Kimondani, amiről hallgatni szokás

Marosz DIána

Emberek, túl a hetedik-nyolcadik-kilencedik ikszen. Látszólag nyugodtan beszélnek a múltról. Aztán egyszer csak sírva fakadnak. Vagy csak néznek a kamerába, hallgatnak. Könnyes a szemük. A kezükben régi fényképek.

Már kétszer megnéztem a filmet. Egyszer a lányommal, egyszer a fiammal. Tanuljanak belőle. A címe: Smutné jazyky – Sprechen Sie Karpatendeutsch? (Szomorú nyelvek – Beszél ön kárpátnémetül?) A mai Szlovákia területén élő németekről szól. De nem csak róluk. Azt meséli el, hogyan múlt el egy világ. Egy világ, melyben valaha együtt éltek szlovákok, németek, magyarok. Jozef Tancer, a forgatókönyv írója e letűnt világ utolsó tanúit kereste fel, velük beszélget a filmben.

Megírja az emlékiratait?” „Nem.” „Miért?” „Nincs kinek.” A mecenzéfi öregúr hangjában nincs önsajnálat, csak nyugodt beletörődés.

Te csak maradj csöndben, te úgyis elmégy Németországba! – ezt mondták apámnak, amikor a szomszéd faluból rabolni jöttek a házunkhoz. Vitték, ami megtetszett nekik.” Ezt már egy néni meséli. „Nekik mindent lehetett, mert mi németek voltunk, ők meg szlovákok. A németek elvesztették a háborút, de hát mit tudtunk mi, falusiak erről.”

A rádióban bemondták: szalonnát, lisztet osztanak. A németek és a magyarok nem kapnak. De hát miért? Mit vétettünk? Kinek ártottunk?” – kérdezi egy dobsinai asszony. Választ nem vár. Hallgat.

A leghátborzongatóbb talán egy turócnémeti hölgy beszámolója. Először elmeséli, hogyan gyilkolták le a partizánok a háború alatt a falu német nemzetiségű férfiait. Aztán így folytatja: „A háború után az üres házakba különböző vidékekről érkezett emberek költöztek. Akik jöttek, nem tudtak rendesen szlovákul. Mi, helyiek sem tudtunk. Éppen ezért az oktatás, az valami csodálatos dolog, és én úgy gondolom, ez hozott össze bennünket, mert iskolába jártunk, ahol megtanultuk a gyönyörű szlovák nyelvet, amit nagyon szeretek és kedvelek, mert tényleg gyönyörű. Éppen a nyelv kovácsolt bennünket egybe, hogy mindannyian egy nyelven beszéltünk.”

Furcsa érzés kerít hatalmába. A hölgy valahogy túlságosan is meggyőzően beszél. Kicsit mintha betanult szólamot mondana. Bár valószínűleg őszintén gondolja. A háború után tilos volt németül beszélni (mint ahogy magyarul is). Egy egész generáció nőtt fel ebben. Ezek az emberek, ha sokszor büszke szlováknak vallják is magukat, tudatuk mélyén ott hordozzák a szüleik traumáját, akik nem mertek gyerekeikkel a saját anyanyelvükön beszélni.

Beneš nemzetállamot akart. Ennek érdekében a németektől és a magyaroktól meg kellett szabadulni. Így lettek belőlük háborús bűnösök, üldözöttek, jogfosztottak. Bizony, erről máig hallgatni illik sok helyen. De a film nem hallgat, hanem kimondja. Ezt is, és sok mást is.

A háború után nem volt ajánlatos a nyilvánosság előtt magyarul beszélni. Nyemcsúri, magyari! Így kiabáltak ránk az utcán.” Ezt még a férjem nagymamája mesélte nekem jó pár évvel ezelőtt. Az ő gyerekeiből is szlovákok lettek.

Egyszer felhívott egy idős hölgy. Olvasta a szlovák blogom egy részletét, és kinyomozta a telefonszámomat. Legalább egy óráig beszélt. Az egész életét elmesélte, szlovákul. Aztán hirtelen átváltott magyarra. És sírva fakadt. Magyar családból származott, de öntudatos szlovákká nevelték, a szlovák nemzet harcos védelmezőjévé. A magyarokat nem szereti, hiszen „nagyot vétettek a szlovákok ellen”. Pedig de szerette valaha a magyar irodalmat. De már nem olvassa. Köszönetet szeretne mondani nekem, hogy ilyen témákról írok, szlovákokról és magyarokról. És megint sírva fakadt. Zaklatott volt, egyik mondata ellentmondott a másiknak. Mégis értettem. Ez az asszony hosszú évtizedekig próbálta elfojtani magában ezeket az iszonyú erős, egymásnak feszülő érzelmeket. Soha senkinek nem beszélt a múltjáról. Muszáj volt elmondania valakinek, és éppen én lehettem az a valaki. Az utóbbi években több ilyen vallomással is megtiszteltek az olvasóim.

A filmhez visszatérve: megnézhető a Szlovák Televízió archívumában. Szomorú, szép film. Méltó folytatása Jozef Tancer pár éve megjelent könyvének, a Megoldódott nyelveknek, melyben a szerző a régi pozsonyi többnyelvűség utolsó mohikánjait szólaltatta meg. Nézzük meg a filmet, olvassuk el a könyvet, érdemes!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/23. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?