Jussát várja a vaják. Közeli (forgatási) helyeken…

Vasárnap

...jártunk. Most, hogy véget ért a Covid, vagy legalábbis kevesebbet beszélünk róla, úgy döntöttünk, ideje nyakunkba venni a közeli domboldalakat, tündérek lakta helyszíneket.

A tervünk az volt, hogy valamennyi Vaják-forgatási helyszínt körbejárunk és egyszersmind dokumentálunk. A végén magunk is meglepődtünk, hogy az elképesztő nemzetközi sikereket elérő sorozat stábja hány magyarországi vagy épp magyar vonatkozású helyszínt emelt be és át munkájába. Ríviai Geralt kalandozásait bizony nem volt egyszerű követni.

A játékokkal sohasem játszottam, a könyveket szerettem. Többé-kevésbé. A sorozatnak viszont a rabja lettem! Ha most boldog-boldogtalan megkérdezné tőlem, mi történt a második évad negyedik részének huszonhatodik percében, minden bizonnyal válaszolni tudnék rá. Nem fogok, de tudnék. Köszönhető mindez a címszereplő Henry Cavillnek, kinek munkáját rajongásig szeretem és követem. Szokták mondani, hogy a jó színész nem színészkedik, hanem azonosul. Meggyőződésem, hogy Cavill is ezt az életfilozófiát követheti, a Vajákban visszafogottan, a játékokból ismert, főhőst szinkronizáló Doug Cockle orgánumára kísértetiesen emlékeztető hanghordozással kelti életre a mindenki által rettegett, sorsa ellen folyamatosan hadakozó szörnyvadászt. Érződik, hogy a színész maga is rajongója a lengyel író, Andrzej Sapkowski sikertörténetének, és ismeri a vaják mitológiához tartozó novellákat és regényeket. Mindezt figyelembe véve aligha lehetett nehéz dolga, hogy élethűen hozza a középkelet-európai rendszerváltásokat is megélt, az új rendszerben csalódott „ember” attitűdjét. Cavill remek színész.

Érdekes

A Vaják, eredeti címén The Witcher, egy 2019-ben indult amerikai–lengyel–magyar televíziós sorozat, amelyet Lauren Schmidt Hissrich készített a Netflix számára, és amely Andrzej Sapkowski azonos című könyvsorozatán alapul. A sorozat első, nyolc epizódból álló évada 2019 decemberében vált elérhetővé a Netflixen. A második évadot – részben a Covid miatt – 2021 decemberében mutatták be, a harmadik idény munkálatai jelenleg is zajlanak. A sorozat Ríviai Geralt, a magányos szörnyvadász, Vengerbergi Yennefer, a nagy hatalmú varázslónő és Ciri, a cintriai hercegnő történetét, kalandjait követi nyomon.

TATABÁNYA. Szelim-barlang

A Szelim-barlangot a legismertebb magyar barlangok között tartják számon. Megtalálni szinte gyerekjáték, a mészkőbarlang a Turul madár után a második legnépszerűbb látnivaló a környéken. Akár fel is sétálhatunk hozzá a Tatabánya felől vezető piros jelzéssel ellátott lépcsősoron, de a legtöbben (mint ahogy mi is) a könnyebb, autós megközelítést választják. A Kő-hegyen található parkolóból a piros barlangjelzést követve néhány perc alatt elérhetjük a barlang lefelé tátongó, mennyezeti nyílását, ahonnan már sejthető az üreg nagysága is. A tovább vezető lépcsősor a barlang észak felé néző, viszonylag keskeny bejáratához visz, bebújva rajta egyenest a belső csarnokba érkezünk. Bár nekünk nem volt szerencsénk, de olvasóinknak lehet: ha jó időben látogatnak el ide, a nyugat felé néző ablakokon gyönyörűen kúszik be a lemenő nap fénye, ezzel arany fénybe vonva a barlang falait. Talán ezért is ez a helyszín szolgált alapul az első évad hatodik részében elcsattanó ikonikus csókjelenetnek. Nem mellesleg pedig, itt pihente álmát a sorozat legendás aranysárkánya is.

TATA. Tatai vár az Öreg-tó partján

Tata jelképe és egyben egyik legjelentősebb műemléke az Öreg-tó partján álló vár. Fénykorát Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte. Az eredeti állapotában négy saroktornyos épületnek mára csak a keleti tornya áll, az udvari főbejárattól azonban jól kivehetők a négy saroktornyának és az azokhoz csatlakozó palotaszárnyaknak az alapfalai. Különlegessége, hogy ez az egyetlen olyan magyarországi vár, melyet bár eredeti vízárokvédelmi rendszer övez, magát a várat mégsem védelmi célokra, hanem nyaralónak, vadászkastélynak építették. Az első évad ötödik részét valójában teljes egészében itt forgatták. A vár nemcsak Yennefer otthonaként, hanem Geralt harcának helyszínéül is szolgál, amikor a vaják megküzd a sorozatból ismert láthatatlan dzsinnel.

SZENTENDRE. Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A Szentendrei múzeum, közismertebb nevén Szentendrei Skanzen a Dunakanyar egyik legnépszerűbb és talán legszebb látnivalója. Amellett, hogy 2000-ben elnyerte az Év múzeumának járó díjat, a legnagyobb társadalmi elismerést jelentő Prima Primissima díj (2005) is az övé lett. Ma ez Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, nem kevesebb mint 63 hektáros területen helyezkedik el, ahol 400 épület felel azért, hogy a látogatók a lehető legteljesebb élményben részesüljenek. A Vaják sorozatnak már a második részében is látható pár vágás erejéig, azonban igazán nagy szerephez a hetedikben jut. Itt kénytelen bujkálni a sorozat főhősnője, Ciri.

BUDAPEST. Jáki kápolna

A jáki Szent László-kápolna minden bizonnyal a budapesti turistalátványosságok egyik különlegessége. A Vajdahunyadvárként ismert épületegyüttest a magyarság Kárpát-medencében való tartózkodásának ezredik évfordulójával kapcsolatos emlékművek egyikeként építtették. Itt, ebben a kápolnában fordul meg a Vaják is, amikor meglátogatja Stregobort, a varázsló otthonát. Az első évadban a jáki kápolna melletti kerengőt láthatjuk, amelyet anno Alpár Ignác tervezett román stílusban, hiteles Árpád-kori részletek másolataival. Talán ezért is lehet, hogy a stáb számítógépes effekteket nem használt a helyszín átalakításához, hisz a középkorias helyszín már eleve adott volt.

GÁNT. Bauxitföldtani Park

Az Európában is ritkaságnak számító Bauxitföldtani Park nem pusztán azért kihagyhatatlan látnivaló, mert a sorozat hetedik részében itt tűnik fel újra Yennefer mellett Istred, hanem azért is, mert a gánti szabadtéri geológiai múzeum a teljesen avatatlan látogatók számára is maradandó élményt nyújt vörös lankáival és a számtalan, izgalmas fotótémában bővelkedő medencéjével. Valahogy így képzeljük el a Mars bolygót is, csak ez némiképp közelebb, a Vértesben található. Gánton egyébként 1920-ban bukkantak rá a jelentős karsztbauxittelepre, az 1930-as években ez volt a világ egyik legismertebb bauxitbányája. Csúcstermelése 1953-ban 600 000 tonnát tett ki. A bányagödör szélén a mesterségesen kialakított tárnában és udvarán ma múzeumot találunk. A vágatban bányászati szerszámokat és régi fényképeket nézhetünk meg magunknak.

Érdekes

További magyar vonatkozású helyszínek a sorozatból:

  • Komárom. Monostori erőd

  • Gyarmatpuszta. Erdőségek

  • Pilis. Az egri vár replikája

  • Budapest. Kiscelli Múzeum

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/25. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?