Kidobni is tudni kell

Vasárnap

Se szeri, se száma azoknak a tippeknek, módszereknek és útmutatóknak, amelyek a hatékony rakodásra próbálják megtanítani az embereket. Szinte mindegyik kitér a kidobás fontosságára is, hangoztatván: rakodhatunk bármennyit, de elférni csak akkor fogunk, ha időnként kidobáljuk, ami felesleges.

Ez így pofonegyszerűen hangzik, de ki dönti el helyettünk, mi is a felesleges? Ami elromlott? Amit kinőttünk? Ami rossz emlékeket ébreszt bennünk? Marie Kondo, a népszerű KonMari-módszer kidolgozója azt ajánlja, hogy a felesleges tárgyaink felkutatásánál jelöljünk ki egy dobozt, amelybe azokat a tárgyainkat pakoljuk, amelyekről azt gondoljuk, egyszer még jók lesznek valamire. A nagy szelektálás végén pedig ennek a doboznak a tartalmát is öntsük a kidobandók közé, hiszen ha évek óta semmi hasznukat nem vettük, nagy valószínűség szerint eztán sem fogjuk.

Ha van hová, és ha nincs

A kidobásban főleg azoknak kell szorgoskodniuk, akik sokadmagukkal élnek, vagy kis lakásban, így nincs is igazán hová raktározniuk. A családi házak esetében évtizedekig felhordták a padlásra, ami épp nem kellett, majd az örökösök kezdenek vele valamit. Gondolni kell azonban arra is, hogy nagyszüleink idejében a kidobás tényleg nem számított erénynek, azt becsülték, aki vigyázott a dolgaira, ha pedig valami elromlott, megjavította.

Kacat vagy szemét?

Ki kell dobni a régi szekrényt, hogy beférjen az új, tartja a mondás. A mai embernek viszont el kell döntenie, hogy mennyire enged a fogyasztói társadalom csábításának, hiszen a termelés szeméttermeléssel jár. Nem kell lakberendezőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, időnként érdemes szelektálni a ruhatárunkat, azokat a darabokat pedig, amelyeket már nem fogunk hordani, elajándékozhatjuk, vagy átcsoportosíthatjuk a rongyok közé. Páratlan zoknikat is kidobásra ajánlanak a szakemberek, és bárminemű olyan használati tárgyat, aminek az egyik fele vagy tartozéka hiányzik, így nem teljes.

Örömet okoz még?

Néhány ezoterikus oldal azonnali kidobásra javasolja a száraz virágokat, és bármiféle száraz növényből készült dísztárgyat (koszorúkat, fali díszeket), mondván, hogy a halott növények már nem azt az üdeséget és életerőt sugározzák, mint az élők, vagy a frissen vágottak (még akkor is, ha azt a két éve száradó rózsát a kedvesünktől kaptuk). Hasonló megfontolások alapján kidobásra vagy legalább elpakolásra javasolnak minden olyan tárgyat, amit olyan emberektől kaptunk, aki számunkra ellenszenves, vagy kellemetlen élmény kötődik hozzá (ami a tárgy látványára egyből eszünkbe jut). Azzal, hogy tárolunk valamit, figyelmünk egy darabkáját kötjük le, hiszen az adott tárgyról tudunk, és időnként eszünkbe jut, hol van, és mire használhatnánk.

Farkas Dorka

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/32. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?