a divatot. Nem sokat költöttem rá. Kevés összegből is ki tudja találni magát az ember, ha van hozzá érzéke. Nekem ebben nagy rutinom van, hiszen annyiféle jelmez volt már rajtam! Tudom, hogy mi áll jól, mi előnyös nekem. Sosem költöttem arra, amiben mások szembejöttek velem. Vállalom a turkálás gyönyörét. Second hand-mániás vagyok. Találok valamit, ami megtetszik, kétszer felveszem, és elajándékozom. A múltkor ráakadtam egy divatos, drapp színű, keresztgombolású kabátra. Bele volt írva, hogy Rónai Edit, London. Ez meg mi lehet? Megnéztem a neten. Világhírű, magyar származású divattervező egyedi darabja. Én meg 500 forintért túrtam ki, csak úgy véletlenül.

Továbbadta?

Még nem. Szeretem.

Ehhez is érzék kell. A turkáláshoz.

És fantázia. Vannak színdarabok is, amelyekhez a turkálóból szereztem dolgokat. A Spirálban sem varrtak rám ruhát. Vittem magammal. Van, aki azt mondja, nem szereti mások viselt cuccait. Engem ez már rég nem érdekel, hogy másik ember lelke van a ruhában. A színház is ilyen. Hányszor vettem már fel mások által hordott jelmezt!?

Hozott vagy inkább termett valamit, hogy bekerült a Vogue-ba?

Sok visszajelzést kaptam. Nagy sikernek könyvelem el ezt is.

Eredetileg orvosi pályára készült. Miért lett végül is balett-táncosnő?

A származásom miatt nem vettek volna fel az orvosi egyetemre. Mérnök volt az apukám. 1960-ban a munkás-paraszt gyerekek voltak előnyben. Már harmadikos elemista koromban a tudtomra adták, hogy más vagyok, mint a többiek. Álljon fel, aki értelmiségi vagy egyéb származású, mondták. Álltam is egy darabig. Azért akartam orvos lenni, hogy segíthessek másokon. Nem tették lehetővé. De táncolni is jó volt, és a tanításban is nagy örömömet leltem. Nagyon büszke vagyok a növendékeinkre. Velekei Lászlóra, aki már a Győri Balett igazgatója. Kozma Attilára, aki a Miskolci Balett vezetője. Jantner Emesére, Vasas Erikára, Maurer Milánra, akik Frenák Pál társulatába kerültek. Fantasztikus társaságot bocsátottunk ki Pécsen.

Nagymamaként az unokái körében is süröghet. Anna lányának három gyermeke van, Ivánnak két fia.

Anna Pécs mellett, egy gazdaságban él, Iván hol Los Angelesben, hol itthon áll kamera előtt. Most a Mintaapákban játszik. Mi folyamatosan csipkelődünk. A múltkor is azt mondta: „Neked az a dolgod, hogy rajongjál értem.” Nem, nem az a dolgom, mondtam neki. Te engem a kritikusodnak tartasz, de ha én rossz kritikát mondok, akkor elszomorodsz. Akkor inkább ne is kérdezz! Nagyon érdekes kapcsolat a miénk. Ha nem mozognánk ugyanazon a pályán, mindkettőnknek könnyebb lenne a másikkal.

Az évek múlása mennyire érinti meg?

Mintha mennél egy úton, és számjegyek jeleznék, hogy merre tartasz.

És merre tart, mit mutatnak a mérföldkövek?

Azt, hogy közeledek.

De jó erőben, remek formában.

Nincs nekem bajom az égvilágon semmi. Csak a koronavírust éljük túl.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/17. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene