Pihenő

Karlovy Vary trófeái

Berlint az év elején még nem sújtotta, Cannes-t gyorsan elsöpörte, Karlovy Varyt hónapokra elbizonytalanította az egész világot érintő koronavírus. Erre sem volt eddig példa a filmfesztiválok történetében: a mozi fényes ünnepén átgázolt egy eddig ismeretlen járvány.
Szabó G. László

2020. augusztus 7. 11:08

fesztivál
- Shutterstock-felvétel

 Karlovy Vary hosszasan állt a lábán. Ellenállt. Még május végén is tartotta magát. Már láttam magam előtt, ahogy a fesztiválpalota kétezer főt befogadó nagymozijában a színben, formában és mintázatban különböző maszkokat nézegetem egy-egy vetítés előtt. Vagy ahogy a Kolonnádon sétálók között „félarcból” próbálok rájönni, kit ismerek (fel), és kit nem. Június elején aztán lefújták a mustrát. Épp az ötvenötödiket.

Karlovy Vary fesztiválközönsége joggal érzi vesztesnek magát, a rendezvény viszont jövőre egy évvel fiatalabb lesz. Cannes ősszel próbál mindent bepótolni, Közép-Kelet-Európa legrangosabb filmes ünnepe szükségszerűségből átugrott egy esztendőt. Kihagyott évei voltak már, csak egészen más megfontolásból. 1946-tól, a fesztivál első évfolyamától egészen 1958-ig minden ment a maga rendjén. Moszkva, vagyis a politika aztán csúnyán bekavart. A szovjet kulturális élet vezető pártfunkcionáriusai azt a döntést hozták: legyen elég Karlovy Varynak, hogy csak a páratlan években rendez fesztivált, a páros esztendőkben a Vörös tér közelében álló Rosszija Szállóban csődüljön össze a világ ideológiailag jól megszűrt filmes vendégserege. És így ment ez 1994-ig. Ha tetszett Karlovy Varynak, ha nem. De 1994-től, amikor a testvéri szovjet katonai alakulatok már rég elhagyták az országot, Karlovy Vary lerázta magáról a Moszkvában ráaggatott béklyókat. Jó pár évre a fesztivál vörös szőnyege is kékre változott, s csak amikor már híre-hamva sem volt az egykori kultúrpolitikai ukázoknak, a fesztiválpalota lépcsőjén ismét a vörös szín pompázott a bevonuló sztárok talpa alatt.

Karlovy Vary idén, július első hetében, a fesztivál megszokott napjaiban semmiben sem különbözött a hozzá legközelebb álló két nyugat-csehországi fürdővárostól, Františkovy Láznětól és Mariánské Láznětól, amely Alain Resnais francia rendező révén 1961-ben Marienbad néven vonult be a filmtörténetbe. Karlovy Vary ugyanis nem ölthette magára évről évre előkerülő fesztiválköntösét. Nem öltözött ki a Thermal Szálló, ahol a vetítések és a sztárokkal megtartott sajtóértekezletek zajlanak, nem álltak „díszőrséget” a belvárost kettészelő, meleg vizű patakban sorakozó, nagyméretű filmplakátok, a sztárokat elszállásoló Grandhotel Pupp sem tündökölt „filmes nagyestélyiben”. A nagy ivócsarnokban sem rendeztek parádés fogadásokat a szponzorok, finomságaival a festői környezetben meghúzódó Postaudvar sem kényeztette a fesztivál vendégeit, a város különböző pontjain pedig elmaradtak az esti és éjszakai eszem-iszomok, sőt még a képeslapra illő Dvořák parkban sem piknikezett senki, mint máskor, a fesztivál tíz napja alatt.

Karlovy Vary szolid, megszokott, nyugdíjas üzemmódban élt július elején. A város fürdővendégeinek, osztrák és szlovák turistáinak ugyanazt az arcát mutatta, ugyanazt a hangulatot árasztotta, mint az év többi hetében. A nyugalmat, a csendet, a környező dombokról áradó védettséget, a gyógyvizek reményét és a másfél kilométeres sétányt lezáró erdő hűs ölelését. Fesztiválja nélkül Karlovy Vary a porcelán, az ólomkristály, a világszerte árusított gyógylikőr, a vaníliaillatú ostyalap és a fekete áfonyával ékesített sütemények városa. Tizenkét gyógyforrása mellett a tizenharmadik 1967-ben, a montreali világkiállításon „tört fel a mélyből”. A Becherovkát ott keverték először tonikkal, s így született meg az első igazi cseh koktél, amely egészen hétköznapi nevet kapott. Beton lett szegény, a két ital kezdőbetűiből kirakva, s mert a ki tudja, hányadik pohár után, bármilyen finom is, „szilárddá” válik tőle az ember. Banderastól Travoltáig, Sharon Stone-tól Helen Mirrenig megkóstolta ezt mindenki, aki csak egy kicsit is bevállalós. Volt, akin nyomot is hagyott. Jude Law, Michael Pitt, Jean Reno és Mel Gibson tudna mit mesélni – ha akarna.

De bizonyára Leonardo DiCaprio is, aki Amerikában még kiskorúnak számított, amikor tizenkilenc évesen Karlovy Vary vendége volt. Félvér barátjával kézen fogva sétált a városban, de amikor a helyben vásárolt horgászfelszerelésével ment végig a Kolonnádon, akkor sem fordult még meg utána senki, hiszen hol volt még a Titanic világraszóló sikerétől? Az három évvel később jött. Élete első nemzetközi fesztiváljára Gilbert Grape című filmjét hozta magával, és olasz édesapján kívül az egész családját.

Ültem a padon a fesztiválpalota árnyékában, másfél órám volt még a soron következő vetítésig. Gondoltam, addig olvasgatok, szusszanok egyet. Idős házaspár ült a szomszédos padon, fogták egymás kezét, halkan, szinte suttogva beszélgettek. Időbe telt, míg rájöttem, hogy németek. A rokonszenves hölgy többször is megnézett magának, majd feltett egy számomra értelmezhetetlen kérdést. „Maga is Leóra vár?” Leóra? Milyen Leóra? Hirtelen eszembe sem jutott az a szőke, kamaszképű fiú, akinek a fotóját egy héttel korábban kivágtam egy újságból, mert azt írták róla: „Pár éven belül Hollywood egyik fényes csillaga lesz.” Tetszett a neve. Leonardo DiCaprio. De meg sem fordult a fejemben, hogy ő az a Leo, akit várnom kellene. Az idős házaspár aztán gyorsan felvilágosított. Leo az unokájuk, az édesanyja, Irmelin az ő lányuk, az édesapja olasz, a szülők Amerikában ismerkedtek meg, és azóta is ott élnek. Leo pedig már gyűjti a színészi babérokat, hiszen az Ez a fiúk sorsában már Robert de Niro mellett nyújtott kiemelkedő alakítást, büszkélkedtek az unokával. S miután közöltem velük, hogy én is a fesztivál vendége vagyok, mélyebb csevejbe elegyedtünk. Elmondták, hogy Leo most érkezett meg Rómából Los Angeles-i barátjával, az édesanyja Amerikából repült Prágába, ahonnan kocsi hozta Karlovy Varyba, és perceken belül itt, a Thermal egyik félreeső sarkában találkozik a család. Elsőként Irmelin érkezett könnyű nyári ruhában, s hosszasan ölelte rég látott szüleit.

Be lettem mutatva. A papa már így konferált be: Herr Szabó is Leót várja. Igen, akkor már én is Leót vártam, mert a nagyszülőkkel folytatott beszélgetés alapján rájöttem, hogy ő az, róla szólt az a pár soros hír, amit a szlovák tévéújságból pár héttel korábban kivágtam. Fel is ismertem őt később, ahogy bézs színű nyári pulcsijában kiszállt a fehér limuzinból. Megint csak be lettem mutatva. De már az édesanyja által. Irmelin büszkén mondta imádott fiának: „Látod, Leo, az újságíró ismer téged.” Még aznap interjúztunk. Másnap végignéztem vele egy focimeccset (nem a csapatok miatt), azt követően pedig ott gubbasztottam mellette egy patak partján (nem a halak miatt). Történt mindez 1994-ben, amikor Max von Sydow és Philippe Noiret is vendége volt a fesztiválnak.

Egészen más emlék Raz Degan, az Izraelből Rómába költözött karizmatikus egyéniségű színész, akivel szinte észrevétlenül gurult be a fesztivál luxusjárgánya a Kolonnád egyik szecessziós ékszerdoboza elé. Zuzana Mináčovával, a fesztivál legidősebb és mindenki által tisztelt fotósával ketten vártuk őt a szálloda halljában. A míves gyűrűket, karkötőket viselő színész „kísérőként” egy szőke cicababát hozott magával, s láthatóan sietősre fogta a lépéseit, hogy minél hamarabb magukra zárhassák a szállodai szoba ajtaját. Panyi Zuza súlyos objektívekkel a nyakában angolul szólította meg Raz Degant, aki nem éppen udvariasan fogadva kérését előbb lenyomott neki egy kurta Essential Englisht, hogy legközelebb milyen szavakkal forduljon hozzá, ha fotózni akarja, aztán öt percig úgy pózolt neki, mint a világ egyik legfelkapottabb férfimodellje. Mert az volt, még mielőtt a színészi pályára lépett volna. A Jägermeister arca. Ma az ENSZ humanitárius missziójának egyik tagja, és jógaoktató az Örök Városban.

Igazán kellemessé azok teszik a riporter munkáját, akik tisztában vannak vele, mi minden előzi meg azt a pillanatot, amíg az ember a közelükbe kerül, s ott ülhet velük szemben az erre kijelölt helyen. A legtöbbször egy szalonban, ahol az interjúalanyon kívül van még néhány ember. Például az ügynöke vagy a fesztivál stábjából a másodpercekre is könyörtelenül ügyelő sajtófelelős. Győztesként akkor kerül ki egy ilyen szorításból az ember, ha maga az alany jelzi: nem kell még elűzni a kérdezőt, ő szívesen válaszol a további kérdéseire. Vagy azért, mert bátran faggatja őt, vagy mert egyszerűen pillanatok alatt egymásra hangolódtak.

Robert Redforddal azért volt izzasztó a beszélgetés, mert minden válaszával politikai síkra terelt, ahol egyáltalán nem éreztem biztonságban magam. Michael Douglasszel sem volt könnyű közös hullámhosszra kerülni, mert az interjút megelőző éjszaka eltűnt a fia a fesztivál „mámorító” sűrűjében. Annyira kirúgott a hámból, hogy még másnap délelőtt sem tudta a kedves papa, de a még kedvesebb nagymama sem, mikor és honnan fog előkerülni a srác, és főleg milyen állapotban. Ebben a helyzetben Mr. Douglas fejében érthetően nem az járt, hogy a lehető legjobb interjút adja, hanem hogy mekkora malőrbe keveredhetett meglehetősen szabados életet folytató fiacskája.

Michael Pitt akkor lopta be magát a szívembe, amikor a rendezvény egész gépezetét kicselezve a fesztiválpalota egy eldugott zugában, a földön ülve beszélgetett velem. Szabadon, ráérősen. Pár évvel később, amikor ismét Karlovy Vary vendége volt, és már nem farmerben, trikóban, hanem sötét öltönyben közlekedett, csak úgy tudtam a közelébe férkőzni, hogy felismert. Két testőr figyelte minden lépését. Kötetlen beszélgetésünket pedig nem egy Becherovka segítette elő. Több. De ez utóbbi tényező a Jude Law-val folytatott beszélgetésünk könnyedségét is nagyban befolyásolta.

Antonio Banderas a legideálisabb interjúalanyok egyike. Nincs az a kérdés, amelyet elutasítana, és ne lenne rá frappáns válasza. Mindent megtesz, hogy a kérdező kedvében járjon. Rögtön az első percben olyan közvetlen hangot képes megütni, hogy az ember egy pillanatig sem érzi feszélyezve magát. Semmi sztárallűr, semmiféle távolságtartás. Antonio Hollywoodban is megmaradt a nép egyszerű fiának. Richard Gere pedig született gentleman. Minden gesztusa ezt jelzi. Dagmar Havlová is Julia Robertsnek érezhette magát mellette arra a kis időre, amit együtt töltöttek, mert Gere úgy nézett rá, és úgy viszonyult hozzá.

Helen Mirrenről vagy Judi Denchről se gondolja senki, hogy az életben vasladyk. Mindkét hölgy kenyérre kenhető. Mirren, „a királynő” korát meghazudtolóan izzó személyiség. Olyan erős kisugárzása van, hogy akit közel enged magához, az egy kicsit meg is perzselődik tőle. Judi Dench, alacsony termete ellenére, a világ egyik legbájosabb nagyasszonya. Ő sem mondott még le az élet érzéki örömeiről. Beszélgetésünk során bátran bevallotta, ő bizony nem küldené el Johnny Deppet, ha becsöngetne hozzá. Éreztem a hangjából, hogy halálosan komolyan gondolja.

Karlovy Vary ezen a nyáron nem gyűjtött újabb trófeákat. Gazdag múltjából azonban még sokáig meríthet. Akárcsak a fesztivál vissza-visszatérő vendége – az emlékeiből. Jövőre újabb fejezettel gazdagodik a mustra története. Addig pedig átlátszó üveggömbbel a kezében kedvére foroghat a fesztivál csodás kristálylánya, akit, bár életet lehelni nem lehet belé, mindenki boldogan visz haza – ha az életművét vagy a filmbeli alakítását díjazzák.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/32. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
váróterem

Már csak egy hétig lehet egészségbiztosítót váltani

koronavírus utazás

Szlovákia felkerült az Egyesült Királyság „vörös listájára”

időjárás eső

Pénteken a nyakunkba szakad az ég

rendőrség amerikai

Autópályára zuhant egy kisrepülőgép Texasban, halottak

Bayern München

Európai Szuperkupa – A Bayern nyerte Budapesten a trófeát

koronavírus

Lengyelországban rekordmagas az új esetek száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.