Karácsonyi vásár, otthon?

Karácsonyi vásár, otthon?

Az idei adventi időszakból talán a karácsonyi vásárok hiányoznak a legjobban. Ám nem kell elkeseredniük azoknak sem, akik egész évben erre vártak, hiszen otthonunkban is megidézhetjük az adventi vásár hangulatát az alábbi tippek segítségével.

1. Pecsenye

A karácsonyi vásárok nagy kedvence a cigánypecsenye. Nem olyan nehéz ám elkészíteni, a csirke- vagy disznóhúst süssük meg, tegyük zsemle közé, ne feledkezzünk el a mustárról, a káposztáról és a sült hagymáról sem. Ez a pár összetevő máris megadja a karácsonyi vásár hangulatát, és a legjobb benne, hogy bűntudat nélkül repetázhatunk, nem kerül egy vagyonba.

2. Tócsni

Hasonlóan könnyű elkészíteni a tócsnit, mely szintén a karácsonyi vásárra emlékeztet. Reszelt burgonya, liszt, tojás az alapja, tovább ízesíthető fokhagymával, só-borssal, petrezselyemmel. Kevés olajon süssük ki, majd jöhet a tejföl és a reszelt sajt, és máris kész az otthoni karácsonyi vásár második fogása.

3. Forralt bor

Jólesik az ételeket leöblíteni egy bögre forralt borral. Kaphatóak már olyan fűszerkeverékek, melyekkel könnyen megízesíthetjük a borunkat, már nem is kell nekünk összeválogatni, miből mennyit tegyünk bele. Ha a kész fűszerkeverékhez még egy rúd fahéjat, pár gerezd narancsot is dobunk, még különlegesebb lesz a házi forró borunk. És attól sem kell tartanunk, hogy felvizezett. Bár, ha úgy szeretjük, nyugodtan hígítsuk. Megpróbálhatjuk a puncs elkészítését is, a Vasárnapi Asztal ez évi utolsó számában, a múlt heti Vasárnapban megtalálják a receptjét. Akárcsak a forralt borét, ha mégis saját fűszerezéssel készítenék.

4. Desszert

Jöhet egy kis édesség? Süssünk pár palacsintát, töltsük meg túrókrémmel, kakaóval vagy lekvárral. Akik igazán merészek, a kürtös kalács sütésével is megpróbálkozhatnak. Számos praktika létezik arra, hogyan lehet otthoni körülmények között egyszerűen elkészíteni. Legyen a desszert az utolsó fogása az otthoni karácsonyi vásárunknak.

5. Fények és zene

Hogy az egész még hangulatosabb legyen, keressük elő a karácsonyi ledfüzéreket, kapcsoljunk hangulatos világítást. Itt a minél több, annál jobb elve érvényesül, hiszen nincs vásár mindennap! A karácsonyi zenékről se feledkezünk meg, mert ezek a dallamok mind-mind részei a vásárnak. Így lehet az egyszerű étkezésből adventi hangulatú szórakozás.

6. A szabadban

Hogy mi van még egy karácsonyi vásáron? Hát hideg! Menjünk ki, öltözzünk fel jó melegen, és ott együnk, igyunk. Várjuk meg, míg besötétedik, hogy még autentikusabb legyen az egész. Ha nincs udvarunk, akkor sem kell elkeseredni, az erkélyen is megoldhatjuk az otthoni vásározást. Ha az sincs, akkor meg egyszerűen tárjuk szélesre az ablakot. Jó, ha a családtagjainkat is bevonjuk a vásározásba, sőt, távolban élő szeretteinkkel, barátainkkal is tarthatunk online karácsonyi vásárt.

7. Régi szuvenírek

Biztosan vannak olyan karácsonyi ajándékaink, melyeket az elmúlt vásárokban szereztünk be. Keressük elő őket – téli bögre, karácsonyfadísz –, és dekoráljuk velük az otthoni vásárunk helyszínét. Ha valamit vásárolni is szeretnénk, akkor nézzünk körül online néhány kézműves oldalán. Igaz, várni kell kicsit a kiszállításra, de annál jobban örülünk majd, amikor megérkezik.

8. Szánjunk rá egy napot

Lássuk be, nem kevés teendő ezt megszervezni – már csak az ételek elkészítése sem –, ezért mindenképp szánjunk rá egy egész napot. Délelőtt készülődjünk, és mire besötétedik, élvezzük a munkánk gyümölcsét.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 51-52. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?