Kalendárium

Vasárnap

Napról napra a Vasárnappal

  • December 14.

1904, megszületik Petschauer Attila kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az első magyar celeb sportoló. Zsidó származása miatt a második világháborúban Ukrajna területére hurcolták munkaszolgálatra, ahol sorozatos kínzásoknak vetették alá, majd fagyhalált szenvedett.

1911, Roald Amundsen norvég sarkkutató eléri a Déli-sarkot, harmincöt nappal megelőzve Robert Falcon Scott kapitányt.

1921, Sopron városa és a környék lakossága népszavazáson döntheti el, hogy Magyarországhoz vagy Ausztriához akar-e tartozni, és a soproniak többsége Magyarországot választja. A soproni népszavazás tiszteletére december 14-ét a magyar kormány 2001-ben a Hűség napjává nyilvánította.
 

  • December 15.

1802, Kolozsváron megszületik Bolyai János matematikus, a nemeuklideszi geometria megalkotója, a magyar tudomány egyik legnagyobb alakja. Visszavonultan élt, életművének jelentőségét csak halála után ismerték föl – sírja évtizedeken át jelöletlen maradt. Azóta több tanintézmény viseli a nevét, így a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem is, a Holdon pedig krátert neveztek el róla.

1890, a Standing Rock indián rezervátumban meghal Ülő Bika sziú törzsfőnök, aki 1876-ban a Little Bighorn-i csatában sziú és cheyenne indián harcosokból álló csapatával megsemmisítő vereséget mért az amerikai hadsereg Custer tábornok által vezetett lovasezredére. Ez volt az indiánok legemlékezetesebb győzelme az Egyesült Államok hadseregével szemben.

1999, leég a Budapest Sportcsarnok. A tüzet a karácsonyi vásárban égve felejtett gyertya okozta, a kárt tízmilliárd forintra becsülték.

 

  • December 16.

1770, megszületik Ludwig van Beethoven német zeneszerző. Ötvenéves korára teljesen megsüketült, de a komponálást nem hagyta abba. Legismertebb műve 9. szimfóniájának zárótétele, a Schiller egyik művét zenei formába öntő Örömóda, amely az Európai Unió himnusza.

1882, megszületik Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutató. Zenepedagógiai koncepcióját, az ún. Kodály-módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította.

1943, megszületik Koltai Róbert érdemes művész. Főbb filmjei színészként: Indul a bakterház, Csapd le csacsi!, A legényanya, Csók, Anyu. Rendezőként: Sose halunk meg, A miniszter félrelép.

 

  • December 17.

1895, meghal Irinyi János magyar vegyész, a robbanásmentes gyufa feltalálója. Ő alapította az első magyar gyufagyárat, s az 1848–49-es szabadságharcban Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás felügyeletével. Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, könyvelői állást kellett vállalnia.

1936, Argentínában megszületik Jorge Mario Bergoglio, aki Ferenc pápa néven 2013 óta a katolikus egyház vezetője. Ő az első jezsuita egyházfő, s az első pápa az amerikai kontinensről.

1944, megszületik Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest legendás támadója, nyolcszoros magyar bajnok, ötszörös magyar gólkirály, az 1964-es olimpia legjobb góllövője.

 

  • December 18.

1916, véget ér a verduni csata, az első világháború egyik legfontosabb ütközete a nyugati fronton. A német és a francia csapatok között zajlott majdnem tíz hónapon át, és több mint negyedmillió halottat követelt.

2011, meghal Václav Havel cseh író, politikus, a csehszlovák rendszerváltó értelmiség vezéralakja. Az 1990-es első szabad választások után előbb Csehszlovákia, majd Csehország köztársasági elnöke volt.

2018, meghal Grendel Lajos prózaíró, egyetemi tanár, publicista, a szlovákiai magyar irodalom legkiemelkedőbb alakja. Főbb művei: Éleslövészet, Galeri, Nálunk, New Hontban.

 

  • December 19.

1915, Párizsban megszületik Edith Piaf sanzonénekesnő. Egyetlen gyermeke agyhártyagyulladás következtében meghalt, nagy szerelme, Marcel Cerdan bokszvilágbajnok pedig repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Edith Piaf alkoholista lett, és a morfiumra is rászokott. Negyvenhét évesen hunyt el.

1936, a náci kultúrpolitika megfosztja német állampolgárságától Thomas Mann Nobel-díjas írót és családját, és elveszik tőle tiszteletbeli doktori címét is, amit a Bonni Egyetemtől kapott.

1996, hetvenkét évesen meghal Marcello Mastroianni olasz színész. Főbb filmjei: Az édes élet, 8 és ½, Házasság olasz módra, A nagy zabálás.

 

  • December 20.

1812, megjelenik a Grimm testvérek mesekötete, Gyermek- és házi mesék (Kinder- und Hausmärchen) címmel. A 160 nyelvre lefordított mesegyűjtemény a legolvasottabb német irodalmi alkotások egyike.

1968, meghal John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író. Főbb művei: Érik a gyümölcs, Egerek és emberek, Édentől keletre.

1999, Portugália visszaadja a több mint 500 ezer lakosú Makaót – a Föld legsűrűbben lakott területét – Kínának.

 

  • December 21.

1898, Pierre és Marie Curie felfedezi a rádiumot, amely erős radioaktivitásáról kapja a nevét. Mindketten fizikai Nobel-díjat kapnak. Marie Curie volt a párizsi Sorbonne első női professzora. Pierre Curie utcai balesetben hunyt el (lovaskocsi kerekei alá került), Marie Curie halálát pedig a sugárzás mellékhatásai okozták, akkoriban ugyanis még elővigyázatlanul dolgoztak a radioaktív anyagokkal.

1917, megszületik Heinrich Böll Nobel-díjas német író. Fő műve: Katharina Blum elvesztett tisztessége.

1959, megszületik Florence Griffith Joyner amerikai futónő, aki az 1988-as szöuli olimpián három aranyérmet nyert. Máig ő tartja a 100 méteres női síkfutás világrekordját. Harmincnyolc évesen hunyt el, epilepsziás roham következtében.

 

  • December 22.

1895, Wilhelm Conrad Röntgen német fizikus elkészíti első röntgenképét – a felesége kezéről.

1943, megszületik Petri György Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő. Ötvenhat évesen hunyt el.

1989, Párizsban egy öregotthonban meghal Samuel Beckett ír próza- és drámaíró. A Godot-ra várva című dráma világsikere után minden pénzét szétosztotta, a Nobel-díjért kapott összeget is. Szerzetesi egyszerűségben élt, lakása hátsó ablaka egy börtönre nézett.

 

  • December 23.

1888, Vincent Van Gogh holland festőművész levágja a bal fülét, újságpapírba csomagolja, és átnyújtja egy prostituáltnak. A súlyos pszichés zavarokkal küzdő Van Gogh másfél évvel később szíven lőtte magát.

1918, megszületik Mándy Iván magyar író. Ismert művei: Csutak-történetek (Csutak színre lép, Csutak és a szürke ló), Robin Hood, A pálya szélén, Mi az, öreg? Ő írta a Régi idők focija című film forgatókönyvét is.

2005, meghal Baróti Lajos magyar futballedző, aki négy világbajnokságon vezette a magyar válogatottat (1958, 1962, 1966, 1978). A Vasassal és az Újpesttel magyar, a Benficával portugál bajnok lett.

 

  • December 24.

1524, meghal Vasco da Gama portugál tengerész, felfedező, az első európai, aki tengeri úton – Afrikát megkerülve – jutott el Indiába.

1837, megszületik Erzsébet magyar királyné, teljes nevén: Erzsébet Amália Eugénia, ismertebb nevén: Sissi, akit Európa legszebb nőjének tartottak. Életéről film is készült, Romy Schneider főszereplésével.

1944, a nyilasok Sopronkőhidán kivégzik Bajcsy-Zsilinszky Endre parlamenti képviselőt.

 

  • December 25.

1938, kétoldali tüdőgyulladásban negyvennyolc évesen meghal Karel Čapek, az egyik legnagyobb hatású cseh író. Főbb művei: R. U. R. (Rosszum Univerzális Robotjai), Egy tisztes polgár meghurcolása, Harc a szalamandrákkal, A fehér kór.

1977, meghal Charlie Chaplin Oscar-díjas angol színész, filmrendező, a némafilm korszakának legkiemelkedőbb személyisége.

1989, kivégzik Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátort és feleségét, Elena Ceaușescut.
 

  • December 26.

1948, a kommunista rezsim politikai rendőrsége letartóztatja és megkínozza Mindszenty József esztergomi érseket. A koholt vád: kémkedés, valutaüzérkedés, hazaárulás.

1991, felbomlik a Szovjetunió, amely 1922-től létezett. Legnagyobb utódállama Oroszország.

2004, szökőár (cunami) pusztít Indonéziában, az áldozatok száma meghaladja a 200 ezret.

 

  • December 27.

1901, megszületik Marlene Dietrich német színésznő, énekesnő. Nem volt hajlandó támogatni Hitlert, ezért az Egyesült Államokba költözött. Párizsban hunyt el, de szülővárosában, Berlinben temették el 1992-ben.

1944, a nyilasok a Duna-parton agyonlövik a kassai születésű Salkaházi Sára apácanővért, aki addig közel száz zsidót mentett meg. A katolikus egyház 2006-ban avatta boldoggá.

2004, meghal Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színésze. Főbb filmjei: A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, A koppányi aga testamentuma, Egri csillagok, A fekete város.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?