Ha nem értünk meg valamit elsőre, sértett egónknak és szellemi lustaságunknak köszönhetően gyakran ilyesmi gondolat fogalmazódik meg bennünk: hülyeség, haszontalanság, inkább ne is foglalkozzunk többet vele.
Ezt a fajta hozzáállást még a körülöttünk lévő emberekre is kiterjesztjük, hiszen hajlamosak vagyunk másokat csak azért nem normálisnak elkönyvelni, mert máshogy reagálnak, máshogy éreznek, máshogy fejezik ki magukat egy adott helyzetben, mint mi. Nem igaz, hogy nem sír, mégis hogyan lehet ennyire érzéketlen? vagy éppen: Na, nézd, rögtön elbőgte magát, a kis hisztérikus!
Abból, hogy az a másik nem normális, az következik, hogy mi természetesen normálisak vagyunk. Ez magától értetődő. Talán nem is sejtjük, hogy amíg mi lubickolunk a kompenzáló önimádatban, addig a többiek épp bennünket nemnormálisoznak le.
Mi, emberek, akik egyszerre vagyunk olyanok, mint senki más és mint mindenki más, és akik egyszerre szeretnénk beilleszkedni a tömegbe, és kitűnni belőle, sok olyan dologban eltérünk, mely a szűklátókörűségünk miatt éket verhet közénk. A személyiségünk, melynek vizsgálata cikkem alapja, csak egy a sok közül.
A kritikus szemlélet
Nagyon fontos, hogy kritikusan szemléljük a személyiségtípus-elméleteket, többek között azért, mert a döntő többségük nem teljesen támasztható alá tudományos tényekkel. Ahhoz pedig, hogy öntudatos, nyitott, körültekintő emberek legyünk, korántsem szükséges a személyiségpszichológiában való jártasság, hiszen számtalan más módszer és segédeszköz is létezik, amelyek hasonló célokat tartanak szem előtt.
A tévhitekkel ellentétben a személyiségtípus-rendszerek nem azt akarják sugallani, hogy a Földön csupán X fajta ember létezik, hogy az egyforma típusba tartozó emberek gyakorlatilag egymás klónjai.
Az egyéniségünk bőven túlmutat bármilyen személyiségtípuson, s azt, hogy milyenek vagyunk, rengeteg olyan egyedi faktor is meghatározza, amely részben vagy teljesen független a jellemünktől: a neveltetésünk, a kultúránk, a lakhelyünk, az érdeklődési körünk, a vallási és filozófiai meggyőződésünk (vagy annak hiánya) és persze a tapasztalataink.
A személyiségtípus-rendszerek leegyszerűsített, stilizált modellek, amelyek szembesítenek az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, lehetséges magyarázattal szolgálnak rájuk, javaslatokat tesznek, hogyan dolgozzunk magunkon. Ráébresztenek, hogy különbözőek vagyunk és különbözően működünk, elfogadásra és mások iránti nyitottságra tanítanak. Megközelítésük eltérő, ám mind általánosan megfigyelhető viselkedésminták, jellemvonások megnevezésére és kategorizálására tesznek kísérletet.
A típusindikátorokról
A Myers-Briggs Típusindikátor (röviden MBTI) az anya-lánya autodidakta pszichológuspárosról, Katherine Cook Briggsről és Isabel Myersről kapta a nevét, akik Carl Jung munkásságának nyomdokaiban alkották meg saját személyiségtípus-rendszerüket. A kiforrott változat a második világháború környékén készült el, egyik fő célja a nők munkaerőpiacon való elhelyezkedésének megkönnyítése volt. Az MBTI-t azóta is számtalan vállalat használja, hogy gördülékenyebbé tegye az alkalmazottak közötti kommunikációt, és felmérje, miben jók az egyes munkatársak.
Az elmélet tizenhat különböző négybetűs kóddal jelölt személyiségtípust tartalmaz, amelyeket a nyolc (típusonként négy) úgynevezett kognitív funkció kombinációi határoznak meg. Ezek lehetnek megfigyelő funkciók (érzékelés, intuíció), amelyek azt illusztrálják, hogyan dolgoz fel az illető információt, miként fogja fel a körülötte lévő világot, vagy megítélő funkciók (gondolkodás, érzés), amelyek elárulják, mi alapján hozunk döntéseket.
A rejtélyes, bizonytalan eredetű, ősi gyökerekre visszanyúló Enneagram kilenc, számokkal megnevezett alaptípust feltételez. Kapcsolódási pontjaikat szemlélteti az ábra, egy szabályos kilencoldalú, csillag alakú sokszög. Az egyik legizgalmasabb dolog az Enneagramben, hogy mindig van tér a felfedezésre, az összefüggések száma szinte végtelen. A típusok hajtóereje egy specifikus alapfélelem és alapgyengeség/„bűn” (vice/passion). A cél az, hogy az illető szembenézzen a démonaival, legyőzze az őt hátráltató negatív berögződéseket, és magáévá tegye a gyengeségének, „bűnének” ellentétét, az erényt – az Enneagram tehát egy világosan kijelölt önismereti-önfejlesztési utat tár elénk.
Megemlíthetjük még például a Hippokratész-féle négy vérmérsékletet (kolerikus, szangvinikus, melankolikus, flegmatikus), az ebből kialakult DISC teóriát, vagy éppen a „fekete bárány” Big 5-ot, amely nemcsak az egyetlen tudományosan bizonyított rendszer, de típusokba való besorolás helyett öt egymástól független tulajdonság mértékét állapítja meg az embernél – ezek pedig az extraverzió, barátságosság, lelkiismeretesség/kötelességtudás, érzelmi stabilitás, intellektus/nyitottság.
Érdekes
Annak ellenére, hogy egy kevésbé közismert és közkedvelt érdeklődési területről van szó, egyre növekvő online jelenléttel találkozhatunk. A personalitydatabase.com például tulajdonképpen egy saját szociálismédia-felület, ahol rengeteg fiktív karakter, híres ember, közszereplő profilja megtalálható. Fellelhetjük Ady Endrét, Palvin Barbit vagy éppen a Szent Johanna Gimi szereplőit, hogy néhány szándékosan össze nem illő magyar példával szolgáljak. Lehetőségünk van kommentelni, szavazni a személyiségtípusokra, és kapcsolatba lépni más személyiségtipológia-rajongókkal is. Ezek az ismerkedésre is ideális platformok azonban nemcsak tanító jellegűek, de vicces, kreatív tartalommal is gazdagítanak, felfedve a személyiségtipológiában rejlő szórakoz(tat)ási lehetőségeket.
Mégis paradoxon
Paradox módon viszont ezek a módszerek táptalaját képezik az új sztereotípiáknak és igazságtalan megkülönböztetésnek, pontatlan megbélyegzéseknek. Sajnos, bizony vannak olyanok, akik arra használják a személyiségtípus-rendszereket, hogy kiéljék a – rendszerint önbizalomhiányból fakadó – felsőbbrendűségi komplexusukat. Ezzel viszont teljesen szem elől tévesztik a személyiségpszichológia alappillérét, miszerint minden típus, tehát minden ember egyenlően értékes. Szintén gyakori jelenség a kifogásgyártás, mikor egyesek a típusukkal akarják igazolni a rossz szokásaikat, helytelen viselkedésüket, ahelyett hogy fejlődni próbálnának.
Mivel a könnyen emészthető információ kerül a leghamarabb a körforgásba, így az egyszerűen manipulálható, sztereotípiákon és szélsőségeken alapuló, minimális érvényességű személyiségtesztekkel találkozik az ember legelőször. Ez is közrejátszik abban, hogy a személyiségtípus-rendszerekre irányuló kritika jelentős része hiteltelen, hiszen egy olyan egyéntől jön, akinek hiányos ismeretei vannak a témáról.
Fontos azt is megjegyezni, hogy bár egyes tesztek jó kiindulási pontként szolgálhatnak, nem adnak megbízható választ – ahhoz, hogy valóban megtaláljuk a személyiségtípusunkat, alapos tájékozódás és reflexió szükséges. Akárhogy is, életre szóló megkérdőjelezés áll előttünk, hiszen újra és újra felvetődik bennünk:
Mennyire lehet bízni az emberi ítélőképességben? Lát-e bennünket bárki is tisztán?
Összességében a tudatlanság és a fanatizmus ugyanolyan veszélyes. A személyiségtipológia semmiképpen sem arról kellene, hogy szóljon, hogy összeollózunk magunknak egy álcát, hogy belekényszerítjük magunkat egy elképzelt ideálba. A saját személyiségjegyeink alapján találjuk meg a ránk illő típust, ne egy nekünk tetsző típus szerint alakítsuk át a személyiségünket. Szárnyakat szerezzünk, ne bilincset vegyünk magunkra!
A cikk a nyomtatott Vasárnap 2022/18. számában jelent meg a Lélek mellékletben.
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Benyovszky Adél
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.