KedvencVers: Verstől igézve, soká, csöndesen

estisugarkoszoru

Egy vers támasz és társ lehet bánatok és örömek idején, megszólal a szerelmesek helyett is – és lehet emlék, emlékeztető valakire, aki már nincs közöttünk.

Múlt héten indoklás nélkül tártuk elő egy kedvenc vers titkát, és bár most kedves olvasónk, Varga Júlia a kedvünkért megpróbált magyarázatokat, miérteket fűzni a legkedvesebb versével való kapcsolatához, végül arra jutott, hogy a valódi, legbelsőbb okot megtalálni szinte lehetetlen feladat:

„Olyan ez, mint mikor az ember szeret valakit: nincs azért meg ezért, egyszerűen csak szereti.”

Kapcsolódó cikkünk

Varga Júlia mindemellett is igyekezett elkalauzolni bennünket a költészeti kötődések és élmények világában: „Hogy miért az Esti sugárkoszorú a legkedvesebb versem? Egyszerűen gyönyörű, és imádom ahogy az előadók elszavaljak.

De sajnos már nem él a barátnőm, akinek szintén a kedvence volt, és ő általa lett az én kedvencem is.

Nehéz időszakon mentünk keresztül mindketten, és a beszélgetések után esténként – de volt, hogy napközben is – verseket olvastunk fel egymásnak, mert ugyebár minden versben megleltük bánatunkat, örömünket egyaránt.

Ja, és aztán jött a szerelem… Gyönyörű érzelmes versek vannak, csodás költőktől, egészen mélyrehatóak.

Tehát a barátnőm emléke miatt is, azóta a kedvencem Tóth Árpádtól az Esti sugárkoszorú.

 

Tóth Árpád

Esti sugárkoszorú

 

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

 

 

És következzen az Esti sugárkoszorú több művész előadásában: Papp Zoltán, Bencze Ilona, Latinovits Zoltán, Bíró Kriszta.

 

Bíró Kriszta egyébként egy új, izgalmas és hasznos kezdeményezés, a Művészek az Otthoni Oktatásért részeként mondta el a szöveget. Érdemes felkeresni a videócsatornájukat akkor is, ha már nem vagyunk diákok.

„Úgy gondoljuk, segítség egy irodalomtanárnak, ha a kötelező olvasmányok részletei, vagy órán feldolgozandó irodalmi szövegek, egy színész interpretálásában jutnak el a diákokhoz” – olvasható a bemutatkozásukban. A videóik itt: Művészek az Otthoni Oktatásért.

 

Kapcsolódó cikkünk

KedvencVers sorozat alakításához Önnek is lehet szava, verse: írja meg nekünk (vasarnap@vasarnap.com), melyik a kedvenc költeménye, röviden indokolja is meg a választását – és akár a sorozat darabjaként is olvashatja a verset.

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?