Készüljünk a tanévkezdésre

Vasárnap

Akár akarjuk, akár nem, az új tanév bizony elérkezett. De hogyan lehetne még inkább zökkenőmentes a szeptemberi évkezdés?

1. Ne gondoljuk túl

Nem kell tartani az új iskolaévtől, és túl sem kell gondolni. Akkor sem, ha éppen iskolát váltunk. Hiszen minél inkább izgulunk, annál jobban meglátszik a hangulatunkon, a viselkedésünkön. Legyünk természetesek, olyanok, mint amilyenek a hétköznapokban is, adjuk magunkat. Akkor biztosan nem lesz gond a beilleszkedéssel, az új tantárgyak és barátok megismerésével.

 

2. Tartsunk rendet

A szobánkban, az iskolatáskánkban, a tolltartónkban, a szekrényünkben. Mindenhol, aminek köze van az iskolalátogatáshoz. Hogy miért is jó ez? A rendszeresség sokkal inkább megkönnyíti a mindennapokat, kisebb az esély arra, hogy elkésünk, hogy szétszórtak legyünk, segíti a koncentrációt is. Nem is gondoltátok volna, hogy ennyi haszna lehet annak, ha rendszerezitek az életeteket, igaz?

 

3. Keressük elő az őszi holmit

A nagy melegben feleslegesnek tűnhet előkeresni az őszi ruháinkat, ám egyre gyakrabban van rájuk szükségünk. Nézzük meg, hiányzik-e valami, például, hogy milyen állapotban van a széldzsekink, a vízálló cipőnk. Csak azért ne vásároljunk újat, hogy minél változatosabb legyen a ruhatárunk. Helyette próbáljuk meg a régi, megunt darabokat felújítani. Sokkal egyedibb és kreatívabb lesz így a ruhatárunk.

 

4. Kell valamit vásárolni?

Nézzük meg, mi az, amire szükségünk van. Ezeket szerezzük be, de felesleges holmit ne vásároljunk. Hiszen miért is kellene egy új körző, ha a tavalyinak semmi baja? Az elmúlt években az otthoni tanulásnak köszönhetően jó eséllyel sokkal több iskolai eszközt megkíméltünk, mint az előző években. Ezek most olyanok, mintha találnánk őket. Ha mégis szükségünk lenne valamire, igyekezzünk minőségit, időtállót venni, hogy ne kelljen mindent szeptemberben lecserélni.

 

5. Írjunk listát

Mindig jó listát készíteni. Arról, milyen terveink vannak, mit szeretnénk még csinálni, és mi az, ami nem is annyira lényeges. A lista írása abban is segíthet, ha nem tudunk dönteni. Akár naplót is készíthetünk, így sokkal átláthatóbbak lesznek a teendőink. És biztosak lehetünk abban, hogy semmiről sem feledkezünk meg.

 

6. Kezdjünk el jógázni

Talán nem is gondolnánk, hogy a rendszeres sport milyen jó hatással van a szervezetünkre és a lelkünkre. Ilyenkor kitisztulnak a gondolataink, sokkal kreatívabban oldjuk meg a nehézségeket. Ha nincs időnk vagy kedvünk nehéz sportot beiktatni a mindennapokba, akkor ideális választás lehet a jóga. Ez ugyanis ellazít, megnyugtat, erősíti a kondinkat, mégsem olyan megterhelő, mint például a kardióedzés.

 

7. Olvassunk

Olvasással is hangolódhatunk a szeptemberre. Válasszunk olyan könyveket, melyek témája az iskola, esetleg a borongós, őszi időjárás. Így sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz a következő időszakot. Ha nagyon vagányok vagyunk, akár a kötelező olvasmányokat is elkezdhetjük, így biztosan nem ég majd körmünkre a feladat.

 

8. Közös program az osztálytársakkal

Ha már elkezdődött az iskola, szervezzünk közös, tanítás utáni programokat az osztálytársakkal. Ezek az alkalmak sokkal inkább összekovácsolják a közösséget, igazi élményeket adnak. Évek múlva is ezekre fogunk jó szívvel emlékezni.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/35. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?